A jobb memóriával rendelkezők emlékezhetnek arra, hogy annak idején a FOX elkészítette a The Oaks című pilotot, aztán a csatornának nem tetszett, amit láttak, így jó mélyre süllyesztették a forgatókönyvet. Pedig komoly hype övezte 2008-ban a showt, mégis besült.
Jó hír, hogy a britek kötöttek egy megállapodást az amerikaiakkal, így az ITV készítheti el az ötrészes minisorozatot. Három, más-más időben, de ugyanott élő család életébe nyerhetünk betekintést, megismerhetünk majd egy '60-as évekbeli házaspárt, akik elveszítették lányukat, négy '80-as évekbeli lakót és egy gyermeküket váró párt. Aki látta a "Ha a falak beszélni tudnának" című filmet, tudják, hogy mire számíthatnak. A különbség csak egy ötven évvel ezelőtt elhunyt lány szelleme lesz, aki az időben utazva kalauzol minket. A sorozat forgatókönyvét Stephen Greenhorn (Doctor Who) jegyzi, aki új ötleteket is belevesz a műsorba, de amerikai pilot ötlete alapján. A rendező James Kent lesz és olyan arcok szerepelnek majd, mint a képen szereplő Alex Kingston, Jodie Whittaker, Shelley Conn és Denis Lawson. Illusztris társaság lesz, az biztos.
Érdemes még bőven foglalkoznunk azzal, mégis hogyan jutott idáig a The Oaks. Az ötlet David Shaun fejéből pattant ki, amikor anno új lakásba költözött. Arról kezdett gondolkozni, vajon milyen emberek élhettek korábban azon a helyen. Így tehát elkezdett készíteni egy vázlatot, később pedig a munkálatokba becsatlakozott Michael Custa.
Olyan csatornák gondolkoztak a megvalósításon, mint a FOX, ABC, CBS trió, végül aztán győztest avattak. A FOX berendelte a pilotot, a nép pedig éljenzett, hiszen olyan név csatlakozott a gyártáshoz, mint Shawn Ryan (The Shield). Aztán az élet, azaz az írósztrájk közbeszólt 2007 és 2008 között, a producerek pedig nem követték az első rész forgatását. A csatorna szívbajt kapott érthető módon a végeredménytől és jobb' szerettek volna egy csípős dramedyt látni. A végeredmény se lett túl meggyőző, így kaszálták az egészet. Most viszont az ITV ismét belevág a megvalósításba, így jövő héten elkezdődik a forgatás. A premier időpontjáról egyelőre nincsenek hírek.
ElPadre 2010.07.29. 13:07:40