- Az elmúlt 24 óra legszomorúbb és egyben legfontosabb híre, hogy valószínűleg megszűnik A szólás szabadsága, Krizsó Szilviát eltüntetik az MTV képernyőjéről. Helyette műsort kap a köztévén a KDNP volt szóvivője, Halász Zsuzsa, aki a szintén visszatérési lehetőséget kapott Siklósi Beatrix által szerkesztett a Hét című műsor vezetője volt az első Orbán-kormány alatt. Bővebben az Indexen.
- Szabó László "felelőtlenül terjesztett gyanakvásaival" súlyosan csorbította a Duna Televízió jó hírnevét - olvasható a Duna Televízió szerdai közleményében. A közmédiumot felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Fidesz által delegált tagja hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy közvetítő cégeken keresztül több száz millió forint juthatott ki a Duna Televízióból.
- Jövőre lép hatályba a médiatörvény. Ősszel szavaznak róla, és jövőre lép hatályba a részletszabályokat tartalmazó médiatörvény - mondta Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület Fidesz által delegált tagja a Magyar Televízió Ma reggel című műsorának. A kérdésre, hogy a szavazás elhalasztása azt jelenti-e, hogy a rendszer még változhat, Szalai Annamária azt felelte, hogy "ez egy jól átgondolt médiacsomag".
- Nem baloldali hírtelevízió, hanem turisztikai televíziós csatorna készül Bárdos Andrással. Egy Magyarország értékeit, utazási célpontjait bemutató, "patrióta szellemű" turisztikai televíziót készítenek - mondta Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke, s egyben határozottan cáfolta a Magyar Nemzet keddi számának azon információját, mely szerint az alapítvány egy baloldali hírtelevíziót indítana. A személyét érintő értesülést Bárdos András kedden cáfolta, "egy magyar Travel Channel előkészületeiről tudok csak. Ha hírtelevízió indulna - bármilyen hírtelevízió, - nem vennék részt benne."
- Voksán Virág meztelenül pózol Benkő Dánielnek. A faszlantos mindig kitalál valamit, hogy meztelen nők közelébe férkőzhessen. Most az ország tizenkét celeb hölgyének nemi szervét szeretné megfesteni, hogy aztán naptárt készítsen belőle. Voksán Virág lesz az első múzsája - írja a Bors.
- Öncenzúrára kényszerülhetnek az újságírók. A digitalizációval a közönség informálására folyamatosan új médiatípusok jönnek létre, ezért nem jó ötlet mindenre alkalmazható sablontörvényeket hozni - véli Marc Gruber, az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) elnöke, aki a napokban a készülő médiatörvény-tervezet visszavonására szólította fel a kormányt. A FigyelőNet interjúja.
- Magazinok sikertörténetei címmel új sorozat indul az m2-n. "A magazinok belopták magukat életünkbe, megmondják, mit viseljünk, mit vásároljunk, még szexualitásunk felett is átveszik a hatalmat" - olvasható a sorozat ajánlójában. A kanadai dokusorozat első részében (július 3. 13:55) a képek hatalmáról lesz szó.
- Sajtópereivel dicsekszik a korrupcióval vádolt Terézváros. Nagyüzemi perekkel döngöli földbe az ingatlanpanamáról írókat a 6. kerület. A polgármester nem áll szóba a jobboldali médiával - írja az Index.
- Ketten pályáznak rádióelnöknek. A hat induló közül végül ketten adták be pályázatukat a Magyar Rádió elnöki posztjára. Azt, hogy kik a pályázat leadói, nem tudni, az viszont biztos, hogy nem adta be pályázatát Szayly József, a közrádió alelnöke, Such György jelenlegi rádióelnök, Heal Edina, a Sláger Rádió volt vezérigazgatója és Balogh Gábor ügyvéd. Az ötvenezer forintos pályázati anyagot viszont két olyan személy is megvásárolta, aki nem járult hozzá nevének közléséhez. Részletek az Indexen.
- Magyar lett a román rádió elnöke. Még soha nem volt magyar származású vezetője egyetlen román közmédiának sem. Demeter András megválasztásakor az ellenzék egy része kivonult a parlamenti ülésteremből. Katt az Index cikkére.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Felhasználási feltételek Kapcsolat Impresszum (tör 2010.07.01. 11:35:27
tehát azt.::D
tóparti látomás 2010.07.01. 11:46:38
Leadfoot 2010.07.01. 20:32:35