A Discovery Channel júliusban az Investigation Discovery csatornáját látja vendégül: eltűnt emberek után kutat, szövevényes bűneseteket göngyölít fel a pszichológiai motivációt is alaposan körüljárva. A bűnözés lélektana szövevényes és megdöbbentő: a Discovery Channel júliusban minden hétvégén ebbe a világba enged bepillantást.
Július 3-4-én az Eltűnt című ID-sorozatból szemezgetnek délután 15 és 16 órakor. A sorozat olyan személyekről szól, akiknek nyomaveszett. Valamennyi történet közvetlenül az eltűnés előtt indul és rekonstruált jeleneteken keresztül mutatja be az események kritikus pillanatait. A megoldás olykor szívmelengető happy end, máskor tragédia. Az is előfordul, hogy a történetnek nincs is igazi befejezése, mivel az adott epizód alanya mindmáig nem került elő.
Július 10-11-én a Megoldott ügyek második évadából nézhetünk meg négy epizódot a Discovery Chanelen (15:00, 16:00). Az egyes részek egy-egy bonyolult bűneset felgöngyölítését mutatják be. Megismerhetjük hogyan történt a bűntény, majd azt is, hogyan jutottak el a nyomozók a megoldáshoz. Törvényszéki szakértők, nyombiztosítók, technikusok és írásszakértők közös munkája segít a tettesek leleplezésében. (Képünk ebből a sorozatból van.)
Július 17-18-án és 24-én a Szökevények nyomában című sorozatból kapunk ízelítőt. A sorozat három büntetés-végrehajtó csapatot követ, a rendőrbírókat (US Marshal), a kommandósokat (SWAT) és a fejvadászokat, amint szökésben lévő Las Vegas-i bűnözőkre csapnak le. Az első részben egy rendőr kerül végveszélybe (17-e 15:00).
Július 15-én és 31-én (szintén 15 és 16 órakor) a Nyomon című új sorozatban Paula Zahn elismert újságíró és televíziós személyiség készít interjúkat a bűnügyek legfontosabb szereplőivel: a nyomozókkal, az áldozatok rokonaival, ügyészek és ügyvédek mondják el a véleményüket az esetekkel kapcsolatban, és hogy szerintük mi motiválhatta a bűnügyek elkövetőit.
Lény a Nevada háromszögből (törölt) 2010.06.30. 12:36:17