Callum Keith Rennie-ről a jóisten sem mondaná meg, hogy ötven éves, pedig veterán kanadai színész idén szeptemberben éri el az ötödik ikszet, vagy hogy is szokták ezt mondani. 1993 óta van a szakmában, bár a színészet már 25 évesen érdekelte, viszont pár közepesen sikeres darab után inkább inni kezdett, amit 1990-ig abba sem hagyott. Súlyos alkoholista, és mint mindenki, aki tisztában van betegségével, nem múlt időben beszél róla - már ha megteszi. 1993-tól tartja magát tisztának, és azóta egy kortyot nem ivott. Kisebb filmszerepei közül a Memento és az eXistenZ lehet ismerős, és ő volt az egyik Cylon karakter a Battlestar Galactica újragondolásában.

Van időm az életrajzi adatokat böngészni, mert Callum késik az interjúról. Tíz perc után kezdek aggódni, és az egyik készséges asszisztenscsajt kérem meg, hogy nézzen már utána, mi van a háromra betervezett beszélgetéssel. A színész sajtósa érkezik pironkodva, sajnos csúszás van, mert Keith-et nehéz leállítani, mondja. Ez minden riporter álma, azaz a bőbeszédű alany, aki nem tőmondatokban kommunikál, mint a V című sci-fi gyönyörű főszereplője, Morena Baccarin. Vele én nem beszélgettem, de a Népszabadságos kolléga nagyon megizzadt, mire összejött egy flekkre való anyag. "Menjünk, Keith kint van a teraszon" - mondja a sajtós csaj, aki (mint általában a szakma képviselői) magas és csinos, pedig inkább határozottnak és kitartónak kell lennie, de nem panaszkodom.

Rennie egy első és második blikkre is iszonyú kényelmetlennek tűnő műanyag dizájnbútoron ül egy farmerben, sötétszürke ingben és kávézik. Kissé fáradtnak és ingerültnek tűnik, pont olyannak, mint amilyennek elképzelek egy színészt egy reggel 11 óta csak interjúkkal töltött nap után. "Nem baj, ha itt kint csináljuk? Kurvára rá akartam már gyújtani, bocs." Dehogy baj, legalább én is elszívhatok egy cigit. "Próbáld ki ezt, ne azt szívd. Natural American Spirit, ismered?" Ja, láttam már pár reklámban. Megírhatom, hogy dohányzik, kérdezem. Merthogy az imidzs, meg minden (a Lostos Matthew Fox kifejezetten kérte, hogy ezt hagyjam ki az interjúból) "Persze. Szarok én az imidzsemre." Bagózunk, közben Rennie rábök a Battlestar Galactica pólómra. "Ezt nekem adod? Jó az a dizájn." Csak éppen XXL-es mértben, mutatok rá, és egyébként sincs nálam másik. Bólint, nyomós érv. Először a Battlestar Galacticáról kérdezem.

"Életem legkellemesebb élménye volt. Először persze ez is úgy indult, mint a többi tévés projekt, szólt az ügynököm, hogy Vancouverben forgatnak majd egy sci-fi-pilotot, és van benne egy mellékszerep, ami pont nekem való. Jó, mondom, elmegyek, de a tököm tele volt a mellékszerepekkel, és szerettem volna egy saját filmet forgatni, viszont enni meg ugye kell. Ez 2003-ban volt, a minisorozat idején. Az első részében benne sem voltam, csak a másodikban, de a szerep nagyon jó volt, bár első olvasatra nem nagyon értettem az utolsó jelenetet, amikor Leobenből van még egy. Aztán elmagyarázták, és ez sokat segített, mert amikor Eddie-vel (Edward James Olmos) közös jeleneteket vettünk fel, már az első perctől kezdve próbáltam valamiféle kételyt ébreszteni Leoben iránt.

Befejeztük a forgatást, mindenki elköszönt, én is úgy mentem haza, hogy oké, jöhet a következő meló, forgattam két filmet és tévéepizódot is, amikor felhívtak, hogy sorozat lesz a dologból, és számítanak rám. Az öt év alatt összesen 20 epizódban szerepeltem, no meg a Plan című tévéfilmben is, és minden percét élveztem. Iszonyú jó az a stáb, ami ott összejött, egy nagy család voltunk, és ez nem túlzás, meg hülye duma, bár tudom, hogy mindenki ezt mondja, de mi tényleg közel álltunk egymáshoz. Katee-val (Katee Sackhoff) nagyon jó barátok lettünk, iszonyú intenzív jeleneteink voltak, amikért örökké hálás leszek neki, meg eleve, milyen jó csaj már, nem?"

De az, bólintok. És a sorozat vége? "Hogy elégedett vagyok-e? Fura ez, mert amikor forgatsz, csak a saját jeleneteidet ismered igazán, a nagy kép majd akkor áll össze, amikor a végterméket látod, így a forgatás alatt fogalmam sem volt, mi lesz a vége, csak a saját karakteremről tudtam. Amikor megkaptam a nyers verziót, abban nem volt benne az utolsó jelenet Baltarral és Six-szel, és nekem az valahogy jobban tetszett, de ez csak az én véleményem." Rennie a BSG után a 24-ben is kapott egy háromepizódos mellékszerepet, amit elintézett egy legyintéssel, "ez is egy meló volt a sok közül. Nem akarok állandóan erőszakos alakokat játszani, így nem bántam, hogy kinyírtak."

A sci-fi forgatása mellett a Kaliforgia második évadában igen jelentős szerepet kapott: Lew Ashby zenei producert kellett megformálnia. "Az egy kurva jó szerep volt, nagyon tetszett a pali. Davidnek (David Duchovny) köszönhetem, ezt feltétlenül írd bele a cikkbe, óriási arc a csávó. Ő járta ki, hogy én kapjam meg a munkát, a stúdió ugyanis nem engem akart. Ashby karaktere a valóságban gyökerezik, valóban volt egy producer aki így viselkedett, illetve szerintem mindegyik ilyen lesz egy idő után, aztán vagy túléli, vagy nem. Látod, őt sajnáltam, hogy kiírták a sorozatból, jó lett volna még pár évet lehúzni Daviddel."

A kanadai sorozatgyártásra terelődik a szó, megjegyzem, hogy az utóbbi időben igazán minőségi darabok születnek arrafelé, kezdve a Durham County-val, folytatva a Flashpointtal, a Borderrel és legutóbb a The Bridge-dzsel, nem beszélve Rennie új sorozatáról, a Shattered című krimiről, amiben egy többszörös személyiségzavarban szenvedő nyomozót alakít. Ez utóbbi nekem kicsit a valóságtól elrugaszkodottnak tűnt, valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy Mr. Hyde nyomozzon mondjuk a macskám elrablásának ügyében. "Pedig hidd el, pont ez az, ami a legvalóságosabb az egészben. Van egy nyomozó Kanadában, aki ebben a betegségben szenved, és így dolgozik, nem vicc. Többször beszéltem vele, és elolvastam egy rakás könyvet a betegségről, megfelelő gyógyszerekkel kordában lehet tartani. A pláne az a sztoriban, mármint a sorozatéban, hogy a karakterem nem tud arról, hogy beteg, és eleinte a náző sem érti, hogy mi történik, de ettől lesz izgalmas az egész. Nagyszerű történetet írtak az írók, az első 13 epizódban jópár alternatív személyiségem előjön majd, szerintem tetszeni fog a nézőknek. A Bridge-et meg egy haverom készíti, majd elmesélem neki, hogy Magyarországon is vannak rajongói."

A végén még eldumálgatunk Edmontonról, a városról, ahol Rennie felnőtt, és az Oilersről, a helyi jégkoroncsapatról, aminek drukkol. "Imádok játszani, a mai napig összejövünk a haverokkal, és ha olyan az idő, kimegyünk a jégre. Én Gretzky bűvöletében nőttem fel, óriási játékos volt." Igaz, de nem lett volna belőle semmi Messier nélkül, mondom. "Ebben van valami, de nemcsak Mess, hanem az egész csapat kellett a sikeréhez. Ott, akkor összejött egy olyan gárda, ami valami csodálatosat tudott alkotni, és ezt nagyon értékelem. Pont olyan ez, mint egy jó film vagy sorozat egy jó forgatókönyvből, egy jó stábbal és rendezővel. Varázslatos érzés."