Hiába akart Stohl András teljes erőbedobással magyar Jack Bauerré válni, hiába merült a viszkitől opálos lélek legmélyére, csak hogy hitelesen tudja hozni a karaktert, a Duna Televízió nem értékelte az emberi és színészi erőfeszítéseket: kihajították a Tűzvonalbanból. Pedig Stohl már olyan messzire ment az átváltozásban, hogy nem is Jack Bauerre, hanem egyenes Kiefer Sutherlandre hasonlít, részegen vezet, aztán könnyes szemmel bánja meg.
A közszolgálati tévét azonban ez nem hatotta meg, holnap már be is jelentik, hogy ki lesz az új Bordás. Egyelőre azt még nem lehet tudni, hogy újrakezdik a forgatást, esetleg plasztikai műtétet írnak a cselekménybe, vagy letudják az egészet azzal, hogy “Ezredes úr, milyen jó az új haja, kérem alássan”.
Amíg a Duna Tv titkolózik, mi összegyűjtöttük a legesélyesebb jelölteket, hogy aztán majd jól meg lehessen lepődni, csalódni, vagy bőszen ugyehogyénmegmondtamozni.
Rékasi Károly
![08-rekasikaroly](http://kep.index.hu/1/0/145/1453/14539/1453941_bfaf756fa4711b7b13d2d86d7b678963_wm.jpg)
Az RTL Klub nem valószínű, hogy elengedi, pedig a Barátok közt sumák minigengsztere végre átállhatna a jó oldalra. Az biztos, hogy aloe verás készítményekkel pakolná tele az őrmester íróasztalát is.
Hujber Ferenc
![39-hujber ferenc-IMG 1882](http://kep.index.hu/1/0/145/1453/14539/1453943_ca9b7795eb8979318dccf2edb4ea29ce_wm.jpg)
Általában ő a szerencsétlen fiatal srác, akibe még az élet is nekifutásból, páros lábbal rúg bele, de persze azért a jó nő rákacsint a film végére. Akciófilmben rutinos, bár általában inkább menekült a golyók elől, minthogy szórta volna.
Szabó Győző
![02-szabogyozo](http://kep.index.hu/1/0/145/1453/14539/1453945_91d2f7c701f5fdd9392fdd85a12b2702_wm.jpg)
Mégis mit nem tud eljátszani Szabó Győző? Bordás őrmester felszed pár kilót, szakállt növeszt és kap egy nagyobb pisztolyt, és jónapot.
Eperjes Károly
Azt rebesgetik, hogy mostanában azt a szerepet kapja meg, amelyiket csak szeretné. Kérdés, hogy milyen lenne, ha Bordás őrmester géppisztollyal a kezében, egy rajtaütés közepén csücsörítene úgy mint Tutti. Vagy eszelősen nézne, mint Széchenyi Döblingben a nagyvizit előtt.
Usztics Mátyás
Neki legalább már van gyakorlata. A magyar Chuck Norris, aki rezzenéstelen arccal számol le minden embercsempésszel és zárjegyhamisítóval. Kicsit ugyan avas szalonna- és kevertszaga van, de legalább erőteljesebb szocioszálat kap majd tőle a sorozat
Csányi Sándor
![csányi1](http://kep.index.hu/1/0/145/1453/14539/1453947_8d5e75c4270307c77c3602bd646c9dbd_wm.jpg)
Csányi Sándor a magyar Szabó Győző. Mínusz a sörhas. Kívánhat ennél többet a Duna Televízió?
Damu Roland
![01-damuroland](http://kep.index.hu/1/0/145/1453/14539/1453949_d5d1e762a503387bce065d30764f085a_wm.jpg)
A Tv2 külön bejáratú rosszfiúja. Ha ő helyettesíti Stohl Andrást, akkor a Duna Tv-nek legalább nem kell lemondania a Blikk címlapjáról, hiszen Damu pontosan szállítja a sztorikat: hol felpofoz egy nőt, hol kölcsön kér egy nőtől és aztán hosszú ideig nem adja meg.
Fenyő Iván
![fenyoivan5](http://kep.index.hu/1/0/145/1453/14539/1453951_63f4a0cf80d22f45a315b849f5e4d8d9_wm.jpg)
Ki lehetne alkalmasabb Magyarország egyetlen akciósorozatának főszerepére, mint az egyetlen színész, aki az utóbbi években megjárta Hollywoodot, és élve meg is úszta? Ha ő lesz Bordás, akkor talán nem vágják majd olyan csúnyán ki, mint Sam Mendes a Bőrnyakúakból.
Nagy Ervin
![nagy](http://kep.index.hu/1/0/145/1453/14539/1453953_97135be4f2b61f55e2a03ec9b07add2a_wm.jpg)
Jó-jó, általában olyan filmekben játszott, ahol több hajzselé fogy, mint egy átlagos akciófilmben, cserébe még érzelmes betétdala is van, de Nagy Ervin végül is jó színész. Ha a Duna őt választja, akkor Bordás őrmester ezentúl a Szimplában lóghatna bevetések után, esetleg Pelevint olvahsatna a megfigyelés unalmas óráiban.
Az utolsó 100 komment: