Derült égből csapott le a CW legújabb családi sorozata, ami nem éppen megszokott koncepciót tűzött ki célul magának. Két felnőni képtelen ember, Cate és Nate látszólag különálló története bontakozott ki előttünk, dallamos zenével és "mizujs Portland" felkiáltással. Kellemes, laza szórakozást nyújtó sorozatnak tűnt a Life Unexpected,és bizony be kell valljuk, egészen tíz részen át hozták is az elvárhatót. A továbbiakban spoileresek leszünk.

A történet szerint mindkét öreg kamasz jól elvolt, Cate és Ryan a helyi rádióban öntötték ki lelküket a város lakóinak, Nate pedig főállásban itta magát hülyére. Hogy mi változtathatja meg ezt az idillt? Egy szürke sapkás, 16 éves lányka, aki többet tapasztalt mint egy matuzsálem, mégis képes élni a saját életét. Pontosabban ezt igyekszik megvalósítani, ugyanis ahhoz, hogy önállósíthassa magát, a szülei beleegyezésére is szükség van. A pokol ekkor szabadul el, ugyanis ember legyen a talpán, aki xanax nélkül kibírja a nem kívánt és soha nem látott gyereke hirtelen betoppanását. Már a pilot után pozitív felhangokat hallhattunk, hiszen úgy tűnt, hogy a CW üdvöskéje lesz a Juno tévés változata.

Persze nem lett az, és talán nem is sajnáltuk. A főszereplő, Brittany Robertson a semmiből jött és könnyedén elnyerte a nézőközönség szimpátiáját, hiszen a második résztől látszott, a szerepek itt meg fognak cserélődni. Komoly gond az, amikor az ősök is nevelésre szorulnak, ha pedig egy hányattatott sorsú tinitől várják a megoldást, csak néhány könnycseppel körített vidám pillanat lehet a végeredmény. Az újonc ugyanis okozott kellemes perceket, hiszen egyedi előadásmódjával képes volt valami újat mutatni a családi drámáknak. Felelőtlen hangneme odaverte elég erősen a Gilmore Girlst is, és sejteni lehetett a történet végkimenetelét. A klisés karakterek pedig már kezdetben megkongatták a vészharangokat.

A MILF kategóriába sorolható Cate-be reménytelenül szerelmes Math és kőkorszaki haverja sokszor csapta le a biztosítékot. A bemondónő vőlegénye, Ryan is szürkébb teljesítményt nyújtott, jellemtelen játékával és mimikától mentes arcával borzolta a kedélyeket. Szerencsére azonban a főszereplők erős kontrasztot hoztak létre, mert előfordulhatott, hogy a gyengébb idegzetűek elmorzsoltak egy-két könnycseppet a vihorászások közepette. Szinte tudhattuk, hogy Cassidy kisasszony és Nate egymásba fognak gabalyodni, azonban sikerült néhány váratlan húzással megkeverniük a végkimenetelt. A teknősfuttató verseny vagy éppen Lux bálja üde színfolt volt, a 10. részre azonban mintha valami elromlott volna, csikorogva haladt tovább a gépezet.

Az írói stáb ugyanis a laza feelgood helyett inkább a drámázásra helyezte át a hangsúlyt, emiatt pedig az eddig élvezhető sorozat átbukott a ló másik oldalára. A hazai rajongók többsége is könyörtelenül kaszálta el az egészet, és bizony az erőltetett jelenetek őket igazolták. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy a vicces jelenetek kihaltak a műsorból, azonban érthető módon a záró akkordot valahogy fel kellett vezetni. Ezt szolgálta az elveszett apa utáni kutatás, a Bug-mizéria, a Cate testvérét gerincre vágó Nate-ről pedig ne is beszéljünk. A rádiózás is zavaróvá vált, ugyanis nem túl hihető az, hogy két ember magánélete érdekelni fogja az amerikai nagyvárosban élő populációt.

Ennek ellenére feszülten várhattuk a finálét, hiszen képes volt kicsit húzni az idegeinket a sorozat, még ha a végére el is laposodott. Nate az oltár felé futott, mi pedig szurkolhattunk, hogy nehogy odaérjen, mert akkor a készítők sutba vágták volna az eddigi koncepciót, a Derült égből család pedig elveszítette volna egyediségét. Végül mi örülhettünk, Baze viszont inkább sokkos arccal zárta az évadot, ugyanis kevés fájóbb gyomros lehet egy ember számára, mint szívszerelmét díszmagyarban látni, csak éppen rossz ember kezét tartva. Itt még megjegyzendő, hogy a liberalista szónoklatot igazán kihagythatták volna, mert a mindenki egyenlő, éljünk boldogan duma azért levont a széria megítéléséből.A második évad berendelése kérdéses, így érdemes lehet drukkolni.