Kiefer Sutherland éppen Londonban randalírozik (szó szerint, ugye), de két berúgás közben szakított arra is egy kis időt, hogy a brit Filmakadémián részt vegyen egy kérdezz-felelek beszélgetésen. A 24 főszereplője az ign.com szerint kissé kimerültnek tűnt, és láthatóan megviselte, hogy a Fox nem rendelte be a sorozat következő évadát.
A lényegi információ, amit a beszélgetésből ki lehetett hámozni az, hogy a State of Play című filmet (nem a sorozatot) jegyző Billy Ray befejezte a mozifilm forgatókönyvét, amit Kiefer hazaérkezése után fog elolvasni. A történet Európában játszódik majd (ezt tudtuk) és az első évadra hasonlít majd annyiban, hogy sokkal kisebb, intimebb események és problémák állnak majd a középpontjában, mint mondjuk egy atombomba keresése. A forgatás hamarosan elkezdődik, a kétórás film nem követi majd a sorozat real-time formátumát.
Nari 2010.04.21. 14:57:14
mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2010.04.22. 14:22:50