Ted Dansont a Cheers óta imádjuk, hiszen megvan benne minden, amitől lehet szeretni: jóképű, kedves fickó, akivel simán meg lehetne inni pár sört, és közben eldumálni a világ dolgairól. A közönségsikert hozó sitcom után Danson a Cheers-beli karakteréhez hasonló szerepeket vállalt (Becker, Három férfi és egy mózeskosár), de ahogy telt az idő, kilépett a skatulyából, és a Ryan közlegény megmentésében, vagy a Hatalom hálója című sorozatban megmutatta drámai énjét is. Március 30-tól az Író és kamuhős című új HBO-vígjátékban láthatjuk viszont. Az interjút az HBO készítette, aztán jófejségből átadták nekünk, köszönet érte.
Az Író és kamuhősben alakított karaktere egy vadember.
Abszolút az. Van egy jelenetem, amiben visszaemlékszem arra, ahogy 13 évesen szerelmes lettem egy pubertáskorú csajba, akinek akkor kezdett szőrösödni a hónalja. A jelenben meglátok egy nőt, aki nem borotválja a hónalját, és azonnal meg akarom szerezni. George alapvetően egy iszonyú impulzív figura, de nagyon vágyik mások barátságéára, nem akar lemaradni semmiről, kimaradni egy nagy buliból. Fura ez persze, mert ő 61 éves, míg Jason és Zach (Jason Schwartzman és Zach Galifianakis), akikkel haverkodik, meg akár a fiai is lehetnének. Bevesznek a brancsba, mint a fiaim is otthon, és ezt élvezem. Örömmel alakítok olyan karaktereket, akik nem szeretnének kimaradni a buliból.
Lesz a karakterének központi történetszála, vagy végig marad a hátérben?
A végére igen, az előtérbe kerülök, de az első 6-7 epizódban csak díszítőelem vagyok a sorozatban. Amikor végre kapok egy feladatot (az Író és kamuhősben Jason Schwartzman karaktere egy botcsinálta magánnyomozó, aki a baráti segítségével old meg ügyeket), Zach és én egy autóban várjuk Jasont, és elméletileg mi lennénk az erősítés, ha bajba kerülne. Persze iszonyatosan betépünk közben, és semmi nem úgy alakul, ahogy kellene. Még mielőtt megkérdezi, nem, nem füvet szívtunk a forgatás alatt, hanem ginzenget. Javaslom mindenkinek, aki lejött a cuccról, mert ártalmatlan, de az illúziót biztosítja.
Korábban azt nyilatkozta, hogy ismét szeretne „valaki” lenni a filmiparban, erre tessék: játszik a Félig üres, a Hatalom hálója és az Író és kamuhősben is. Elérte, amit akart?
Ezt Larry Davidnek köszönhetem (a Félig üres készítője-főszereplője). Hatalmas lökést adott a karrieremnek, nagyon jó barátok vagyunk. Két éve, amikor elvélt a nejétől, a vendégházunkban lakott, és szó szerint nem tudtunk tőle megszabadulni. Larry, a csöves, ez volt a családi beceneve. A Félig üresben kaptam tőle egy szerepet, amivel jelezhettem a producereknek, hogy helló, még itt vagyok, nem haltam meg. Ez nagyon sokat segített. A Hatalom hálójában aztán kiszakított a jó kis kényelmes, komikus énemből, és megismertette a közönséggel Ted Danson sötétebbik oldalát. Ez az a Ted Danson? A Cheers-ből? Itt meg kokót szív fel egy kurva melléről? Hoppá.
Az Író és kamuhősben Viagrát szed, állandóan bulizik...
Hatalmas szerencsém volt a sorozattal. Jonathan Ames, aki írta, egy nagyon aranyos, kedves, ártatlan és egyben iszonyú perverz fickó. A fantáziája elég ijesztő néha. Jason az egyik kedvenc színészem, a Rushmore óta imádom a munkáját. Néha úgy érzem, hogy kezdek kiöregedni a komikus szerepből, és már nem is tartom magam annyira viccesnek, és ez nagyon megijeszt. Azért is élvezem ezt a kissé perverz, bizarr, sötét komédiát, mert nézőként is az ilyesmit kedvelem, színészként pedig nagyszerű élmény részt venni benne.
Miért gondolja, hogy kezd kiöregedni a komikus szerepekből?
Mert a komédia egy iszonyú nehéz műfaj. Egy drámában ha részeg, ideges vagy elvált karaktert hozol, az érdekes. Hitelesnek kell látszanod, és az elég. A vígjátékokban sokkal nagyobb energiabefektetésre van szükség, a részeg és elvált karakter nem vicces és nem is érdekes.
Az Író és kamuhős március 30-tól látható az HBO műsorán, este kilenctől.
Magócs Dávid · http://geekz.blog.hu 2010.03.29. 15:40:52
fallen 2010.03.29. 15:47:40
Kolo 2010.03.29. 16:35:06
És a bored to death is, nem tudom mennyire végja haza a szinkroncs:(
Pikk Dáma ♠ 2010.03.29. 16:38:04
ahogy öregszik, egyre jobb színész lett. én legalább is jobban kedvelem.
2010.03.29. 17:45:15
sixx · http://comment.blog.hu 2010.03.29. 18:00:20
Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.03.29. 18:41:00
sixx · http://comment.blog.hu 2010.03.29. 18:56:49
kezike · http://gertarauss.blog.hu/ 2010.03.29. 18:58:52
juliusbond 2010.03.29. 19:02:23
Nekem nem jön be általán Ted, de ebben a sorozatban "awesome" volt. Sőt az egész sorozat beteg. Sajna hamar vége lett, remélem folytatják majd valahogy.
PS: remélem majd találkozok torrenten a szinkronizélt változattal, hadd halljam.
Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.03.29. 20:48:52
sixx · http://comment.blog.hu 2010.03.29. 20:56:09
máskor meg ha egy sorozatcímet nem magyarítok, jön az ellentábor, hogy magyar blogra magyar címet. nehéz eltalálni mi jó az ezerfejűnek.
Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.03.30. 05:17:21
sixx · http://comment.blog.hu 2010.03.30. 05:23:21
subidubinemértem (törölt) 2010.03.30. 12:19:22
ezekről mindig a jó reggelt vietnám jut eszembe... :))
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2010.03.30. 12:37:10
Mi, akik a nézhetetlent nézzük, abból értünk, ha egy sorozatot a magyar címén emlegetnek a szerzők. Arról nem is beszélve, hogy mivel pl. sixx számtalanszor ír egyelőre csak külföldön sugárzott műsorokról, ha angol cím szerepel, én már el sem olvasom a posztot, mert úgysem tudom megnézni, amiről szól.
Ne csak a magad fejével gondolkozz, szerintem.
Ignorantius 2010.03.30. 13:38:24
Ha a cikk informálni akar, tényleg jó lenne, ha legalább zárójelben egyszer megemlítődnének az eredeti címek, csak mert úgy szokás és pár kommentet is meg lehet spórolni vele. No offense.
Kösz a sorozat tippeket.
ancsur24 2010.03.30. 13:55:16