- Hát ilyen sem volt még, hogy a kurucinfóról kelljen átvegyünk egy fontos hírt, de mit tehetnénk, ha Tóth Gy. László éppen ott jelentette be, hogy távozott az Echo TV-től. A programigazgató pénteken lépett ki Széles Gábor tévéjéből, így a jövőben a Képtelenségek című műsorban sem vesz részt. Mint közleményében írja, a “továbbiakban a televízió műsoraiban elhangzottakkal kapcsolatban sem erkölcsi, sem politikai felelősség nem terhel”.
- Eladták a Cotcot.hu-t. A fiatal nőknek szóló oldal 2007-ben az Origo megrendelésére készült, de most a Generál Média tulajdonába került.
- A Minimax a dévai árvákat támogatta. A csatorna ezer euróval támogatta Böjte Csaba erdélyi alapítványát. A felajánlott összeget a Chello Central Europe anyavállalatának pályázatán, az In Heroes 2009-en nyerte Jurecska Judit, csatornaigazgató, aki ezzel az összeggel a dévai árvákat segítő alapítványt támogatta. A nyeremény átadására Nagyszalontán került sor, ahol a Minimax egész napos programot szervezett az ottani gyermekeknek.
- Xaver beperelte a Hal a tortán gyártócégét. A bíróságon dől el, kinek van igaza a Varnus Xaver kontra Paprika Latino perben, miután négy hónap alatt nem sikerült a feleknek peren kívül megegyezni. Az orgonaművész követelése szerződésszegés miatt 25 millió forint, mivel a főzőshow-ban való szerepléséről olyan fotók és cikkek jelentek meg róla a sajtóban, amelyeket ő nem hagyott jóvá – írja a Blikk, ami ugye nem kevés szerepet vállalt ebben az ügyben.
- Átadták a Radnóti Miklósról elnevezett antirasszista díjakat. Idén hat díj került a sajtó képviselőihez: díjat kapott Andrassew Iván publicista, szerkesztő, műsorvezető, Földes Anna újságíró, irodalomtörténész, színházi kritikus, a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának szakmai vezetője, Kirschner Péter könyvtáros-újságíró, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke, a Magyar Narancs és a Klubrádió szerkesztősége, valamint Székely Kata, a Nők Lapja alapító újságírója, aki a Magyar Távirati Iroda munkatársaként ment nyugdíjba.
- És jöjjön a hétvége legviccesebb hire: Egyik közszolgálati sem vállalja, hogy szeretné a Fideszt. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának éves emberi jogi jelentése szerint Magyarországon a közmédiák az ellenzék befolyása alatt állnak, és aránytalanul többet foglalkoznak a Fidesz véleményével. A múlt héten kiadott jelentés megállapításait általánosságban a közmédiára tette, az MTV, a Magyar Rádió és a Duna pedig egyenként tagad: biztos nem róluk szólnak az elmarasztaló szavak. Bővebben az Indexen.
- A távközlési cégek tévéket indítanak, a tévék pedig a netre mennek. A tartalom és a cső, amin a tartalom érkezik, gyakran egy kézben van. Mit tehet az állam azért, hogy az új, digitális világban is minden információ eljusson mindenkihez? Az Index interjúja Rozgonyi Krisztinával, a Nemzeti Hírközlési Hatóság január végén kinevezett új elnökével.
- Bodoky Tamás Pulitzer-emlékdíjas. Bodoky Tamás, az Index főmunkatársa a Gőbölyös Soma és a Minőségi Újságírásért Díj után a Pulitzer-emlékdíjat is megkapta tényfeltáró cikksorozataiért. Részletek az Indexen.
- A Megasztár szerződéssel kötné magához a jelentkezőket. A Tv2 mindenkivel, aki a Megasztárba jelentkezett aláíratott egy nyilatkozatot, hogy egy évig nem szerepelnek más, hasonló műsorban. Aki nem tartja be az ígéretét, az elvileg százezer forintot köteles fizetni a műsor gyártójának. A nyilatkozatnak nevezett szerződés azonban semmis, mert az Interaktív Kft. úgy vár el valamit, hogy nem ad érte semmit. Az Index cikkéért katt ide.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2010.03.23. 13:37:34
"és aránytalanul többet foglalkoznak a Fidesz véleményével."
Ejnye, ezek az amerikaiak nem hallottak még a kiegyensúlyozottságról? Ha megszólal egy kormánytag, rögtön meg kell szólaltatni egy ellenzékit, ha megszólal egy ellenzéki, rögtön meg kell szólaltatni még egyet...
Amúgy pedig igazuk van. Én is ezt érzem.
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.23. 19:28:03
Ez minden tévén, minden műsornál így van, én is írtam alá ilyet, amikor kvízműsorokba jelentkeztem. Igaz, az időtáv azért jóval combosabb az átlagosnál, de ez gondolom Lex Tabáni :-)
KékFény6 2010.03.24. 00:24:40