A Kassza léte mindenképp örvendetes, amióta megszűnt a Szempont és jóval korábban az A la Carte, a köztévének nem volt klasszikus közéleti műsora (ha hírműsorokat és a hírháttérműsorokat nem számoljuk). És tegyük hozzá gyorsan, annak is nagyon örülök, hogy ezt a műsort éppen Baló György vezeti. Sokan és sokszor kritizálják Balót, amiért néha meglehetősen agresszíven passzírozza ki provokatív kérdéseire a választ egy-egy interjúalanyából, én viszont ezt alapvető újságírói érdemnek tartom, és sokkal jobban zavar, ha hagyják, hogy valaki megkerülve a választ, a média bármely felületét saját céljaira használja.

Az viszont, hogy hogyan is sikerült a február elején indult Kassza már teljesen más kérdés. A műsor felépítése meglehetősen emlékeztet a réges régi Kedd21-hez, ül a stúdióban néhány szakember és vitatkozik egy-egy témáról, közben táblázatokat, grafikonokat mutatnak. Kevés az élő bejátszás, a riport, ezért, hacsak a téma nem érdekel valakit különösképpen, akkor hipergyorsan elkapcsol a beszélő fejekről.

Ez az avittas formátum érvényes a Kasszára is, kiegészítve azzal, hogy amint a Kedd21-ben, úgy ebben az ötven percben sem lehet kivesézni sem a korrupció, sem az egészségügy témáját, és ezzel számolnak a résztvevők is, tehát az egyébként izgalmas témákról szóló adások Baló minden igyekezete ellenére gyakran unalomba fulladnak. Ez történt a csütörtöki nyugdíjról szóló adással is, amelyben még csak igazi vita sem volt, a meghívottak nagyjából ugyanazt mondták (tegyünk félre most, különben éhen halunk öregkorunkban). A Kassza történetében idáig csak a két (február 18., 25.), a cigány-magyar együttélésről szóló adás sikerült úgy, hogy utána napokig azon rágódjon az ember.

Ami akkor a stúdióban történt, minden hibája ellenére, etalon lehetne a Kasszának. A magyar társadalom tükörképe jelent meg a képernyőn, és ez még akkor is pozitív hasonlat, ha ez a kép csúf, sőt mondhatnám azt is, hogy visszataszítóan ocsmány. Hogy mi folyik az országban ebben a kérdésben, már akkor kiderült, amikor először bemutatták a kérdést: Hogyan csökkenthető a romák és nem romák közti feszültség?, és a válaszok döntő többsége a rendpártiságot támogatta („kevesebb segélyt, nagyobb segélyt”). Az nem a feszültre, sőt dühösre sikerült adás hibája, hogy ez az arány a műsor végére elérte a 90 százalékot (míg a pozitív diszkriminációra 3, a szélsőségesek megfékezésére a válaszadók 7 százaléka voksolt). Boldog az az ember, aki nem tudja, hogy ilyen fórumokon hogyan indul be a szélsőségesek szinte hadjáratszerű támadása, teljesen függetlenül attól, hogy mi történik egy műsorban (vagy miről szól egy-egy c:c-s poszt, ugye).

De nem ez volt az egyetlen látlelet Magyarországról, hanem az is, hogy a meghívott öt szakértő (Németh György szociológus, Szuhay Péter néprajzkutató, Zsigó Jenő, a Roma Parlament elnöke, Berki Judit szociálpolitikus és Ungváry Krisztián történész) még csak abban sem tudott megállapodni, hogy létezik-e egyáltalán cigánykérdés, vagy csak szegénykérdés van. Abban meg főleg nem, hogy színvakként kell-e értelmezni a munkanélküliség arányáról szóló táblázatokat, vagy kimondani, hogy a cigányok nem kapnak munkát, vagy más értelmezés szerint nem akarnak dolgozni. Az, hogy ma nem lehet a cigányságról árnyalt vitát folytatni, egészen pontosan kiderült a műsorból. A második adás végére eljutottak (vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy eljutottunk) odáig, hogy míg az egyik oldalon Ungváry Krisztián történész A és B típusú népességről kezdett el beszélni, addig Zsigó Jenő abban is rasszizmust látott, amiben nem volt. „A láttam én már boldogan dolgozó cigányokat” volt a műsor (és a magyar közbeszéd) mélypontja.

Ahhoz képest, hogy mi folyt a stúdióban, meglepő volt, hogy Baló mennyire higgadt tudott maradni. Többször szót adott a már-már habzó szájú megszólalóknak, nyugodtan kérte a feleket, hogy ne beszéljenek egyszerre öten, sőt még akkor sem jött ki a béketűrésből, amikor a színfalak mögötti technikai munkatársak nem tudtak elindítani egy bejátszást, vagy visszatenni egy táblázatot időben. Az öt dühös ember között ő maradt a végére az egyetlen higgadt, észérvekkel próbálkozó személy, aki ha uralni nem is tudta teljes mértékben az elszabaduló indulatokat, de legalább kísérletet tett rá.

A háttéremberek azonban nem voltak ennyire topon, hogy az a szavazás alakulását, meg az e-maileket beolvasó Erdős Gábor hibája volt-e, vagy valaki másé, hogy a képernyőre kerülhettek rasszista és primitív sms-ek is, nem tudom, mindenesetre (ez egy közszolgálati televíziónál) durva volt, még akkor is, ha az volt a szándék, hogy bemutassa a közállapotokat.

Balónak mindössze egyetlen dolgot lehetne felróni, azt, hogy műsorvezetőként néha a saját véleményét mondja el úgy hangsúlyozva, mintha választási adatokat olvasna fel, megnyomva minden egyes szót. A műfaji kereteket nézve ez nem éppen szerencsés, de tekintve, hogy Baló milyen öreg oroszlánja a szakmának, és hogy általában igaza van, ez valójában nem is akkora hiba.