Amikor 2003-ban az F/X bemutatta a két plasztikai sebész kalandjairól szóló új sorozatát, igazán nagy felhajtást nem csaptak neki, valószínűleg azárt, mert sejtették: a történet lábon eladja majd magát, és semmi szükség milliókat tolni egy istenes reklámkampányba. Igazuk volt, hiszen Ryan Murphy sorozata az volt a reklámokat is sugárzó kábelcsatornáknak, mint ami a Maffiózók (vagy korábban az Oz) az HBO-nak és a Lost a network tévéknek: meghatározta az irányt, ami az üdvösséghez vezet. Az ugrás után spoileresen folytatjuk.

100 epizóddal később viszont azon vettem magam észre, hogy kétszer is elaludtam a finálén, és már alig vártam, hogy vége legyen a kínlódásnak. A Kés/alatt búcsújától nemcsak én, de a színészek sem voltak különösebben elragadtatva, nem egy ilyen szentimentális, szirupos, túl nyilvánvaló és boldog lezárást vártak volna tőle (bár az utolsó jelenet az új Kimber és a javíthatatlan Christian Troy között kiváló volt), hanem valami sokkolót, emlékezetest, olyat, amiről tényleg lehet beszélni még hetekig.

Ezzel szemben kaptunk önfeláldozást Christiantől, és nagy önmegvalósítást Seantól, a hajánál fogva előrángatott és erőltetett szálat Ava főszereplésével, aki azárt kellett, hogy Matt, a nyomorult valamiféle boldogságra hajazó lezárást kaphasson, és persze Julia és a gyerekek is jó helyre kerültek a milliomos angolhoz, köszönöm szépen, semmi dráma, szenvedés, csak a rózsaszínű máz és a lassított felvételes, zenés montázs.

Az ötödik évad óta tulajdonképpen csak szenvedő sorozat a saját dugájába dőlt: az első négy szezonban annyiszor sokkolták a nézőt, olyan mennyiségben szállították a döbbenetes fordulatokat és gonoszan naturalista képsorokat, hogy már akkor sem kaptam fel a fejem, amikor egy nő tavaly a saját mellét fűrészelte le a rendelőben. A sokkolás mainstream lett, a helyét így átvették a lelkizős szálak, amik viszont annyira hiteltelenek lettek, hogy rossz volt nézni az egyébként valóban kiváló szereplőgárda kínlódását a képernyőn.

Kár, hogy a búcsú olyan lett, amilyen, és nagy kár az utolsó két évadért is - lehet, jobban járunk, ha Ryan Murphy hamarabb megy el Glee-t forgatni, és az ötöd évaddal lezárja Christian Troy és Sean McNamara történetét, akkor, amikor még úgy emlegettük a sorozatot, mint egy korszakalkotó, tabukat döntögető művet, és minden hét, amikor volt epizód, eseményszámba ment. Mindettől függetlenül a Kés/alatt örökké beírta magát a sorozattörténelembe, és a legjobb 30 széria között vitathatatlanul helye van. A legjobb tízhez kellett volna mág egy kis plusz.