A köztévé új műsorának története sokkal érdekesebb, mint amilyenre a műsor sikerült. Ez persze nem véletlen, egyrészt 2010-ben elindítani egy műsort, amiben a nők helyzetéről beszélgetnek, az körülbelül olyan friss és újító gondolat, mintha most akarnának kampányolni a gőzgépek mellett. Másrészt viszont ugye, ez volt a műsor, amit 4 óra különbséggel harangoztak be és fújtak le az MTV-nél, amivel megdönthetetlen médiarekordot állítottak fel.  

Hogy mi volt az ok ami miatt február 6-án elmaradt a Női szemmel bemutatkozó adása, továbbra sem tudom, a 27-ei premierről érkezett sajtóanyagban is csak annyi áll, hogy "elhárult minden akadály az útból". De a Női szemmelt elnézve felteszem, hogy nem morális vagy elméleti akadályok állhattak a katódcsövek útjába, ugyanis ilyeneket keresve sem találtam a műsor 250-nek tűnő 25 percében.

Már akkor is nagyon röhögtem, amikor az első, beharangozó sajtóanyagban megláttam a hiánypótló szót. Abban az országban, ahol minden utolsó település kábeltévéjén van már egy műsorvezetőasszony, akinek négy percenként kiesik a száján, hogy karrier vagy gyerekvállalás, arról a többtucatnyi újságról már nem is beszélve, amelyik címlapon hozza a terhességi csíkokra kifejlesztett legújabb brit találmányt, elég nehéz hiánypótlónak nevezni egy női műsort.

Persze nem akarom én elvitatni, hogy a téma fontos, de ezen a délutáni magazinműsor szinten már meglehetősen unalmas. Arról nem is beszélve, hogy Nyitrai Katának nagyon nem megy a célul kitűzött A la Carte-os beszélgetési forma. Egyfelől a gyömbér tea vizuálisan nem olyan izgalmas, mint akárcsak egy csülkös bableves, másfelől Szombathy Pálnak olyan embereket sikerült egy asztalhoz ültetnie, akik képesek voltak kulturáltan ugyan, de határozottan képviselni  egymástól meglehetősen ellentételes véleményüket (mínusz egyes színésznők és énekesek).

Az első adás “egy gyerek vagy több gyerek?” problémafelvetéséhez viszont meghívni egy egygyerekes, meg egy hatgyerekes anyát, és aztán elnézni ahogy egyetértően elbeszélgetnek arról, hogy nemhogy hatnak, de egynek sem kell lehozni a csillagokat az égről, na az az A la carte-hoz képest körülbelül akkora melléfogás, mintha egy fideszes képviselő a kórházi napidíj bevezetését szorgalmazná.

Totális melléfogás az is, hogy - feltehetően szándékosan - úgy vágták meg a beszélgetéseket és játszottak be rövid riportfilmeket a meghívott vendégekről, hogy azok még épp egy mondat közepén tartottak. Ez nemcsak a riportalany neg a néző, hanem a téma megalázása is, hiszen pont azt mondják ezzel a húzással, hogy nem is fontos, amiről beszélünk.

Mintahogy ebben a formában nem is, mivel a téma közhelyparádéjának csúcsát sikerült megmásznia a műsorvezetőnek azzal, hogy feltette azt a kérdést a pszichológusnak, hogy a szeretet egy egység, amit szét kell osztani x gyerek között, vagy a szeretet egy kölcsönösen, egymás által generált folyamat, és sosem fogy el - ááá.

A nézetek ütköztetését nyomokban sem tartalmazó műsort nyilván azzal akarták feldobni utólag a szerkesztők, hogy KSH-adatokat pakoltak bele szépen szürkére satírozott sávokba, de az a néző, aki meglepődik azon, hogy a hatgyerekes családok 80 százaléka a létminimum alatt él, az tényleg nem tud semmit a világról. De sebaj, a Női szemmel valószínűleg nem is a nézőknek készült, egyszerűen csak kellett valamit csinálni, hogy kitöltsék a szombati 13 órás műsorsávot, arra pedig úgy gondolták, épp jó lesz. És tényleg, a díszlet virágos tapétája például sokkal nyugtatóbb hatással van az emberre, mint a monoszkóp - bár kétségkívül sokkal drágább.