A december közepén debütált pik című vizuális művészeti folyóiratot nagyon lehet szeretni. Először is gyönyörű  a címlapja. Nem tudom, miért, de nagyon szeretem, ha egy újságon rajta van a nyomdai színskála.

A piknél ez a szépség a design szerves része, de legalább olyan szimpatikus húzás az is, hogy a lap neve egyszerűen egy tenyérnyi kókuszreszelékbe lett kisujjal belerajzolva. Ez a gyermeki megoldás igencsak illik Erdei Krisztina címlapfotójához, amelyen egy IKEA-mámorba zuhant kislány látható, amint huncutan kikandikál a lába közül egy plüssfarok.

A magyar piacon ritka vastag, matt papírra nyomott folyóirat lapjai belül is tartogatnak szívet melengető szépségeket. A lakótelepi kiskertekről készült fotósorozatot (by tökmag design) legszívesebben sokszorosítanám, és az éjszaka leple alatt teleragasztgatnám vele az óbudai panelek lépcsőházait. Egy fájdalmam van csak, hogy a rákoskeresztúri Pesti úton látható, sörösüvegekkel kirakott szélű előkert nem szerepel benne.

Buheraországunk sajátosságai azonban enélkül is elég jól lettek reprezentálva, van itt teherautógumiba ültetett talpalatnyi zöld, meg rácsos kiságyból készített kerítés. Az ákombákom betűkkel felírt „Ne bántsd a növényeket! Szeresd a szép természetet!” graffiti a karókra fagyott futónövényekkel pedig igazán szívfacsaró.

A másik kedvenc képsorozatom a mellékletként becsatolt Leonie Purchasé, aki egy londoni autókereskedő  bácsit örökített meg, amint - talán irodaként funkcionáló  - disznóólában röfög a munkatársaival, amolyan férfiasan és büszkén. A duzzadó vitalitást és a sebezhetőséget egyaránt sugalló képek zavarba ejtően intimek, de a voyeurködés miatt kivételesen nincs min szégyenkeznünk.

Izgalmas még Erdei Krisztina formaságok (2.) című sorozata, ami a címlapfotóhoz hasonlóan huncut, vicces, talányos és meditatív, meg Kádár Levente tetőcserepeket igazoltató, szocialista modellverseny-győztes rendőre is. De a lapban van többszörösen díjazott fotóskollégánk, Barakonyi Szabolcs egy újabb remek sorozata is. (Mielőtt megvádolnának a kommentelők, nem, nem miatta vagyok ilyen lelkes, neki már nincs szüksége ingyenpromóra.)

A pik viszont nem „csak” egy újabb fotóslap, hanem egy közös gondolkodásra hívó újság is, amiben hol tanulmányjellegű és ezért meglehetősen belterjes, hol lazább szerkesztésű, félirodalmi szövegek is vannak. A lakótelepi sorozathoz például mindjárt három, amikből a legjobban Kapusi Krisztián paneles erkélyfesztiválról szóló írása fogott meg. A projekt, hogy az avasi tömbházban az összes lakó egyszerre álljon ki az erkélyére reggelizni, bulizni és ismerkedni, annyira naiv és szép elképzelés, hogy a valóságban meg sem valósulhatott.

És hogy mit jelent egyáltalán az, hogy pik? A szerkesztők szerint lehet picture, poszt-intellektuális kultúra vagy bármi, aminek köze lehet a képiséghez. Én piktogrammnak fordítottam, mert olyan akár egy útjelző tábla: vizuális kultúra erre!

De ha már figyelmeztetés, akkor maradt még egy hátra: a piknek ugyan kedvesen bumfordi a formátuma, de nem adja meg magát könnyen, és főleg bárhol. Ágyban és asztalon simulékony, de a buszon nem szereti, ha molesztálják.

pik

32 oldal, 750 Ft

Megjelenik negyedévenként

Kiadja a Miskolci Kortárs Művészeti Intézet

Kapható könyvesboltokban és galériákban