Mielőtt a trák rabszolga, Spartacus szakszervezettel, pulykapénzzel meg 13. havi fizetéssel vegzálta volna a feljebbvalóit, egy egyszerű vidéki gyerek volt, kidolgozott kockahassal és csini feleséggel, aki még a havas tájakon is talált a családnak gyümölcsöt, mert arrafelé, a Starz által elképzelt ókorban a gyümölcsfák ilyenkor hoznak termést. Aztán jöttek a rómaiak, és a bukolikus képet felváltotta a zöld háttér előtt bohóckodó barbár horda, meg a leginkább csak dugással foglalkozó rómaiak, és minden szarni ment.

A Spartacus: Blood and Sand című sorozat első két részét látva nem igazán tudtam, hogy sírjak vagy nevessek-e, mert mindkettőre volt okom bőven. A 300-ban használt technológiát felhasználó, vagy inkább abúzáló tévésorozat a címbeli ígéretnek megfelelően több tonnányi homokot, szandált és vért vezet elő, amit le lehet vágni az emberből, azt itt levágják, ami kifröccsenhet, legyen az agyvelő, belek, vagy vér, az kifröccsen, mindez annyi lassított felvételben, ami miatt hivatalos tiltakozást kellene benyújtani valahol. A képi világ szegényes és sivár, a festett/rajzolt hátterek kilógnak a képből, de végül is ez mindegy, mert nincs olyan történet vagy dialógus a sorozatban, amiről elterelnék a figyelmünket.

Spartacus, akit nem is így hívtak, csak egy vicces kedvű római keresztelte erre a névre, a római hadseregben szolgál afféle csatlósként, aztán bele akar szólni a nagyok dolgába, és ezért nagyon megszívatják: nejét elhurcolják az egyik, őt meg a másik irányba, és mivel felidegesítette a főnökét, Capua városában négy, nagyon komoly felszereléssel bíró gladiátor ellen küldik, hogy haljon meg az arénában, afféle tanmese jelleggel.

Spartacus viszont egy nagyon konok faszi, és neje harisnyakötőjét morzsinkálva legyak mindenkit, akit ellen küldenek, így bekerül a sorozat egyik kellemes meglepetését alakító John Hannah gladiátorképzőjébe. Itt aztán majd igazi harcost faragnak belőle, és az első évad végére minden bizonnyal rálel a nejre, vagy annak hullájára, a jóelőre berendelt második etapban pedig majd jön a szakszervezeti balhé, meg a két éven át tartó hadakozás a bürokratákkal.

A sorozatban két színész van, a vörös hajjal és felturbózott mellekkel flangáló Lucy Lawless, valamint a Múmia-filmekből is ismert John Hannah, akik néhány jelenetben szinte könyörögve néznek névtelen, de jó kiállású és tökéletes seggű partnereikre, illetve ránk, a nézőkre, hangtalanul valamiféle menekülő útvonalért kiabálva, de hiába: aki kurvának, megy, kedveseim, azt megdugják, ez van. 

A történet ismert,és igazán nem kiált sorozat után, mert két órában bőven el lehet mesélni, így lelassították az eseményeket, és leöntötték a korábban emlegetett patrakvérrel, meg annyi csöccsel, amennyi belefért. Itt kérem szépen ötpercenként megdugnak valakit, kivillan egy farok vagy egy tökéletesen fazonírozott szőrös pina, a nőknek szilikonmelle van és a mellbimbójukban piercinget hordanak, szóval minden stimmel, ami a Starz feltehető célközönségének, a 14 éves pattanásos kamaszfiúknak kell. Kár, hogy ez engem nemhogy nem érdekel, de kifejezetten untat, és nincs az az isten, hogy tovább nézzem. 

Az alábbi két galériában a mészérlások és a dugások képeit gyűjtöttük össze, hátha van rájuk vevő errefelé.