A Lost két agya, Damon Lindeloff és Carlton Cuse a Hollywood Reporternek adott interjúban azt bírta volt mondani, hogy nem zárható ki a sorozat folytatása, bár az általuk csak definitive editionnek, azaz meghatározó, vagy alap kiadásnak a hatodik évad végén, idén májusban mindenképpen vége lesz.
"A történetnek volt eleje és közepe, most pedig megmutatjuk a végét. Ennek a sztorinak nem lesz folytatása, az biztos" - jelentette ki Cuse. "Nem hagyunk elvarratlan szálakat, cliffhangereket, nem lesz belőle mozifilm, ez ennyi volt, hat évad és kész. A Lost-franchise tulajdonosa azonban a Disney/ABC, így nehezen hiszem, hogy valamikor a jövőben ne állnának elő valami Lost-közeli, a sorozattal kapcsolatos spinoffal vagy valami hasonlóval." Az ugrás után spoileresen elmélkedünk.
Magáról a befejezésről nagyon óvatosan nyilatkoztak, és mindketten úgy vélik, hogy lesz egy közvetlen, a befejezés utáni reakció a nézőkben, majd egy másik is, amikor az egész leülepedik, és van ideje az embernek végiggondolnia az egész történetet. A hatodik évad hangulata a készítők szerint leginkább az elsőére fog hasonlítani, és Cuse nagyon reméli, hogy az új történetmesélési módszerüket örömmel fogadják majd a nézők.
Azt, hogy nem lesznek flashbackek és nem lesznek fashforwardok sem, hanem valami mással találkozunk majd, már korábban kijelentették, és ha csak az első epizód címéből indulunk ki, akkor igencsak egy alternatív történetszálat kapunk majd, amiben az Oceanic 815 nem zuhan le, hanem leszáll Los Angelesben, és megtudjuk, mi lett volna hőseinkkel, ha Desmond megnyomja a gombot annak idején.
A sorozat befejező évada a tervek szerint február 2-án mutatkozik be az USA-ban.
agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.01.07. 10:24:20
agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.01.07. 10:24:54
Gera 2010.01.07. 10:34:37
agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.01.07. 10:38:32
Aradebil 2010.01.07. 10:39:00
Gera 2010.01.07. 10:42:08
pesharpe 2010.01.07. 10:43:10
Az ilyen sorozatoknál, ahol gyakorlatilag egy rejtélyre épül az egész 6 évad eléggé pofára lehet esni, ha nem hozzák amit magában elvár az ember.
Minden esetre azért még reménykedek.
Ezekkel alternatív történetszálakkal meg a világból ki lehet kergetni. Nálam ez kb az a kategória, mint a lebénítás, megvakítás vagy az amnézia behozása a brazil szappanoperákban.
chdstr · http://mozigekko.blog.hu/ 2010.01.07. 11:00:49
-d(-_-)b- 2010.01.07. 11:03:40
Nemrég néztem meg megint a mini series-t, és rögtön a legelején, amikor Gaius elkezdi hallucinálni CapricaSixet, megkérdezi tőle, hogy ki vagy te? Erre Six: Egy angyal vagyok, akit Isten küldött, hogy elvezessen a végzetedbe. És később is tele van ilyenekkel az egész sorozat, csak mire a végére értünk, már nem emlékeztünk ezekre.
-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.01.07. 11:04:12
A 70-es évek Dharmás kutatásai VS. Ricardóék cserkésztábora a sziget túloldalán simán jók lennének, de én a gülüszemű rendszerváltása utáni Dharmafalváról is szívesen néznék még új részeket! Vagy pl. az őrült francia tyúk szemszögéből újra bemutatva minden főbb eseményt, meg még egy rakás újat persze.
LouiS 2010.01.07. 11:04:44
Krogshöj 2010.01.07. 11:07:24
gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.01.07. 11:08:32
a 6. évadot meg minden tavaszi sorozatnál jobban várom!
Thrasher 2010.01.07. 11:24:55
"megtudjuk, mi lett volna hőseinkkel, ha Desmond megnyomja a gombot annak idején."
lehet, hogy gomb se lesz, amit nyomogasson :p
Hegyi 2010.01.07. 11:26:10
érdektelen 2010.01.07. 11:30:12
www.thrfeed.com/2010/01/five-seasons-of-lost-in-eight-minutes-video.html
tárhejj · http://atarhely.hu 2010.01.07. 11:30:26
addig pótolni kell :)
érdektelen 2010.01.07. 11:30:53
sixx · http://comment.blog.hu 2010.01.07. 11:33:30
érdektelen 2010.01.07. 11:36:11
Vogel Zs 2010.01.07. 12:03:44
Nevetseges
A BSG egy igen is jo sorozat volt. Persze ez csakis az en velemenyem. Nagyon sok mas velemenyt is olvastam, es ez igy van jol. Nem vagyunk egyformak, de konyorgom, ne szarozzunk mar le valamit, ami csak azert nem jon be, mert nem vagy meg hozza felnove :)))
"- No offence!!!"
"- Non Taken !"
Na minden jot !!!
karit 2010.01.07. 12:10:38
Ha ez tényleg így lesz, akkor lehet, hogy Desmondot láttuk már a legelső részben is, távol a gombtól? Durva lenne... Erre gondolok: nem spoiler, csak spekuláció, de ha bejön, attól még élményrontó lehet. : )
kepfeltoltes.hu/100107/Desmond_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
gothmog 2010.01.07. 12:23:36
8F
gothmog 2010.01.07. 12:25:54
Hegyi 2010.01.07. 12:38:20
A BSG egy jól induló sorozat, ami a végén a saját összegubancolódó szálaiba és következetlenségébe gabalyodott.
Hegyi 2010.01.07. 12:38:55
kew1n 2010.01.07. 12:38:58
Reg5 2010.01.07. 12:54:44
Jaj, lezárásnak ne már ezt a "815-ös nem zuhan le" dolgot süssék már el :S
-d(-_-)b- 2010.01.07. 13:46:50
A Lostot is csak egyféleképpen lehet majd befejezni, így hát az a verzió biztosan sokaknak nem fog tetszeni, másoknak meg igen. Ennyi.
Bicskas 2010.01.07. 15:03:40
Thrasher 2010.01.07. 15:26:53
Megdobbent 2010.01.08. 04:46:42
Thrasher 2010.01.08. 09:37:05
remek kérdés