Tegnap este a szokásos vasárnapi triplarésszel - két immunity challenge, három tribal council, plusz reuninon - véget ért a Daily Variety szerint korszakalkotó Survivor legutóbbi évada, sorban a 19. Most nem akarok belemenni a reality jelentőségébe, volt már erről szó ezerszer, koncentráljunk csak a most befejeződött évadra, spoileresen persze, az ugrás után.
Ezért jó ez a játék, kérem szépen, pont azért, ami tegnap este történt, azaz a toronymagas esélyes, az évad, de talán a reality történetének egyik legfaszább figurája, Russell, az olajmilliomos alulmaradt egy permanensen csodálkozó arcot vágó, szőke, kék szemű csajjal szemben, és ha jobban belegondolunk, nem is teljesen érdemtelenül. Kétség nem fér hozzá, hogy míg az előző évad a Coach nevű elmebeteg miatt, ez a mostani a leginkább Rumcájszra hajazó köpcös csávónak köszönhetően marad meg az ember emlékezetében.
Hiába, mert a zsűriben helyet foglaló gyökerek nem voltak képesek felülemelkedni vélt vagy valós sérelmeiken, és nem annak tekintették a Survivort, ami: egy játéknak, nem pedig a mai társadalmi berendezkedés hiteles modelljének. Nem tudták függetleníteni magukat attól, hogy főleg a saját hülyeségük miatt nem ők jutottak a döntőbe, hogy volt egy fazon, aki folyamatosan az árral szembe játszott, egy percig nem változtatott a taktikáján, senkit, soha nem tekintett többnek, mint az optimális végeredményhez szükséges elemet, amit megfelelő helyre pakolva elérheti a célját, azaz bejuthat a döntőbe, és megnyerheti azt.
Mint ahogy a sakkozó sem lesz szerelmes a királynőbe, Russell is folyamatosan képes volt arra, hogy a 39 napon át tartó küzdelemben mindent hideg fejjel mérlegeljen, és tulajdonképpen egy hibát se kövessen el az utolsó pillanatig. Ez, mármint az a baklövés, hogy nem Shambót vitte magával a döntőbe (aki éppen csak azt nem írta vörös rúzzsal a mellére, hogy Russell), egymillió dollárjába került, már ha érdekelné az összeg igazából, mert neki egy valami kellett volna igazán: a Sole Survivor titulus, amiért ott, az élő tévéműsorban fizetett volna 100 000 dollárt a meghökkent Natalie-nak.
A nyertes érdemei mellett persze nem lehet elmenni, mert a szőkenőt első látásra pontosan megtestesítő Natalie nem azok közé a nyertesek közé tartozott, aki a döntőbe csak azért került be, mert valamelyik domináns játékos magával rángatta, hanem részese volt a gonosz kerti törpére kísértetiesen emlékeztető kopasz faszi manipulációinak, legfeljebb nem tolta magát úgy az előtérbe, mint a másik. Igenis volt olyan challenge, amit neki köszönhetően nyert meg a csapata, és ha már nem Russell nyert, legalább nem a sótlan, semmi érdemlegeset felmutatni nem tudó Mick.
Russell tragikus vesztese az évadnak, annak, amiben tulajdonképpen egymaga érte el, hogy a két törzs egyesülésénél még domináns másik törzs tagjai egyenként kihulljanak, miközben saját, maroknyi csapata egyben maradt, és csak azért nem négyen kerültek be a döntőbe, mert egyelőre oda maximum hárman juthatnak be. A zsűri motivációja éppen ezért volt érthetetlen, mert ha teszem azt a Liverpool hazai pályán hat nullra leveri a Chelsea, akkor nem a londoni kékekre haragszom, hanem a saját csapatomra, mert hagyták, hogy análisan inzultálják őket az Anfield Roadon.
Jeff viszont kicsit túlzásba vitte Russell seggének nyalogatását a reunion során, még a szokásosnál is jobban leszarta a többieket, és koncentrált arra az erős férfi versenyzőre, akit nagyon megszeretett - de talán pont ettől olyan jó műsorvezető, nem tudom. A következő évad februárban jön, erről majd egy külön posztban emlékezek meg, kell a hype neki, mert igen jónak ígérkezik.
Bruzsy · http://rockonlelkek.hu 2009.12.21. 16:38:53
Most, hogy volt időm gondolkodni, azon jár az agyam, hogy tényleg rosszul döntött-e Russ, hogy nem vitte be Shambo-t és Jaisont a döntőbe. Mint tudjuk, az az érve megdőlt, hogy Brett kiütésében kellett neki minél erősebb csapat, hisz végül ő kapta el a srác golyóit. Viszont nem tartom kizártnak, hogy ellenségeskedés ide vagy oda, Shambo-t is szimpatikusnak találhatták volna - elvégre egy vesztett helyzetből, teljes kiutálatból sikerült neki átkerülnie a másik csapat szívébe, ahol oké, hogy hülye indokok alapján, de ő is kiszavaztathatott azt, akit csak akart, mert a Foa Foának szüksége volt rá. És szerintem ez is azért ügyes játék volt, még ha nem tudatos is. Nevetséges lett volna, ha megnyeri, de még így is erősebb játékosnak tartom, mint Micket.
Jaison meg lehet, hogy az eleje óta gyengének tűnt, és nem is nagyon szervezkedett semmit, de azért a challengekben oda-oda tette magát, még individualt is nyert kétszer. Plusz csak egy ügyvéd-jelölt, láttuk is, hogy egy dolgot nagyon tud: beszélni. És mivel a 39 nap alatt nem sokat volt a középpontban, Russel is érezte, hogy sokakat meggyőzhet egy jó beszéddel.
Nade, megtörtént ami megtörtént. Ami miatt szerintem Russel nem kerülhetne be a 20-asba az az, hogy ha minden igaz, viszonylag gyorsan kezdték el forgatni a 19-es után, és nem hiszem, hogy enny idő elég lett volna neki a regenerálódásra. Azért mégis megterhelő ez a kicsivel több mint egy hónap. (On the other hand meg Shambo tegnap azt nyilatkozta, hogy őt bizony felkérték, de elutasította).
Egy biztos, érdekes koncepciója lesz a Survivor 20-nak, mindenképp jó lesz néhány régi arcot viszont látni (Coach!), ugyanakkor nem tudom, mennyire vannak / lesznek hátrányban a mastermindok. Egy tisztán zseniális taktikusokból álló csapatból könnyen titánok harca, és már a merge előtti individual race alakulhat ki, azt meg szerintem Jeffék se szeretnék.
Abacus_Black 2009.12.21. 19:02:58
Egyetlen Galu tag aki elismerte Russel játékát az John volt, annak ellenére, hogy őt elég szépen átverte.
Shambo hasonlóan a blindside ellenére Russelre szavazott.
Vesziteni tudni kell! Ez nem ment a maradék Galu tagoknak illetve Jaisonnak sem. Nem ismerték el, hogy ellenfelük taktikusabb, erősebb játékos volt.
Kelly, Laura, Monica ill. Brett nem leptek meg, számitható volt, h Natalie lesz náluk a nyerő vagy esetleg Mick.
Erik, Dave és Jaison, ez az a három játékos akiktől többet vártam a szavazásnál... Eriknek vki elmagyarázhatná, hogy a Survivor egy játék, nem pedig az élet, az meg hogy a saját csapattársai elárulták és még mindig nem dolgozta fel, az nem Russel hibája. Jaison nem tudta megbocsátani, h nem őt vitte a döntőbe.
Natalietől egyáltalán nem sajnálom a nyereményt, csak a dicsőséget, ami Russelt illette volna meg sztem.
sixx · http://comment.blog.hu 2009.12.21. 19:10:11
NewBornLOver · http://ephemeronxoxo.wordpress.com/ 2009.12.22. 02:33:33
kissssssss