Joseph Fiennes Joseph Alberic Twisleton-Wykeham-Fiennes néven született 1970-ben. Igazi művészcsalád sarja, bátyja Ralph, Oscar-díjra jelölt színész, anyja (Jennifer Lash) író, apja (Mark Fiennes) fotós. Arisztokrata hátterével (a walesi herceg nyolcadik unokatestvére) adott volt, hogy nem tinivígjátékokban fog sört vedelni, hanem Shakespeare-darabokban fog fellépni Londonban, és így is történt. Filmszerepei közük itthon a Szerelmes Shakespeare-ből ismerhetjük leginkább, most az AXN-en látható sci-fi, a FlashForward egyik főszereplője. Az interjút az AXN-től kaptuk, nagy köszönet érte.

Miért vállalta el Benford szerepét a sorozatban? Nem ilyen karaktereket szokott alakítani.

Olyan ez, mint amikor egy lóról egy hathengeres sportkocsiba ül az ember, vagy amikor a reneszánsz jelmez helyett golyóálló mellényt ölt, és dzsekit, FBI felirattal. Imádom az akciójeleneteket, vonzó volt az egész premissza, az, hogy a karakter nem csupán egy szimpla akcióhős. A későbbi epizódok forgatókönyveit látva kiderült számomra, hogy sokkal többről van szó, igazi karakter- és jellemfejlődésről. Nincs két egyforma hetünk, az egyes epizódok újabb és újabb akadályokat állítanak elénk, melyeket le kell küzdeni.

A magánéleti szállal elégedett?

Ó, nagyon is. Imádom, hogy az incidens apró darabkáinak összerakása mellett Benford magánélete is jelentős szerephez jut, hiszen ha minden igaz, amit a flashforwardban látott, akkor a neje elhagyja és ismét az alkoholhoz fordul, ráadásul még meg is akarják gyilkolni. Jó látni, hogy ezt a kívülről magabiztos karaktert szépen lassan leromboljuk, és egyre nehezebb helyzetbe kerül. Állandóan feszült, és csak az foglalkoztatja, hogy vajon a nyomozással nem pontosan azt idézi-e elő, amiről a látomása szól. Ez nagyon izgalmas, és embert próbáló feladat.

Filmezni, tévében szerepelni, vagy színházban játszani szeret inkább?

Jó kérdés. 17 évesen kerültem a szakmába, egy kis szerepet kaptam egy darabban, és annyira lenyűgözött az a világ, a színház, hogy eszem ágában nem volt mással foglalkozni. Rádiójátékokat is vállaltam, de főleg színdarabokat, olyan rendezőkkel dolgozhattam, mint Arthur Miller, ami nem sokaknak adatott meg. A rádió hozta magával a BBC-t, a BBC pedig s filmeket, először kisebb szerepekkel, aztán jelentősebbekkel, de tévés szerepet nem kaptam, és őszintén szólva nem is kerestem, mert maga a médium mint olyan nem igazán kötött le. Aztán minden megváltozott.

Miért?

Egy szó: Maffiózók. Úgy tíz éve lehetett, hogy a tévében is olyan minőségű drámákat lehetett látni, mint egy jó színházban, a Maffiózók pedig erre is rátett egy lapáttal. Később jött a Drót, ami szintén nagy hatást gyakorolt rám, a rendezés, a forgatókönyvek, maga a történet - tökélete s volt az első perctől az utolsóig. Rádöbbenten, hogy ezekben a sorozatokban filmes rendezők, igazi ismert arcok dolgoznak, és ez elgondolkodtatott. Ha ők bevállalják a tévét, miért ne tenném én is? Innentől fogva sokkal nyitottabb voltam a tévészerepek iránt. A film és a televízió világa közötti fal leomlott, nincs már különbség a kettő között. A tévé az új film.

A film világából kik azok, akik igazán hatottak Önre?

Spielberg, Kuroszava, David Lean, Hithcock, Kubrick. Imádom a nagy vásznon nézni a munkájukat, emlékszem, gyerekként még tévénk sem volt 14 éves korom előtt, így a mozi hatalmas élmény volt. Ma meg az ember hálószobájában ott van egy bazinagy képernyő, nem is kell elmenni a moziba. A HD Tv képe varázslatos, a mozikban viszont egyre gyengébb minőségben vetítenek, minden koszos, a vetítőgép lencséjét nem takarítják, kiábrándító az egész.

Milyen tervei vannak a jövőre vonatkozóan? A FlashForward producerei azt nyilatkozták, öt évre előre gondolkoznak.

A sorozatban nincsenek sztárok, én sem vagyok az, senki sem az. A lényeg a történeten van, a flashforwardokon. Nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagyszerű produkcióban dolgozhatok, és ha betekinthetnék a jövőbe, biztos vagyok benne, hogy azt látnám, hogy még mindig adásban vagyunk. David Goyer készítővel nagyon sokat beszéltünk a történetről, és nagyszerű tervei vannak a jövőre vonatkozóan. Ami a magánéletemet illeti, nagy családban nőttem fel, és előbb-utóbb szeretném, ha lenne pár gyerekem, de ez a jelenlegi munkatempóval nem összeegyeztethető.

Milyen Los Angelesben élni?

Nagyszerű. 12 éve járok ide, főleg dolgozni, forgatásokra, és utána mindig hazamentem Angliába, most viszont itt élek, mert egy tévésorozat forgatásáról nem lehet csak úgy hazaruccanni. Nem mondom, hogy nincs honvágyam, de könyörgöm, Kaliforniában élek, süt a nap, jó a kedvem, mi más kellene?

Ha lenne lehetősége belepillantani a jövőjébe, megtenné?

Habozás nélkül. Nagyon érdekel, mi lesz velem a jövőben, de sajnos nincs módunk megtudni. Vagy mégis?