"Fiam, legalább egy rohadt diplomát szerezzél az életben, különben semmire sem viszed, pedofil leszel, mint a szomszéd Géza bácsi, akinek csak szakmunkásképzője van." Ilyesmik hangozhattak el tegnap az országban, az esti vacsora közben, merthogy a Mokkából ismét megtudtunk valami újat. Habár mindig is sejtettem én ezt. Ahányszor bementem az ELTE Múzeum körúti épületébe, megkerültem a letört márványlépcsőt, beleszippantottam a levegőbe, mindig is éreztem, hogy igen, itt nincs pedofilszag, az nincs, maximum agyszag, de az tömény. Bezzeg a kohászoknál, pékeknél, pizzafutároknál, autószerelőknél, cukrászoknál orrfacsaró pedofilszagot érez az ember, szinte harapni lehet.
A Mokka egyik tegnapi beszélgetése a pedofilokról szólt, a meghívott szakértő pedig Molnár Tamás szexuálpszichiáter volt, aki azt próbálta mondogatni, hogy ezek beteg emberek. Amire Kárász Róbert azzal vágott vissza, hogy "De doktor úr, ezek az emberek nem biztos, hogy betegek, éppen azt a statisztikát olvastam, hogy az elkövetőknek egy jelentős százaléka olyan felnőttek közül kerül ki, akik felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek. Nehogymár bemagyarázza azt nekem, hogy ezek az emberek betegek mindannyian!"
Ennek a gondolatsornak ugye így semmi értelme. Még akkor sincs értelme, ha az első bekezdésben kicsit igazságtalanok voltunk, mert végül is Kárász nem azt állítja, hogy akik magasan képzettek, azok nem molesztálnak gyerekeket, csak valami olyasmit, hogy nem betegek, hanem bűnözők, értik, a diploma miatt, abban van egy ilyen rovat is, a bűnözői fokozat elnyerése. Csak találgatni tudunk, hogyan jött létre ez a rakás hülyeség, talán Kárász Róbert attól félt, hogy az amúgyis unalmas beszélgetés ráadásnak még elmegy abba az irányba, hogy 'szegény beteg pedók, őket is anya szülte', úgyhogy a műsorvezető kormányozni próbálta a dolgokat és úgy tett, mintha vita lenne stúdióban, pengeváltás, esemény, vélemények ütközése. Pedig valójában csak egy nem túl összeszedett interjúalany és egy nem túl összeszedett műsorvezető bénázott. (Szóban forgó rész a videón kb 7:00-tól.)
Még mielőtt bárki félreértené, azt itt most nem fogjuk eldönteni, hogy a pedofilok betegek-e, vagy bűnözők. Azt viszont fölösleges bizonygatni, hogy attól, hogy valaki magasan képzett, még lehet beteg, lehet például depressziós, influenzás, náthás, bárányhimlős, reumás, sőt még értelmileg visszamaradott is, ez utóbbira számos példa akad. Tehát, ha van érv az ellen, hogy a pedofilok betegek, az akkor sem az, hogy "dehát aki felsőfokú végzettséggel rendelkezik, az nem lehet beteg!"
KolompárRómeó 2009.12.15. 13:25:53
Mitya Ivanov 2009.12.15. 13:27:04
Dark Wolf 2009.12.15. 13:27:06
Egyébként úgyis az lesz, amit vastagon kiemeltél, jön majd a több száz agyhalott komment.
Mikor Sodrócki 2009.12.15. 13:27:15
Mondjuk arról is le lehetne folytatni egy hasonló színvonalas vitát , hogy akkor a homoszexuálisok betegek-e , vagy sem .
Dark Wolf 2009.12.15. 13:29:25
Hát igen, a mai felvételi pontrendszerben jó sok pontot lehet ilyesmire kapni.
titok84 2009.12.15. 13:34:00
dex.ion 2009.12.15. 13:45:52
remélem ez technikai probléma, mer ha nem akkor a kurvára liberális index inkább vmi diktatúra mintáját követi...
csabiii5 2009.12.15. 13:48:43
csabiii5 2009.12.15. 13:50:05
Isaura 2009.12.15. 13:50:45
Mikor, kérdem abszolút hangsúllyal, mikor hallottatok a Kárásztól akár 1 (azaz egy darab) értelmes kérdést? Nem tudom, kinek a farvizén evickél az ürge. Mindazonáltal most úgy jelenik meg ez a bejegyzés, mintha csodálkoznunk kellene azon, amit művel. Ez mindig ilyen tehetségtelen, buta, oktondi, nagyképű hímsovi.
Ha én egy született kommunikátor lennék, aki ráadásul agykutató, a csávó hülye kérdései miatt akkor is csak kóvályognék a gondolatok között.
A pszichológus max. jófej volt, empatikus. Lement a Kárász szintjére.
Gundel a Marson (törölt) 2009.12.15. 13:52:05
Az átlagember és az átlegpszichológus számára is ez olyan probléma, ami mindig másokat érint...
Azért rendkívül becsülöm, hogy ki merte mondani, amit eddig senki: hogy szinte mindenkiben megvan a hajlam a pedofíliára, vagy valamilyen rejtett vonás.
Lacóka 2009.12.15. 14:08:38
vauvauvau 2009.12.15. 14:08:45
Abszolút tehetségtelen.
Lacóka 2009.12.15. 14:09:38
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.15. 14:15:22
Fejvesztve menekült tőle?
Gundel a Marson (törölt) 2009.12.15. 14:15:30
dex.ion 2009.12.15. 14:17:28
Gundel a Marson (törölt) 2009.12.15. 14:19:01
2009.12.15. 14:28:01
Igazából egyetlen kérdés fogalmazódott meg bennem: ezt a Kárászt ki dugja? Hihetetlen, micsoda emberek vannak a médiumokban - tisztelet a kivételnek!
LAttilaD 2009.12.15. 14:29:41
Gundel a Marson (törölt) 2009.12.15. 14:34:42
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.12.15. 14:37:31
blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.12.15. 14:42:41
Hozzá Szóló 2009.12.15. 14:46:14
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.15. 14:58:44
z 2009.12.15. 15:00:06
M.Islander 2009.12.15. 15:00:18
musi 2009.12.15. 15:04:09
TH 2009.12.15. 15:05:04
Gundel a Marson (törölt) 2009.12.15. 15:11:51
radiris 2009.12.15. 15:12:26
Nem, celeb nem lehet, mert ahhoz is hülye.
franko 2009.12.15. 15:13:00
radiris 2009.12.15. 15:13:54
Ennek az idiótának diplomája van?!
Bakker, megyek és összetépem az enyémet.
ArgonX 2009.12.15. 15:20:24
Hülyeségeket hord össze, ráadásul szegény dokinak csak annyi volt a bűne, hogy nem azt mondta, amit a seggfej Kárász hallani akart. Erre az nekiesett intelligens, diplomás ember módjára... :DDD
2009.12.15. 15:30:35
efzsé 2009.12.15. 15:33:16
Lacóka 2009.12.15. 15:56:58
www.storyonline.hu/sztarlexikon/karasz_robert/
Btw, aki ma mo-n diplomát akar, annak lesz. Az már a tv2 baja, h egy ilyen alkalmatlan embert alkalmaz is.
penna 2009.12.15. 15:59:36
Valószínűleg a pedofilok túlnyomó többsége beteg ÉS bűnöző, hiszen nagyon kevés ember lehet, aki le tud élni egy életet anélkül, hogy szexuális ösztönét elnyomja. Amellett, hogy mélyen undorodom és megvetem az ilyen alakokat, elismerem, hogy kegyetlen átokkal sújtotta a sorsuk, a génjeik.
dorkoka 2009.12.15. 16:04:10
Most elárulom exzsaru vagyok, nekem azt tanították és ebben hiszek: bűnös az aki tudja hogy amit elkövetett az bűn és ha tudja nem számít hogy beteg-e. A beteg mentelmi jog annak jár aki nem tudja hogy amit elkövetett az bűn, magyarul erősen kásás. Usában betegek tömkelegét végzik ki mert bűnös és tudatában van. Pedofil tudja hogy bűnt követ el csak nem tud vagy akar megálljt parancsolni, leszarja a büntetést, de tisztába van vele. Munkatábor.
endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.12.15. 16:08:57
penna 2009.12.15. 16:09:15
Nem sokra tartom Klaudiát sem, de sokszor röhögtem már, amikor a csaj 1-2 odavetett félszóval megfricskázza, s ezekre Kárász sosem volt még képes hasonlóan lazán, humorosan reagálni.
Erre mondaná nagyapám, hogy ami nem megy, ne erőltessük, de a tv2-nél az utóbbi évek bármely produkcióját nézve pont az ellenkezője zajlik. Nem megy, sőt, nagyon nem megy szegény Kárásznak sem, de az istennek se ismernék be.
3006 2009.12.15. 16:18:03
Egyébként meg mindez kultúra függő. Mondhatni, hogy már a régi görögök is..., de azóta sok minden megváltozott és aki eltért a kikiáltott normától, annak annyi volt. Most megint változnak a dolgok és buzinak lenni megint szabad, még egy kicsi aztán pedofilnak is szabad lesz lenni. Jó mondjuk a régi görögöknél sem volt mindez kötelező, de kitudja, hová jutunk.
bug jr. 2009.12.15. 16:20:13
a tv2 mintha direkt gyurna arra h irritálóbbnál irritálóbb bemondókat foglalkoztasson,Azurák,Tvrotko,Káron,Demcsák,
Liptai,most hirtelen ennyi ugrott be.Mondjuk Joshi urat szeretjük,de ő csak erősíti a szabályt.
belekotyogok 2009.12.15. 16:25:32
egy manipulatív kis pöcs.
egynagy0 2009.12.15. 16:36:05
Mire 2009.12.15. 16:38:36
Oszt nem sikerült !
Pedig amikor kigombolja ingjén a két felső gombot és elővillan az a makákós szőrzete neki, akkor végigvisít a nyitott ablakoknál az országos női sikoly, nos , ezt írígyelitek Ti, Ti, csupaszmellű szégyenei a férfinépnek.....
Robi, ne add fel !
Ugyan nagyon buta vagy, de legalább gusztustalan is, így aztán Te legalább
" harmonikában " vagy önmagaddal .
belekotyogok 2009.12.15. 16:41:56
Rebelde 2009.12.15. 16:43:53
NEmáááá 2009.12.15. 17:01:25
aki mindig hidegen hozza a pizzát egy pedofil állat ?
És én még azt hittem, hogy szeretetből simogatja a
kiskutyámat !
simon says: 2009.12.15. 17:06:45
LAttilaD 2009.12.15. 17:32:22
birss 2010.03.14. 20:46:18
úgy tűnik, neked nagyon természetes az ha valaki ráizgul egy gyerekre
A legtöbb emberben nincsenek pedofil hajlamok, és ez nem bátorság-nem bátorság kérdése.