Múlt héten bejezte legutóbbi, 14. évadát az egyik legélvezetesebb reality, a flúgos futamként is emlegett Amazing Race, és ugyan a végére kissé ellaposodott a világkörüli utazással és mindenféle feladatokkal szórakoztató reality, még mindig ez az a reality, ami simán vállalható garbós esztétakörökben is. Az évad furcsa volt, a döntő előtti epizódban egy páros például úgy esett ki, hogy három órán át kínlódtak a feladat megoldásával (kirakni a FRANZ keresztnevet öt betűből), majd inkább vállalták a négyórás büntetést, minthogy tovább próbálkozzanak ezzel a valóban embert próbáló feladattal.
Nem ez volt az egyetlen olyan pillanat, ahol úgy éreztem, a készítők belenyúltak az események menetébe, mert nem akarták, hogy egy olyan kvázi celebpár nyerjen, akiknek nem igazán van szükségük az egymilliós fődíjra (a két Globetrotters-kosaras vagy a profi pókeres csajok), akkor viszont jogos a kérdés, hogy miért kellett őket beválogatni??? A győztes páros kilétén egy percet sem csodálkoztam, a legegyenletesebb teljesítményt nyújtották, a szerencse az ő esetükben nem játszott szerepet, mindenért keményen megdolgoztak, csak nekem nem voltak szimpatikusak.
A meleg tesók állandó veszekedése és az idősebbik csávó agyhalott amerikaiakra jellemző tipikus viselkedése engem az első perctől kezdve idegesített, így nem nagyon érdekelt, hanyadikok lesznek, de a fekete szépségkirálynő csaj fehér párját őszintén sajnáltam, hogy egy ilyen idióta picsával veri az isten, aki többet hisztizett, mint amennyit egyáltalán el tudtam képzelni róla, pedig első látásra ki lehetett szúrni, hogy ha valaki picsogni fog az évadban, az ő lesz. A döntőben aztán az billentette a mérleg nyelvét a szőkéjk felé, hogy ők tudtak számolni, míg a szépségkirálynő egyáltalán nem, és ezzel olyan hátrányba kerültek, amiből már nem tudtak felállni.
Ami a Survivort illeti, a legutóbbi epizód kettős kiszavazása várható volt, legalábbis ha az ember tud számolni, mert lassan itt a finálé, így egy kieséssel nem fért volna bele a dolog. Russell, aki annak idején az évad nagy gazembere címmel indult a promókészítők és Jeff marhasága miatt egy óriási taktikus, és annak ellenére kedvelhető és izgalmas karakter, hogy a nőket úgy nézi hülyének, mint egy arab herceg - ne legyen igazam, de ez fogja a vesztét okozni.
Fura, de ha megnézzük az utóbbi évadokat, a tábori élet, a kajagyűjtés, az éhség miatti sírás, a vízért kajtató táborlakók, és úgy általában a játék fizikális, erőpróbának tekinthető része fokozatosan háttérbe szorult a manipuláció, a social game mögött. Az idei évadban én néhol teljesen el is felejtettem, hogy a játékosok egy szigeten vannak, és a Survivor szereplői, olyannak tűnt az egész, mint egy üdülőparadicsmomban egymást fúró turistacsoport. Remélem ezen a 20., all-starnak ígérkező évad változtat majd, de ne szaladjunk ennyire előre, mert még a mostaniból is van hátra bőven.
Ha most kellene választanom, hogy ki nyerje a 19. Survivort, gondolkodás nélkül Russellt nevezem meg, nekem az ilyen fazonok mindig bejöttek (pl. Hatch), de a zsűritagok közül egyelőre egyetlen szavazatra sem nagyon számíthat, akkor meg pláne nem, amikor azok megtudják, hogy eleve milliomos cégtulajdonos. Russell csak akkor nyerthet, ha sikerül két olyan versenyzőt a döntőbe magával vinnie (mert tippem szerint trió lesz a végén, nem duó), mint Shambo, aki semmibe vesznek saját törzsének egykori tagjai és Mick, aki szó szerint semmit nem csinált az évadban. Drukkolok neki, hogy sikerüljön.
Píter 2009.12.14. 12:58:31
Póniló 2009.12.14. 13:16:41
kalapocska 2009.12.15. 07:38:54
De nem ertem hogy nyulnak bele a szervezok, rajuk szolnak hogy legyszi engedjetek a tobbieket nyerni? Na meg a szepsegkiralyno is eljutott a dontoig...