A Fox egy külön kategória a networkök között, náluk ugyanis a baseball illetve az American Idol fix helye miatt a téli menetrend és maga a midseason is másképp alakul, mint a többieknél, nem szimplán arról van szó, hogy pár hetet kihagynak sorozatok, hanem hónapokra pihennek le, hogy az újoncok a nagyágyú Idol mögött bizonyíthassanak. Januártól tehát a Fox átalakít, jön vissza a már említett Idol mellett a 24, bemutatkozik a Human Target, az Our Little Genius a és Past Life, valamint végleg leköszön a Dollhouse. Ami viszont a legmeglepőbb, sőt, valahol érthetetlen: a Glee április 13-ig, a Fringe április 1-ig nem lesz műsoron.
HÉTFŐ
Január 17-én, vasárnap indul a 24 nyolcadik évada egy duplarésszel, majd másnap, január 18-án egy újabb duplarésszel már közelebb kerülünk a végleges időponthoz, ami az este 9 óra lesz, és január 25-től áll be. Felvezetésnek a House jön nyolctól, feldobva a labdát a CBS sitcomblokkjának.
KEDD
Január 12-én duplarészszel nyit az Idol, de a követjező héttől már csak 60 percet kap, mert január 19-től az Our Little Genius című új vetélkedő kezdődik majd kilenctől. Ez egészen április 13-ig így lesz, amikor is visszatér a Glee, hogy az ABC-n ekkor már a finis felé közelítő Lost hatodik évadával megküzdjön.
SZERDA
Január 13-án az Idol felvezeti a fent említett Our Little Genius pilotját, huszadikától pedig este kilenctől a Human Target című újonc kerül adásba.
CSÜTÖRTÖK
Január 14. és február 11. között Dr. Csont és A rejtély, azaz Bones és Fringe, de a Fringe elmegy áprilisig pihenni, így első körben, azaz február 11-én a Past Life című nyomozós/misztikus izé kerül a helyükre duplarésszel, majd 18-tól a Bones vezeti fel az újoncot. Április 1-től ér véget az idill, a Bones mögé visszajön a Fringe.
PÉNTEK
Január 8-29 között lemegy a Dollhouse utolsó pár része este kilenctől, felvezető sorozat a Bones ismétlése.
VASÁRNAP
Március 14-től az American Dad! helyére jön a Sons of Tucson 20:30-ra.
Ami kimaradt, azaz a Brothers, a Til Death és a Lie to Me: a Brothers nem fog folytatódni, az érthetetlenül műsoron levő Til Death és a pont tegnap teljes évadra bekért Lie to Me pedig még tavasszal visszatér valahová, a kérdés csak az, hogy melyik sorozat helyére.
Nagy András · http://nagyandras.blog.hu/ 2009.11.25. 14:26:38
A Glee akkor átkerül szerdáról keddre?
travelnyuszi 2009.11.25. 15:00:12