Punnyadt novemberi vasárnap este, az ember még ahhoz is lusta, hogy kinyúljon a pokróc alól a távirányítóért, időnként végigfut az agyunkon az a teljesen valószínűtlen gondolat, hogy holnap hétfő lesz, elvileg meló, és ezt így hogy. Pedig novemberben be kéne tiltani a munkát, meg mindenfajta aktivitást, nem hülyék ám a medvék, meg mókusok, hogy aludni mennek télen. Ja, és az influenza vírussal is jól kiszúrnánk, alvó embereken nem tudna terjedni. Ha mégis úgy döntünk, hogy a tévé elé heverünk, akkor se járunk rosszul, mert azért nézni lesz mit, ezt megígérhetjük. A mai napra valamiért jó sok ismeretterjesztő, meg főzőcskés műsor jutott, kezdjük is ezekkel. A Magyarország történetének már új részei is láthatók (az új évadban egy ideig az előzőeket ismételték), a mai rész címe: Legendák és igaz történetek a XV. század elején (m1, 17:20). Az m2-n viszont nyelvészkedünk, 19:35-től a Szószban a közhelyekről és közmondásokról lesz szó.
A sajóbábonyi balhé múlt hét végén tört ki, szóval a Szólás szabadságának egy hetet kellett várnia, míg feldolgozhatja a témát, de végül is még mindig aktuális. Tehát a mai adásban Olaszliszkától Sajóbábonyig címmel elemzik a kialakult cudar helyzetet, meglátjuk, jutnak-e valamire, vagy csak a szokásos közhelyek eldurrogtatására futja (m1, 20:55). Vasárnaponként a Viasat3 megismétli az egész heti Mesterszakács-epizódokat, tehát aki lemaradt a főzésekről, meg a kiesésről, az most pótolhat (Viasat3, 15:10-17:00-ig). A TV Paprika meg a pénteki Legénykonyhát ismétli, tudjuk, az étel nem játék, de az azért vicces volt, amikor Hajós rántott kartonpapírt sütött, és még meg is kóstolta (22:30). Utána pedig rögtön Olasz meló, amit sokan kritizálnak, de nekem sikerült megszeretni (23:00).
Az RTL-en épp most megy a Piedone Egyiptomban, ami nem a legjobb Bud Spencer-film, de vasárnap délutánra, háttértévézésnek elmegy (RTL, 16:15). Ennél sokkal durvább retró élmény lesz a Rambo 3., ami persze inkább a nosztalgia miatt jó, hiszen a nyolcvanas évek végén szivárogtak be hozzánk a Rambó-filmek, szétmásolt, alámondásos verzióban néztük, hogyan rak rendet Afganisztánban, a ruszkik között John, aki valahogy mindig félmeztelenül harcolt, ellentétben a mai elpuhult katonákkal, akik csak nyakig kevlárban mernek kiállni az ellenséggel (Tv2, 22:55).
Most pedig ajánlunk két filmet, amiről teljesen ellentétes dolgokat mondanak a kritikusok. A Bakancslista főszereplője két halálosan beteg öregúr (Jack Nicholson, Morgan Freeman), akik úgy döntenek, az utolsó hónapjaikban kipróbálnak mindent, amit eddig még nem, szóval, hogy nehogy úgy haljanak meg, hogy a legjobb dolgokból kimaradtak. Az egyik kritika szerint a film hangulatos, és érdemes megnézni, a másik szerint meg alapvetően elbénázott (HBO, 18:25). Tehát akik eddig még nem látták, és van is nekik HBO, azok kénytelenek lesznek belenézni, és leellenőrizni maguk. Ugyanez a helyzet Az arany iránytűvel is, amely egyébként családi fantasy, szóval le lehet telepedni a gyerekekkel a tévé elé, és nézni a páncélos jegesmedvét, meg a jégkirálynőt (HBO, 20:00). Viszont a kritikusok véleménye megoszlik, az egyik szerint tök jó, a másik szerint pedig nem annyira. És lesz még ma Napfényes Florida is szerelmekkel, sorsokkal, múltba révedéssel (m2, 22:00).
A Cinemaxon vetítik, de egy ajánlóból nem maradhat ki a Psycho, mármint az eredeti verzió (22:00). Vizespólós napicsajaink pedig Carré Otis és Jacqueline Bisset a Vad orchideákból (Viasat3, 22:45).
slevin 2009.11.22. 17:35:44
Casus Belli 2009.11.22. 18:02:51
A Bakancslista pedig iszonyat jó film, két jutalomjátékkal, egyszer mindenkinek látnia kell.
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.11.22. 18:03:27
Sci-fi-kedvelők, 22.00, AXN: A Mars szelleme. Pár éve láttam, úgy rémlik, egész jó.
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.11.22. 18:07:19
korankelo · http://korankelo.tumblr.com/ 2009.11.22. 19:33:55
Pikk Dáma ♠ 2009.11.22. 19:54:32
pl tegnap Serenity (amit nem is értek, miért maradt ki az ajánlóból)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.11.22. 21:06:16
Pikk Dáma ♠ 2009.11.22. 21:27:47
te meg látom, bealudtál rajta:))
miért nem veszel már egy olyan felvevős izét?
predi 2009.11.22. 23:28:34
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.11.23. 14:12:39
kerikak 2009.11.23. 14:59:34
@Pikk Dáma ♠ / bip-bip: a Serenity tényleg jó film :))a Firefly-ból igazán csinálhattak volna sokkal több részt is