- Egyperces néma felállással emlékeztek a Fővárosi Közgyűlés tagjai az október 20-án elhunyt Dargay Attila animációs filmrendezőre csütörtökön. A közgyűlés kezdetén Demszky Gábor főpolgármester tudatta a képviselőkkel, hogy Budapest díszpolgára, Dargay Attila 83 éves korában október 20-án elhunyt.
- Bajnai Gordon miniszterelnök reméli, hogy szakmai, nem pedig politikai döntés született a rádiófrekvenciákról - hangzott el az ATV szerda esti híradójában. A miniszterelnök közölte, reméli, hogy "a tagok teljes felelősségük tudatában döntöttek és valóban a legjobb ajánlatokat választották".
- Sajtóértesülések eddig is azt tudatták, hogy a Sláger helyén megjelenő új rádióadó NEO FM néven fog futni. Az FM1 konzorcium ma megerősítette ezeket az értesüléseket. Pályázatukban a 35 százalékos magyarzene-arány mellett azt is vállalták, hogy az adásidő legalább 30 százalékát "a hallgatói érdeklődést is kielégítő, színvonalas közszolgálati műsorszámok" teszik ki.
- A legtöbbet kínáló induló nyert egy olyan pályázaton, amelynek egyetlen szempontja a vállalt koncessziós díj volt - így értékelte a két országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultság odaítéléséről szóló szerdai döntést Szalai Annamária, a médiahatóság Fidesz által delegált tagja az MTI-nek.
- Such György szerint viszont az lett volna a legjobb, ha a Kossuth kapja a Sláger frekvenciáját. A Magyar Rádió által az év elején kért frekvenciacsere lett volna a legracionálisabb döntés - mondta az MTI-nek Such György, a közmédium elnöke szerdán, a két országos kereskedelmi rádiós jogosultság pályázatának lezárulta után. "A döntés ismeretében is nyilvánvaló, hogy az lett volna a legracionálisabb döntés, amit az MR eredetileg kért: nevezetesen, hogyha a Sláger Rádió által használt frekvenciát az MR1-Kossuth Rádió kapta volna meg, és az MR1-Kossuth Rádió ennél kisebb lefedettségű frekvenciáját hirdették volna meg a pályázaton" - fogalmazott.
- És még egy vicces cikkajánló ebben a témában. A Danubius és a Sláger is lealkudta a díjait korábban, vagyis az egész vicc már egyszer lejátszódott. Részletek itt.
- Röhejes sztori Liptai Claudia letiltott fotóiról, amik most mégis megjelenhetnek a Playboy novemberi számában. Claudia állítólag azért tiltatta le ezeket, "mert félt a negatív visszhangtól". A vicc az egészben az, hogy pont múltkor tette közhírré a Blikk, hogy a vetkőzésért járó teljes összeget csak akkor fizeti ki a Playboy Claudiának, ha az teljes mellbedobással részt vesz a promóban és a reklámkapmpányban. Hát ennyit a "letiltott fotókról".
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Stagyar-zil-Doggo 2009.10.29. 11:47:48
báró Csekonics 2009.10.29. 11:50:26
Meglepődnék, ha 3 másodpercnél többet.
Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.10.29. 12:06:26
Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.10.29. 12:33:16
=30% propaganda. Lesz nekik kb. max. 300.000 hallgatójuk. Az azért kemény lesz, hogy 1-2 budapesti helyi rádió lenyomja majd az országos ker. rádiókat. :-D
báró Csekonics 2009.10.29. 12:45:56
Vagyis a nézettség (pardon, hallgatottság) mérésen (kamun) alapul minden.
Amelyik hirdető meg ezeket beszopja, hát úgy kell neki.
Hangulatjavító Intézkedéscsomag · http://polir.blog.hu 2009.10.29. 12:51:06