A USA Network jelmondatát, miszerint ők szívesen látják az igazi karaktereket (Characters welcome) nyugodtan tessék szó szerint venni - ha eddig nem lett volna biztos az ember abban, hogy a kábelcsatorna sorozatai szinte minden esetben egy-két jó megírt fazonra épülnek, és a cselekmény néhol igenis másodlagos. A jelenlegi kínálatban a Burn Notice, a Psych, a Monk és a Royal Pains is pont ilyen, (ez utóbbi az első évad végére egészen jól összeszedte magát) és most csatlakozott hozzájuk a White Collar is, aminek a pilotja az idei kínálat egyik legjobban sikerült bevezető epizódja lett.

A történetről már írtunk korábban, egy Kapj el, ha tudsz-áthallásos dologról van benne szó, az FBI egyik, hamisítókkal és szélhámosokkal, a fehérgalléros bűnözés elitjével foglalkozó ügynöke az egyik nyomozása során egy általa bekasztlizott gazember segítségéhez folyamodik, és közösen nyomoznak majd. Az ötlet a Leonardo DiCaprio-Tom Hanks filmben is működött, mert két kiváló színész mókázott benne, akik tényleg élvezték azt, amit csináltak (kár, hogy csak a film végén kaptunk ebből ízelítőt), és pont ezért jó a White Collar is. A két főszereplő között valahogy természetesnek tűnik a kapcsolat, nincsenek nyögvenyelős barátkozós jelenetek, a jóképű bűnözőt alakító Matt Bomer és az FBI-ügynököt hozó Tim DeKay párosa kiváló teljesítményt nyújt az egyórás pilotban.

Az első nyomozás pont arra volt jó, hogy felvázolja az alapszituációt és belengessen egy hosszabb, áthúzódó szálat (ezt nem lövöm le, meg kell nézni a pilotot), és teret adjon a két színésznek a játékra. A forgatókönyvíróknak innen is nagy gratula az olyan apróságokért, mint például az ügynök éjszakára töltőre rakott telefonja - apróság ugyan, de segít az azonosulásban, mi is így csináljuk, a tévében meg soha nem merül le a kurva telefon ugye. A mellékszereplők között jó volt látni a Las Vegasos Marsha Thomasont, a Csillagkapuból megismert Willie Garsont és szépen öregedő Tiffany Thiessent, aki nekem soha nem volt a kedvencem, de az ügynökfeleség szerepében szimpatikus volt.

Az már most látszik a sorozaton, hogy nem veszi komolyan magát, és a lényege a két főszereplő kapcsolata lesz, a kölcsönös szakmai tisztelet és a két teljesen külön világban mozgó férfi egymásra gyakorolt hatása, mindez megfejelve stílusos kameraállásokkal, jó zenével, kiváló beszólásokkal és várhatóan érdekes, ha nem is különösen izgalmas bűntényekkel, melyekhez, ha minden igaz, művészettörténészek és igazi hamisítók véleményét is kikérték az írók. Kiváló, szórakoztató sorozat a White Collar, ha valakinek bejön a Leverage, az imádni fogja, de javaslom mindenkinek, hogy tegyen egy próbát vele.