Tulajdonképpen hiányozni fog Verebes István, ahogy két tuja mögül szuszogva kérdez valamit, hogy aztán meg is válaszolja. Vagy Lakat T Károly, ahogy gyöngyöző homlokkal szerelmet vall Szekeres Imrének egy irdatlan méretű plazmatévé árnyékában. A Napkelte a rendszerváltás vizualizációja volt: a barterkanapén ücsörgő seggnyalás, a politikai és gazdasági érdekeket ölelgető újságírás abból a korszakból maradt itt, amikor padlizsánszínű öltönyt viselő egykori téeszelnökök egy Kontrax-telefonnnal és a Conticartól hitelbe vett használt Mercedesszel játszották az európai értelemben vett politikust.
Hiába érezzük kínosan réginek most már a Napkelte tujáit és ormótlan bőrfoteljait, mintha csak a Família Kft-t ismételnék az m1-en minden reggel, azért Gyárfás Tamás műsorának sikere jól jelzi, hogy milyen kevés dolog változott itt az elmúlt húsz évben.
Persze lehet, hogy Medveczky Balázs, az MTV ügyvezető alelnöke egyik reggel rájött, milyen iszonyatosan kínos is, hogy a magyar köztelevízió évtizedek óta ezzel a műsorral fut neki a napnak, mintha neonzöld, susogós melegítőben és nejloningben kocognánk egy kört reggeli előtt, de valószínűbb, hogy csak egy kis politikai pofozkodás kezdődött el éppen most.
A hivatalos indoklás szerint ugye az MTV azért kénytelen megválni a Napkeltétől, mert nincs pénze, az állam jövőre hét milliárddal kevesebbet ad nekik, és a kuratórium még azt sem engedte, hogy újabb két és fél milliárdos hitelből húzzák ki a teljes összeomlásig.
Csak az a baj, hogy a Napkeltét ingyen kapta az MTV, a reggeli sáv reklámhelyeinek értékesítéséből pedig nem valószínű, hogy százmilliós bevételhez juthatnak, ahogy azt az ügyvezető alelnök reméli. Merthogy az m1-et már szinte senki nem nézi, a közszolgálati televízió kereskedelmi osztálya pedig még a nézettséghez képest is alulteljesít. Arról már nem is beszélve, hogy a nagy pénzhiány ellenére egy esetleges leépítésről csak úgy beszélnek, mint távlati tervről, amire komolyan csak a HD-kamerák és az MTV hipertérugrásra is képes űrsiklójának beszerzése után érdemes visszatérni. És persze Medveczky a felsővezetők és sztárműsorvezetők fizetésének csökkentését sem vette tervbe, pedig egy átmeneti, mindössze harminc százalékos csökkentéssel is évente legalább nyolcvan milliót spórolhatna meg a Magyar Televízió.
Persze lehet, hogy az alelnök annyira szereti az ő tévéjét, hogy még az MSZP-vel is hajlandó megküzdeni érte, és a szerződésbontás tulajdonképpen zsarolás: Gyárfásért cserébe a két és fél milliárdos kölcsön. Vagy legalább egy kis állami támogatás.
Valószínűbb azonban, hogy Medveczky inkább már a jövőre gondol, tévéelnök akar lenni, ahogy egyszer már egyszer meg is próbálta, és ezért bizonyítani szeretne a Fidesznek, akik ugyebár ki nem állhatják a Napkeltét, talán ezért is bojkottálják 2006 óta a műsort.
A rosszindulatú pletykák szerint az ügyvezető alelnök már csendben, udvariasan kidobatta Székely Ferencet, a szocialisták elnökjelöltjét a Magyar Televízióból, hiszen nem indul Baló új műsora, az Á la Carte meg lekerült a képernyőről, állítólag csak azért, mert mindkettőnek Székely volt a főszerkesztője. És még a Tévé ügyvédje is utcára került eközben, hogy a sarokról ordibálja, hogy itt vannak a nácik, meg hogy bakancsok tiporják a demokráciát. Persze Juszt Lászlóért nagyon nem kár, de akkor is mindez jól mutatja, hogy jó döntéseket is lehet hozni rossz szándékból.
Medveczky ugyanis már most megtisztítja a közszolgálati televíziót a Fidesznek, hónapokkal a választás előtt. Mindenki megy, akit a Fidesz úgyis kirúgna.
Hétfőn viszont az alelnök még saját állásáért indul harcba az MTV-t felügyelő kuratórium vezetője ellen, Czeglédi ugyanis már megüzente, hogy a Napkelte szerződésének felmondása végzetes hiba volt, és állítólag a hétfői ülésen a szocialista delegáltak ezért a hibáért meneszteni is akarják Medveczkyt.
Ebben a csatában pedig sajnos nem lehet nem az alelnöknek drukkolni, hiszen már megint a politikai akar belepofázni a közszolgálati televízió működésébe, csak a haverok fizetése, és a napi betevő Audi A8-asa miatt indul be a szocialista bürokratikus gépezet. Ez pedig még akkor is tűrhetetlen, hogy ha úgy sejtjük, hogy a másik oldalon nem egy fedhetetlen szakember áll sugárzó arccal, meg tiszta szemekkel, hanem az alelnök, aki már nagyon szeretne tévéelnök lenni, és aki ezért ha kell, kibeszélőshow-t adna Borbás Marcsinak, esetleg politikai elemzőműsort Pörzse Sándornak.
paragulisz 2009.09.25. 17:42:41
Nomante 2.0 2009.09.25. 17:44:30
lincoln ábrahám 2009.09.25. 17:45:48
Még meg sem született igazán, máris temethető.
Elvetélt.
Nomante 2.0 2009.09.25. 17:48:23
/Persze az megint más kérdés, hogy M1-et M2-öt közszolgálati TV-nek nevezni rendszerváltás óta vicces dolog/
nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.09.25. 17:51:36
atv.hu/hircentrum/090925_all_a_bal_a_koztevenel___ujabb_szemely_tavozik_.html
Kenedy1 2009.09.25. 17:55:03
Shitting Bull 2009.09.25. 18:01:12
Na ez egy amolyan tipikus, jobban böffentés vótt...
KANADA 2009.09.25. 18:01:39
Shitting Bull 2009.09.25. 18:02:31
(én spec. nagyon ritkán néztem bele - a politikamentes beszélgetésekben előfordulnak egész érdekesek is)
Shitting Bull 2009.09.25. 18:03:23
Már megint egy jobbant, aki csak azért néz tévét, hogy ne kelljen az ujjacskáját ledugni a torkán. :D
Primavera 2009.09.25. 18:03:51
hubert_1975 2009.09.25. 18:05:02
br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.09.25. 18:07:05
Hiányozni a frászt...
Rég szemetet kellett volna takarítani, mert valljuk azért be, hogy nem jobbos paranoia eltakarítani a napkeltét meg a tévé ügyvédjét, hanem egyszerűen nem fér bele a közszolgálatiságba a pártpropaganda és haveri erők pénzelése.
br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.09.25. 18:08:11
bestboy 2009.09.25. 18:09:10
Kenedy1 2009.09.25. 18:09:26
Bújj el,mert jövő tavasszal viszik a szemetet.
IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2009.09.25. 18:11:01
schdl (törölt) 2009.09.25. 18:13:07
A Fidesz bojkottálja, az MSZP és az SZDSZ meg a HírTV-t és az ECHO-t. Mi a kérdés?
Valahogy fura nekem, hogy a "közszolgálati" TV képes eljutni egy olyan szintre, hogy akármelyik (oldaltól független) meghatározó politikai párt bojkottálja. Innentől kezdve sántít a közszolgálatiság. Emlékezzünk arra, amikor az MTV a SAJÁT (!) ostromát sem közvetítette. Pedig az a jelenlegi "tulajnak" is jól jött volna.
Már eleve az, hogy politikai elhivatottság szóba kerülhet, mutatja, mennyire furán működik Magyarország.
A BBC igényes, jó műsorokat állít elő, pedig köztévé, és fel sem merül az, hogy egyik vagy másik oldalra húzna. Ezen kéne morfondírozni...
poet4fun 2009.09.25. 18:16:03
Színész faggatása
Rosszul sminkelt szereplőknek
Ráncvilágítása
Verebesnek szuszogása
Székben támolygása
Promóciós fellépések
Gagyi bénázása
De leginkább az, amiről
Nem esik majd szó se
Riporterek Talós által
Való le*sa
josef_k 2009.09.25. 18:16:39
jeangabin 2009.09.25. 18:17:03
Vagyis az Mszp ezzel a szerződésbontással milliárdos hálapénzt csúsztat elvtársai zsebébe jó munkájuk méltó elismerése végett.
Azért megnézném a sírástól rángatódzó Gyárfást, amikor a bíróság megítéli neki/nekik a milliárdos nagyságrendű összeget...
Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2009.09.25. 18:18:28
nazer 2009.09.25. 18:22:27
haha13 2009.09.25. 18:23:52
Te már tudod.:)
Bár inkább hazudsz.
shotokan 2009.09.25. 18:23:55
Jim Tonic 2009.09.25. 18:25:24
Szar műsor volt, élettelen, nézhetetlen. Rég meg kellett volna újulnia.
Örülni kell, hogy megy a levesbe, nem nekiállni elméleteket gyártani.
El Paso-i macho 2009.09.25. 18:26:31
Syntax error
Látványpékség 2009.09.25. 18:26:34
gyagyás 2009.09.25. 18:27:40
ertzuiop 2009.09.25. 18:28:45
fvipera 2009.09.25. 18:30:20
:)))))
parttalan 2009.09.25. 18:31:00
Először, és úgy tűnik nem utoljára, a Fidesz-kormánynak szúrta a szemét valamiért annyira, hogy leparancsolta. Közben beültette a saját embereit a tévébe. Orbán alatt a "háromnevű" távozása után egy budavári fideszes önkormányzati képviselő lett a tv elnöke! Ez- akik most örülnek a napkelte eltűnésének- vajon feltűnt-e?
Ja igen: a valóban politikailag elfogult, ideológiailag magát egyértelműen meghatározó "Vaárnapi Újság" c. közszolgálati rádióműsor vajon mikor szűnik meg?! Ahová Orbán Viktor havonta jár vendégségbe? Hmm? Azzal nincs gond ugye? Mi kutyánk kölyke maradhat!
Mert a jobboldalnak sose az fáj, ha egy műsor alapvetően elfogult. Pusztán csak az nem tetszik neki, ha nem neki udvarolnak, tehát lehet az a közéleti, politikai műsor alapvetően korrekt is akár. Hangsúlyozom: itt a közszolgálati televíziózásról van szó. A maga tévéjében, rádiójában (Hír tv, ATV, Klub- meg Inforádió) mindkét oldal azt csinál amit akar. De én 1990 óta agresszív, intézkedésekkel járó támadásokat a közmédia ellen, csakis a jobboldalról láttam.
shotokan 2009.09.25. 18:31:08
statez 2009.09.25. 18:31:28
_belo_ 2009.09.25. 18:32:47
a napkelte a reklámbevételeken keresztül annyi pénzt hozott az mtv-nek amit egyik reggeli műsor sem..
ebből következik, hogy több fog menni a mi zsebünkből.. ha rengetegen nézték (az adatok ezt mutatják) és ezt a hírdetők zseton formájában elhiszik, akkor maradjon.. szídják csak a gyökér fideszeseket vagy ha ez nekik nem tetszik, akkor rakjanak oda egy olyan stábot akik szídják a gyökér mszpseket.. csak a számadatok ne legyenek rosszabak!!!!!!
szerintem idióta aki nem akarja, hogy a hírdetők több pénzt adjanak az mtvnetk..
shotokan 2009.09.25. 18:37:30
Gico 2009.09.25. 18:39:07
Flat Eric / sta press (törölt) 2009.09.25. 18:39:38
Lajosék a másodikról 2009.09.25. 18:40:37
Pozitívum, hogy a poszt írójának (szinte egyedüliként) feltűnt, hogy az MTV egy ingyenes műsort szüntet meg pénzhiányra hivatkozva. Plusz pénz ebből nehezen lesz, főleg, ha tényleg egy 2010-ig érvényes szerződést rúg fel a köztévé.
Juszt Lászlóért természetesen nem kár, ugyanakkor az általam látott tévéügyvédje egy hiánypótlónak mondható műsor volt, a szónak abban az értelmében mindenképpen, hogy olyasmikkel foglalkozott, amiket a kereskedelmi média magasról leszart.
le professionnel 2009.09.25. 18:40:54
Lyss 2009.09.25. 18:41:47
A Tévé ügyvédje jellegű műsorokra igenis szükség van. Ilyen műsort meg egy kicsit pimasz, de határozott karakterrel lehet csak. Jusztot lehet szeretni vagy utálni, de ő ilyen volt. A műsor pedig kőkemény közszolgálat volt.
Az ő kirúgása teljesen egyértelműen politikai indíttatású, mert a jó műsor, a megfelelő emberrel a megfelelő csatornán ment. Juszt nyilatkozataiból pedig egyértelmű, hogy nem a pénz miatt szüntették meg.
Juszt ugyanis olyan ember, aki ugyan ebben a műsorban nem politizált, de nem épp fideszes.
Ez kétségtelenül politikai döntés volt.
Gyárfásék kipicsázása részben jogos, mert ugyan továbbra is a legnézettebb reggeli műsor volt, csak kicsit avitt, öreges, amolyan húsz éve itt maradt. Az időzítés azonban elárulja, hogy politikai döntés született.
Ugyanis, ha egy műsor, ami lehetne jobb is, de tulajdonképpen nagyjából rendben van, ráadásul nem kerül pénzbe, viszont a felmondása milliárdos kártérítést vonhat maga után, akkor annak a megszüntetése ilyen körülmények között finoman szólva: nem ésszerű, nem gazdaságilag indokolt döntés.
Hanem politikai.
Ez van, előre nyalják a Fidesz seggét. Mert azt hiszik, ha már most bizonyítanak, megmaradhatnak. Hát nem fognak. Legfeljebb őket nem csukják majd le.
Pont.
jeangabin 2009.09.25. 18:43:04
Szó sincs itt Fidesz-ről...
EZ EGY NAGY BULI!
Az Mszp milliárdos nagyságrendben csúsztat e szerződésbontás által hűség- és hálapénzt a barátai zsebébe, és kész.
Erről szól.
Istenem, hogy ebbe senki nem gondol bele...
Minden nagyokos Orbánozik meg Fideszezik bele a világba, miközben milliárdos nagyságrendű pénzösszeg készül átvándorolni a köz pénzéből magánemberek zsebébe...
shotokan 2009.09.25. 18:43:42
labove 2009.09.25. 18:44:49
Gratula!
A szépséghiba csak annyi, hogy az index épúgy fideszesedik, mint bármi más....
..talán erről a kelleténél egy kicsit kevesebb szó esik....:-)
Lyss 2009.09.25. 18:44:53
Fején találtad. A kertévék nemhogy egyenesen leszarják, hanem kerülik a (nagyon rossz kifejezéssel) fogyasztóvédő jellegű műsorokat. Hogy van az már, hogy bazinagy multi k*rvasokért reklámoz, aztán egy másorban meg lebuktatják, hogy hogyan vágja át az egyszeri kisembert.
Ez közszolgálati műsor. Ennek az MTV-ben a helye.
Pont.
jozicsenko 2009.09.25. 18:47:38
nem bosszu hajt, hanem a düh, hogy mennyi adót fizetek és mire: BKV, MTV, MÁV, Posta, stb: mindenhol mindenkor ÉN (és Ti) fizetek a felbontott szerződésekért, a végkielégítésekért, az FB, IT tagok pénzéért, mindenért
max 3 tagot egy FB-be, felső jöv. plafont, egy ember max 2 helyen dolgozzon (vagy dolgozzon magánszektorban)
s a takarékosság jegyében rúgjanak ki minden ejtőernyős elvtársat
mindet!
Lyss 2009.09.25. 18:47:40
Minden fideszesedik, mert jön a kétharmad, mint a Ragnarök!
Azzal meg bármit meg lehet szüntetni, bárkit ki lehet csinálni. Az korlátlan hatalom.
Jövőre a tízmillió seggnyaló országa leszünk.
Pont.
Nuowo 2009.09.25. 18:48:07
Alig vagy elfogult...Aztán amikor a Fidesz után megint visszaállt a Pártkelte és a Híradó az állandó pártkatonákra,az meg neked nem tűnt fel,ugye?Addig nem lesz itt valódi rendszerváltás,amíg a volt komcsik (Gyurcsány-(Bajnai)-Lendvay stb.-vonal) és jelentős média-sleppjük el nem takarodnak a levesbe.Persze ez idő alatt (20 év) magukhoz züllesztették a hajdan még jobb sorsra érdemes rendszerváltó pártokat (úgymint Fidesz,MDF,SZDSZ).Nem is tudom,mikor lesz itt végre valódi rendszerváltás.
Blackrock (törölt) 2009.09.25. 18:48:31
ha pedig arra gondolok, hogy mit művelt a fidesz az MTV-vel 98 és 2002 közt, akkor beleborzongok, mi lesz belőle jövőre...
Lyss 2009.09.25. 18:48:41
"felső jöv. plafont"
De hisz az maga a kommunizmus. Kárdár-rendszert akarsz ismét???
schuppy 2009.09.25. 18:49:27
Aki ilyen mondatot le mer írni, az egyéb "tevékenységre" is képes...
Blackrock (törölt) 2009.09.25. 18:51:43
Blackrock (törölt) 2009.09.25. 18:52:17
Nuowo 2009.09.25. 18:54:30
Lakle 2009.09.25. 18:55:27
Lehet is megnézni, hányan nézték akkor a Orbán valagát az aranyérig kinyaló MTV reggeli "műsorát" és a Tv3-mon, majd az ATV-n sugárzott Napkeltét.
sprenczl 2009.09.25. 18:55:57
jeangabin 2009.09.25. 18:58:03
Szó sincs itt Fidesz-ről...
EZ EGY NAGY BULI!
Az Mszp milliárdos nagyságrendben csúsztat e szerződésbontás által hűség- és hálapénzt a barátai zsebébe, és kész.
Erről szól.
Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.25. 18:58:26
Nuowo 2009.09.25. 18:58:41
Nagy elvtárs vagy te!
Nuowo 2009.09.25. 18:59:52
csilisbab 2009.09.25. 19:00:04
ramona 2009.09.25. 19:00:41
De főleg az a nevetséges, hogy bérletet adnak a királyi (közszolgálati)tv-ben is
a politikának benyaló embereknek.
Gyárfás Tamást mikor rugják ki?
Nemlaha Györgyöt mikor kötelezik a magyar kultúra elfogadására?
Na de ezek a nevek csak éppen eszembe jutottak. A többit is felsorolhatnám !
Lyss 2009.09.25. 19:01:56
Lebuktál! Valld be, hogy te álnéven Kövér László vagy!
sertésmájkrém 2009.09.25. 19:01:59
Te bazmeg, olyan hülye vagy, hogy neked mindegy, mer ez a színvonal.
ramona 2009.09.25. 19:05:14
Na,de a tisztességtelenség maga kommunista elvtársak gyülekezete.
vdm101 2009.09.25. 19:06:12
Adjon az Isten...
sertésmájkrém 2009.09.25. 19:10:31
Idióta ország, idióta népe.
szabóZ · http://comment.blog.hu 2009.09.25. 19:10:55
kalman.kalman (törölt) 2009.09.25. 19:12:08
Gyárfás kap majd pár milliárdot az idő előtti szerződésbontásért, ráadásul a további műsorokat sem kell elkészítenie, nincsenek költségei. Nem olyan rossz üzlet ez neki sem.
Jobban járt, mintha a FIDESZ hatalomra kerülése után szüntetik meg a műsort a szerződés lejártával, mert akkor nincs kártérítés, nincsenek milliárdok zsebbe, munka nélkül.
Ki van ez találva.
Csillary 2009.09.25. 19:12:42
nick2005 2009.09.25. 19:13:11
fd 2009.09.25. 19:14:19
Van egy tévécsatorna.
Van egy sok-sok éve futó műsor.
Egyesek nagyon nem szeretik.
Egyesek politikailag nagyon egyoldalúnak tartják.
Egyesek szerint nagyon elfáradt.
Egyesek szerint rettenetes pénzeket osztogatnak a műsor kapcsán.
Sőt, nem is egy ilyen műsor van, hanem kettő.
Érdekes, a két politikai tábor szerint a MÁSIK műsort rég be kellett volna szüntetni.
Mégis mind a Heti Hetes, mind az Esti Showder a mai napig fut. Ugyanis _nézik_. Bevételt termel.
A Naptévét nézték. Nem kevesen. Nyilván bevételt termelt. De még ha elfogadnánk a hamarjában előrángatott kifogásokat, akkor is jóval kevesebbe került nekünk, mint amit majdan előállít a királyi tévé - esetleg 80-90%-ban ugyanazon stábbal...
schnee 2009.09.25. 19:14:59
SZVSZ: A közszolgálatiról le kell az ilyen műsorokat mint a Pártkelte trakarítani. Mehet az ATV-re vagy bármelyik magántvre.
Blogger Géza 2009.09.25. 19:15:34
:)))))))))))))
Hát ez eddig a hónap vicce, és már nincs sok hátra szeptemberből, hogy az is maradjon.
vdm101 2009.09.25. 19:17:52
nyilván mosolygok, mert komcsi és megszűnik, de ettől függetlenül fostaliga volt.
és igazad van, a jobbról jövő seggnyalás is hányingert keltő.
Nuowo 2009.09.25. 19:18:47
Jobban nem lehet már annyi nekünk,mint eddig és most.Ha a Fidesz diktátorsága kimerül majd a volt komcsik lapátra tevésében,akkor csak jobb lehet az országnak.Kell egyfajta erkölcsi megújulás,ami Gyurcsány öszödi-beszéd utáni nem-lemondása óta mély-zuhanórepülésben van!!!
Blogger Géza 2009.09.25. 19:19:44
Lakle 2009.09.25. 19:21:10
Alenius · http://mental.puruttya.hu/ 2009.09.25. 19:21:32
Most kire fogom verni?
nahát-nahát 2009.09.25. 19:21:55
GRATULÁLOK!
nahát-nahát 2009.09.25. 19:23:35
Miért, ez nem elég indok egy demokráciában? Érdekes, ej no...
grabo999 2009.09.25. 19:25:43
Lehet, hogy éppen ez a baj??? Már csak a Szempontot kell megszűntetni és felszabadul a tévémen az 1-es programhely...
M, az állat 2009.09.25. 19:28:35
a baloldal ugyanúgy kiveszi a baloldali adófizetők zsebéből a pénzt, mint a jobboldal a jobboldali adófizetőkéből.
azon legyetek felháborodva, hogy ezt megcsinálhatják, leszarandó, hogy emeszpé vagy fidesz áll a háttérben.
ébredjetek.
és bocs az OFFolásér'
labove 2009.09.25. 19:28:55
ezért is vedelem a az unicum vésztartalékaimat, miközben kommentelek és istenigazából úgy visszavonnám a négyszeres szadesz zsavazatom, h az csak ne...., de mosmá' kurváre, tényleg, kibaszottul minden mindegy!!
Most Orbán Viktor gurít..
A vidéki köcsög!!
eragon17 (törölt) 2009.09.25. 19:29:04
Itt is jópár újságírót segbebillentenék... mert néha felháborító cikkeket írnak, és próbálják formálni az összképet saját véleményük szerint...
Engem nem zavar a reggeli trutyi, Ti is inkább dolgozzatok ne tévézzetek munkaidőben, és akkor talán jobb lesz mindenkinek, nem ez a szegényes/búval bűntetett Magyar morál bújdosna mindenkiben, ahol csak az elégedetlenség rosszindulat dominál... pfúúj...!
randa 2009.09.25. 19:30:07
káposztászsuzsi 2009.09.25. 19:31:46
kroos 2009.09.25. 19:31:52
Helyette nézhetitek ahogy pákó meg kiszel tünde poénkodnak vagy teleshoppos reklámokkal lesznek tele a reggelek.
nahát-nahát 2009.09.25. 19:34:34
Ne haragudj, de ettől felnevetett a klaviatúrám!
jozicsenko 2009.09.25. 19:36:30
amikor a főnök vett volna egy autót, rászoltak, hogy xy kategóriánál ne merjen nagyobbat venni, náluk ez belső szabályzatban le volt fektetve: hiába a régió legnagyobb lapja, a német cégtől nézve csak egy mezei középvezető, semmi több
és nem flancolhatot: szerinted a világ egyik legnagyobb médiakonszernjét Kádár János hozta létre?
Lakle 2009.09.25. 19:36:38
kroos 2009.09.25. 19:39:39
ugyan az amit 98 után csináltak pl. Kovács Attila Mlsz elnökkel.
Hogy is van az a mondás a Deákné vásznával??
Balaint 2009.09.25. 19:42:23
Te és a hozzád hasonló kripto szocialisták miatt tartunk itt. Mikor érted már meg hogy lejárt az időtök. Végleg. Végre Magyarország is megérdemel egy tisztességes baloldalt.
Mire sikerül ellapátolni a szoclib szarkupacot úgy tíz év múlva lesz is esélye választást nyerni.
Pszt! 2009.09.25. 19:43:25
Itt van nektek a gyönyörű jövő képe. 98-2002-ig megtapasztaltuk a rémuralmat már. Kell ez nekünk mégegyszer? Sajnos birka nép a magyar.
EricCartmen (törölt) 2009.09.25. 19:43:29
faszorrúbába 2009.09.25. 19:44:14
Loop · http://www.autostat.hu/ujdonsagok 2009.09.25. 19:44:24
_belo_ 2009.09.25. 19:47:59
nem úgy van az! meg a tv-hez és megállapodás szerint osztják el!
van egy ajánlatom:
Te reggel 6-10 között össze tudsz lapátolni 1000 buckazoidot. Én, ha helyetted lapátolhatok, akkor kapunk 100000-et aminek a fele Tied és a fele az enyém...
Hülye lennél nem elfogadni!
Teszem azt én dózsás Te fradis vagy, ezért felmodnod a szerződést és mehetsz segélyért!!!
:)
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 19:49:16
GMÁTÉ 2009.09.25. 19:49:45
VÉGREEE! ELTŰNT!
GMÁTÉ 2009.09.25. 19:51:09
S-1-5-7 2009.09.25. 19:51:39
Balaint 2009.09.25. 19:51:46
Mer' most Európában vagyunk mi? Vazze már Bacher Iván is a "fasisztákra" szavaz, tőle balra pedig nincs is senki, csak olyan papapgájok akik azt mondogatják Zorbán a hibás zorbán a hibás!
GMÁTÉ 2009.09.25. 19:51:50
ladislaus 2009.09.25. 19:53:03
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 19:53:57
MTV-én lehetne 24 órás valóságshow. Bekamerázott cellák, amikben a fél mszp rohad.
(nem, nem szavazunk ki senkit :D )
gaston 2009.09.25. 19:56:52
Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.25. 19:57:17
kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2009.09.25. 19:59:10
Sajnálatos, hogy ilyen események történnek a közszolgálatinak nevezett tv táján.
Az tény hogy a rendszerváltás előtt általában az akkori hatalomnak, utána pedig a mindenkori kormánynak volt a tévéje a közszolgálati. Ez utóbbi szerintem 1, 2, 4 8 ... év múlva se fog változni. De kit is érdekelhet egy olyan csatorna ahol a LEGNÉZETTEBB MŰSOR az Ötöslottó-sorosolás, és a második legnézettebb a Kékfény?
Nem azt mondom, hogy közszolgálati adóra nincs szükség, de m1-re már nincs. Ez a kettő nem ellentmondás.
Tudom, hogy a kérésem puszta álom csupán a fentebb leirtak ismeretében.
Kivácsi leszek mi lesz az MTV-s vergődésnek a vége. Valószinű, hogy a következő kormány (legyen az bármelyik) megmenti (mert pénz kell a tévébe és a zsebekbe) és kezdődik az egész elölről...
Ui: A későbbi hiradó mellett még a másik jó dolog a videótár: elég sok jó dolgot fel szoktak rakni.Köszi érte.
tlac 2009.09.25. 20:00:09
Nem hiszem Gyárfás komolyan gondolta hogy a végtelenségig mehet ez a prolisó
Blackrock (törölt) 2009.09.25. 20:02:32
te sem vagy 100-as vazze.
Blackrock (törölt) 2009.09.25. 20:04:02
Lakle 2009.09.25. 20:05:08
Blackrock (törölt) 2009.09.25. 20:05:15
lajos a lagzi 2009.09.25. 20:08:24
"Horváth Szilárd lehet az MTV új reggeli műsorának főszerkesztője. A televíziós szakember az Orbán-kormány alatt a Híradó és a Hét főszerkesztője is volt."
Meveczkynek nyalásból jár az Oszkár
Blackrock (törölt) 2009.09.25. 20:08:46
Kotyogó 2009.09.25. 20:09:48
is 2009.09.25. 20:09:59
mind a kettő húzzon a vérbe, az MSZP is, meg a FIDESZ is.
GMÁTÉ 2009.09.25. 20:10:06
30ghz 2009.09.25. 20:10:14
Egy nézetlen csatorna, nézetlen műsorát mi a .asznak kellene akárkinek is ?
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 20:10:23
Kellett még 20 év, hogy az mszp végleg be legyen darálva. Lassan tényleg lezárul a rendszerváltás.
Lakle 2009.09.25. 20:11:16
kutty 2009.09.25. 20:12:04
Az is egy végjáték volt, ez is az. A különbség talán csak annyi, hogy ez a mostani - minden hájjal felruházott - alelnök már a jövőért nyal előre, hátha attól majd tévéelnök lesz.
A hülyéje! Nem tudja, hogy nem ő lesz Orbán tévéelnöke?!
Emiatt kár ekkora szívességeket tenni a Fidesznek...
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 20:12:26
Te már megint mit vetítesz? Milyen zsidók?
És mióta nem mélytorkozod az mszp-t? Sunyi kis féreg vagy te szerencsétlen.
bloggerman77 2009.09.25. 20:15:14
Messze előzte a két kereskedelmi tv és az MTV reggeli műsorait.
Ennyit arról, hogy nem volt nézett.
Politikai előtisztogatás, semmi több.
beszélő 2009.09.25. 20:17:14
Így volt az 2002-ben is.
Ki emlékezik még rá ?
30ghz 2009.09.25. 20:17:51
br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.09.25. 20:18:40
1. A HírTv nem BBC modellre hanem jobbos ellensúlynak jött létre. Ez kár, nincs ma Magyarországon igazán közszolgálati tv a hírszolgáltatás terén.
2. A Napkelte és A Tv ügyvédje nem volt közszolgálati, az a la carte meg egy nézhető műsor volt.
3. Az MTV vezetése valószínűleg nem pénzügyi szempontokból, hanem szélbe akar állni a jobbos választási győzelemre felkészülve.
4. A Fidesz nincs kormányon, arról nem tehet ha valaki szervilizmust mutat.
5. A Fidesznek nem az MSZP a mérce (a vicctől eltérően nem a havert kell lehagyni, hanem a medvét ebben az esetben), hanem annál sokkal magasabb ha nem akarja eljátszani ugyanazt amit az MSZP most, csak 4-8 év késéssel. A jobboldali szavazók részéről is azt érzem, hogy jóval többet _várnak_, követelnek a Fidesztől, mint amennyi elvárás, követelés az MSZP felé valaha is volt. Remélem Fideszékben van annyi intelligencia, hogy ezt #1 szabályként a szemük előtt tartsák.
6. Az MTV vezetése ígyis-úgyis meg van baszva. Amiért eddig nem és ha megkésve nem dobják ki a Napkeltét és Jusztot, akkor azért kell repülniük minden objektív mércét nézve, ha meg kidobják őket akkor azért. Ugyanis ahogy rávilágítottál nem azért dobták ki őket mert szarok voltak, hanem mert politikailag szervilisek. Ebből következik az, hogy amikor kormányra kerül a Fidesz akkor a mostani MTV-s csapatot lapátra kell rakni az első adandó alkalommal.
Magas a léc a Fidesz számára, ahogy az MTV-t fogja kezelni az lesz az egyik első fokmérője annak, hogy mennyire komolyan gondolják ezt a kormányzás nevű dolgot.
Amúgy mindenkinek a gyanakvó és kritikus támogatást javaslom akármelyik pártra is szavaz.
Kurvára nem kellenek szekértáborok és jó lenne már egy minimumszintet megkövetelni minden hatalomrakerülő párttól, hogy majd kurva jó könyveket irhasson pár ember a magyar bal és jobboldalról és a webelitek meg elmélkedhessenek a Keyneszi és a vadliberális gazdaságpolitika relatív előnyeiről és hátrányairól...
beszélő 2009.09.25. 20:19:04
is 2009.09.25. 20:19:40
Ja, amit a tandíj, a magán TB, az autógyárak idetelepítése stb. jelent, lásd Szlovákia. Tudod, amit 15 éve csak a szocik csinálnak (persze csak ritkán, ha szarban vannak), és a FIDESZ ennek mind az ellenkezőjét csinálta. tudod, se Bokrost, se Bajnait nem a FIDESZ jelölte, sőt végig támadta/ja. eddig csak ez a két ember csinált Magyarországon megfelelő gazdaságpolitikát. a FIDESZ-t Matolcsy György fémjelzi az 5 ÁFA-kulccsal, meg a belső fogyasztás felpörgetésével, amire még rátették a lakáshitelt, ami a sok gyomros közül az első nagyobb volt. na de minek is beszélünk, nem biztos, hogy itt a többség érti a közgazdaságtant. illetve, biztos, hogy nem.
bloggerman77 2009.09.25. 20:20:41
biztos vagy ebben? őskommunisták, bahh...
harmincas 2009.09.25. 20:22:02
"itt vannak a nácik, meg hogy bakancsok tiporják a demokráciát"
Nyisd ki a szemed, idióta. Szó szerint ez történik.
1third 2009.09.25. 20:23:23
Szvsz hianyosak az ismereteid. Nem jovore leszunk azok. Sajnalatos modon a tortenelem soran mar tobbszor megmutattuk a vilagnak, hogy a magyarok mar tobb mint ezer eve gyakoroljak ezt a tevekenyseget :-(((
Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.25. 20:23:55
is 2009.09.25. 20:24:19
Balaint 2009.09.25. 20:24:35
Öcsém a szemellenződ mint a Csomolungma. Ilyen hülyékkel szemben mint te nincsenek demokratikus eszközök, ergo nem is javaslok egyet sem.
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 20:24:39
"se Bokrost, se Bajnait"
Se Gyurcsányt? Vagy ő már nem menő nálad? Egy éve még ő volt számodra az "államférfi". ;)
is 2009.09.25. 20:25:22
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 20:26:53
Ne játszd a szűzlányt. Vén propagandista vagy. Abból is az undorítóbb fajta.
Balaint 2009.09.25. 20:26:58
Te melyik országban élsz?
bloggerman77 2009.09.25. 20:26:59
Ha vki az ide kommentelők közül néha nézte volna, láthatta volna, mennyir baxtatta a különféle kormányhivatalokat, önkormányzatokat, multicégeket, nyíltan beszéltek a műsorban az autópályapénzek körüli lenyúlásokról srb.
30ghz 2009.09.25. 20:27:30
Balaint 2009.09.25. 20:27:49
És hány feljelentés született ez ügyben?
is 2009.09.25. 20:28:17
@Netuddgi: látod, látod. szerintem sem kell az OLYAN hülyékkel foglalkozni, mint te. kvittek vagyunk.
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 20:29:13
Írj már valamit a "hülyenépszavazásról", meg az mszp "feltámadásáról". ;)
Vito Spatafore (törölt) 2009.09.25. 20:29:14
S-1-5-7 2009.09.25. 20:30:08
Nomante 2.0 2009.09.25. 20:30:22
Magyarország 10 millió közgazdász országa.
2002 óta itt semmilyen fejlödés nem volt, míg külföldön igen.
Ezt sajnos nem lehet - még - Orbánra fogni, akárhogy is szeretnétek, mivel volt elég idő, hogy ha valamit valóban elkurt volna, helyrehozzák... már lassan 8. éve "nem csinálnak semmit 4 évig", s ez elég gáz.
Vincenzo testvér 2009.09.25. 20:30:37
bloggerman77 2009.09.25. 20:30:49
történt, és érdekes módon a az illetékes hivatalok mindig megváltoztatták az álláspontjukat.
Ha Juszt elfogult lett volna, nem veszi elő a témákat.
Elővette.
A sok államtitkár meg ott izzadt a kamerák előtt.
Balaint 2009.09.25. 20:32:01
IQ teszt kezdőknek
Bacher Iván neve mond neked valamit?
Samott 2009.09.25. 20:32:36
Eloszor azt akartam irni erre hogy ne kapkodjuk el ezt a dolgot, adjuk meg a bizalmat az eppen jo huzast meglepo alelnoknek, de azota lattam ezt:
"Horváth Szilárd lehet az MTV új reggeli műsorának főszerkesztője. A televíziós szakember az Orbán-kormány alatt a Híradó és a Hét főszerkesztője is volt."
Igazad van, elkezdodott a nyalas az uj gazdanak.
algi 2009.09.25. 20:33:14
bloggerman77 2009.09.25. 20:33:57
"Az Á la carte színvonalas műsor volt, de ott is érződött a szoci túlsúly: négy a kettőhöz volt MINDEN műsorban az arány a szoci holdudvar javára."
*****
Ááá, pl. a Mokka meg az elfogulatlanság bástyája.
Politikusgyerekek karácsonya a Mokkában 2008. december 23:
2 fideszes, 1 kdnp-s, 1 mdf-es, és EGY szoci politikusapuka.
:)
kencsuszí 2009.09.25. 20:34:10
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 20:35:00
Mokka nem közmédium programja. Ez olyan kurva bonyolult?
Samott 2009.09.25. 20:35:09
30ghz 2009.09.25. 20:36:00
Gastroger 2009.09.25. 20:36:29
De ez bazmeg nem ez volt.
EZ ilyen minimáldráma, amibe behívtak aktuális lepattantakat, és előadott a Bona Vista Eklektikus Táncszínház egy plébeket, vagy behítak kora reggel egy karikás szemű sztárt akinek kinyalták a valagát.
Néha valéami politikus "vénájú" nímand nyilatkozott a semmiről.
Mindegy ki volt, tisztára lett nyalvaa valaga.
Mindezek mellett. (mondjuk ,már kibaszottul utáltam azt a sok színházai arcot, akik itt promotálták magukat, meg csettingetős, húúúúú...láá... húúúú ... "zenekarokat").
Ha átkapcsoltam bárhova hétvégén délelőtt 14 feletti korosztály nem néz tévét. Így gondolták. Vagy valami idióta rajzfilm, vagy valami blőd gagyiság, vagy ismétlés.
(Vagy oltás a jobboldalin).
Kérdem én, aki szeret hétvégén nagyot aludni, madj lustán fekve tévézni egy kicsit... Csak a hülyéknek van ilyenkor műsor?
(Meg a gyerekeknek, de annak ott a sematikus Minimax, vagy berkasz egy dvd-t oszt elvan).
Senki nem veszi a fáradtságot egyetlen rohadt tévénél, hogy a nézettséget mérő (18-49 korosztály) számára valamit szolgáltason??
asszem súlyos piaci rést fedeztem fel. Kérem a producereket, tessenek árutalni némi zsét, ha megmozgattam a fantáziát.
Bár csak gondolkodnbi kéne...
Vito Spatafore (törölt) 2009.09.25. 20:36:30
Ezt a műsört még az elején kedveltem, aztán kicsit unalmassá vált. De többé kevésbé nézhető volt.
Balaint 2009.09.25. 20:36:31
Lehet hogy igazad volt, nem néztem a műsorait, nekem Juszt ott verte ki a biztosítékot hogy büszkén vallotta barátságát Szemjon Mogiljevics maffia főnökkel.
Tény hogy 1994-98 között is tett fel kényelmetlen kérdéseket. Ha 1998 után nem viselkedett volna sokszor gusztustalanul én adtam volna nki még egy esélyt (mint pl. Kéri Lászlónak, aki kevéssel, de belül tudott maradni a határon).
Peti80 2009.09.25. 20:38:19
bloggerman77 2009.09.25. 20:38:36
Horváth Szilárd már nyomul, hiszen ő az MTV új délelőtti műsorának, a Nappali-nak egyik műsorvezetője.
Az egy csúúúúcs!
Az elhízott Dióssy Klári, a törpe Al-Ghaoui Hesna meg Szilárd!
Nyerő társaság 90-es évekbeli díszletek között!
Előre a múltba! :)
És költségkimélésből ugyanebben a diszletben beszik fel Gundel meg a Novosomszky-Szulák páros új műsorát is.
K2 2009.09.25. 20:42:25
bloggerman77 2009.09.25. 20:44:19
elvileg a Mokkának nem kéne pártcsatornává válnia.
Az már kicsit rég rossz, ha egy műsorban egymásnak adják a kilincset: Tomcat, Satu parancsnok, Vona...
Vagy Azurák bensőséges mélyinterjúi Orbánnal.
Szíjjártó naponta megjelenései. Ugyan.
És eközben az ellenoldalt gyakorlatilag szóhoz se engedték jutni.
A tv2 Mokkáját Szörényi Péter egy országos sugárzású Hirtv2-vé tete.
30ghz 2009.09.25. 20:45:19
Van még a világon ilyen szar műsor korán reggel?
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 20:47:23
De, engedték Csak nehéz a börtönből riportot készíteni reggel. ;)
Ludas Manyi 2009.09.25. 20:50:56
bloggerman77 2009.09.25. 20:52:30
ha-ha-ha
Balaint 2009.09.25. 20:53:57
Ez az a csatorna amelyik közölte 2006-ban a választás előtt hogy műsoraiban tudatosan piros narancs 60%-40% azaz 1,5 szer annyi hírt kap a szoclib tábor? Na ne!
nagor 2009.09.25. 20:55:38
nygá 2009.09.25. 20:56:20
Google 2009.09.25. 20:56:29
Kétharmada másnak is volt, Hornéknak például. Igaz, ő csak a népébe lövetett vagy lőtt anno, mégis végigkormányozhatott négy évet.
Eleve prekoncepciókkal fogadni bármilyen változást, bár tudjuk, hogy ami van, mitsem ér, elég furcsa.
A reklámbevételek pedig miért ne a tévének jutnának, Gyárfás helyett? Nincs talán szükségük rá?
Állandóan azért rettegni, hogy jaj, jön az Orbán, közben pedig bármit lenyelni, elég nagy mazochizmus. Abba lehetne már hagyni.
Netuddki. 2009.09.25. 20:56:41
Fidesznyikok! Majd akkor jöjjetek a kommunistázással, ha jöbőre a pártotok nyer és tömegével lesz itt MSZP-SZDSZ emberkéknek a felelősségrevonása, lecsukása. Hát előre elárulom nem lesz. Mert ugyanazt fogják továbbcsinálni amit emezek is csinálnak.
nygá 2009.09.25. 20:59:05
a magyar baloldal igazi bűne az, hogy az emberek ott tartanak, ahol te. Ez az ő megbocsáthatatlan, örök bűnük, hogy a hülyeség, ferdítés, torzítás és hazugság már teljesen elterjedt, közbeszédi fordulatokat szült, stb. És nem mondhatom, hogy nincs igazad, holott nincs, mert ettől még a baloldali kormány egy kalap szar. Ez fogja a hozzád hasonló kommentelőket mindig igazolni, még akkor is, ha olyan bődületes baromságokat írsz is le, mint hogy: "A 2006-os, szemkilövető rendőri csürhe ehhez a társasághoz képest egy ministráns gyermeksereg."
Balaint 2009.09.25. 20:59:54
Jusztnak komoly listája volt, mely cégeket nem ezserti, hogy miért ki tudja. CSAK azoknak ment neki.
Lyss 2009.09.25. 21:00:14
A T. szerző kissé összevissza ír. Kommunista műsor? Jó-jó, de MSZP-kommunista, vagy Fidesz-kommunista?
Tudod milyenek lesznek az idegesítően szar nem kommunista műsorok? Nem, nem fogod tudni, legalábbis belülről semmiképp. És azt sem fogod tudni, milyen lesz az index. Mert azt is meg fogják vetetni jó pénzért valami haverral, aki előtte erre fel lett tőkésítve állami pályázatokon. És akkor te már nem leszel itt. Majd mehetsz blogolni ingyért, vagy valami földalatti mozgalomba kibekkelni őket.
A Nap-kelte szar volt, de minimum közepes. Nem nagy kár, hogy eltűnik! DE! Nem lehet az MTV elnöknek drukkolni, mert ez a döntés politikai alapon született. És ha ezt elfogadod, akkor más döntés is lesz politikai alapon. És az már nem biztos, hogy tetszeni fog. Neked sem.
Na, ezért írogat itt mindenki MSZP meg Fidesz oldalról megközelítve. Mert ez az ügy nem a zöld öltönyről, a plazmatévéről, Verebes szuszogásáról, Lakat seggnyalásáról, meg a fikuszokról szól. Akármennyire is szeretnéd ezt hinni, vagy hitetni.
Olvastad, hogy a ti információtok szerint: "Horváth Szilárd lehet az MTV új reggeli műsorának főszerkesztője. A televíziós szakember az Orbán-kormány alatt a Híradó és a Hét főszerkesztője is volt."
Még mindig nem politikai döntés?
nagor 2009.09.25. 21:02:37
bloggerman77 2009.09.25. 21:03:12
2006 szeptemberétől 90-10 lett a narancs - piros arány.
Nem érdekes?
balfék 2009.09.25. 21:06:05
Diocles 2009.09.25. 21:06:21
Te viccelsz? Láttad te már a Mokkát?
Mert Kárász Róberthez képest Nyakó István egy szélsőjobbos elhajló...
allahakbar 2009.09.25. 21:06:38
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 21:07:13
Az öreg pufajkást bántják?
bloggerman77 2009.09.25. 21:09:09
hát ja, kíváncsi vagyok a 2010-től eljövő putyini... izé orbáni demokráciára.
Russzijában simán eltüntették 3 nap alatt azt a ujságot, ami összehozta Putyint Kabajeva kisasszonnyal.
A szerkesztőség természetesen "önként" számolta fel a lapot.
Volt már ilyen nálunk is, ippeg 1999-ben, amikor kicsinálták az Orbán-kormány ellenes tv3-at.
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 21:09:48
www.youtube.com/watch?v=C3rqS_wFioI
Lyss 2009.09.25. 21:10:36
Szvsz hianyosak az ismereteid. Nem jovore leszunk azok. "
Valóban. Jövőre 1957-et fogunk írni, amikor mindenki azt fogja bizonygatni, hogy ő milyen megbízható, és ideológiailag mennyire elkötelezett...
bloggerman77 2009.09.25. 21:10:55
láttam.
Azurák, Azurák, Azurák.....
Ja és az SMS-csík klasszikusai: ani01, FILOZOFUS :))
Az Echo tv-n nem olvasni olyan szövegeket, mint ott.
laka 2009.09.25. 21:11:02
szergej-szergejevics 2009.09.25. 21:12:20
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 21:12:38
Te ezeket a szarokat olvasgatod? Sms-t is küldesz ? :)
ca2 2009.09.25. 21:13:21
Ha jólsejtem ezt az elvonást éppen Gyárfás és Juszt elvtársak puszipajtásai szeretnék megvalósítani.
A "köztv"-ben meg nehéz lenne olyan műsort találni ami nem szoci, így hát nyilván szoci műsorok fognak megszűnni.
Azt meg nem értem pontosan, hogy az ellenzék hogyan tud a "köztv"-ben tisztogatni?!
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 21:13:37
Most eléggé egyértelmű a szegfű előretörése a rabosítások terén ;)
clownfish 2009.09.25. 21:13:47
Gastroger 2009.09.25. 21:14:00
Ott nyíltan szartak, itt meg moderálva.
Lyss 2009.09.25. 21:14:15
Bocs, de ezt nem értem. Kifejtenéd? yuko
tölgyes 2009.09.25. 21:14:26
EricCartmen (törölt) 2009.09.25. 21:14:31
1945 után 10m partizán volt az országban,1989 után 10m 1956-os ellenálló.
belagezabela 2009.09.25. 21:14:47
Gyusán elkezdte a választási harcot.
Hajrá ööööööööööö
de ki?
nagor 2009.09.25. 21:15:00
clownfish 2009.09.25. 21:15:27
bloggerman77 2009.09.25. 21:16:40
"Azt meg nem értem pontosan, hogy az ellenzék hogyan tud a "köztv"-ben tisztogatni?!"
Bújtatott, civil szervezeteknek álcázott jobboldali társaságok útján, akik a köztv kuratóüriumába vannak besorsolva.
Magyar BMX Szövetség, DJ Szövetség etc.
Ők szavaznak a tv elnök személyéről ui.
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 21:16:40
Ne haragudj, de nem emlékszem rád.
Balaint 2009.09.25. 21:16:59
Miért Veres János kis trükkje a HírTV ellen mi volt? Mivel ez egy elő nem készített akció volt olyanra is sikeredett.
Én azt mondom a Fidesznek pont azt kell tennie a szoclib káderekkel, mint amit a nagyon demokratikus baloldal művelt a jobbos vagy annak tűnő emberekkel az európaiság jegyében. Nincs bűn bűnhődés nélkül.
op tomi 2009.09.25. 21:17:24
clownfish 2009.09.25. 21:17:46
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 21:18:20
ca2 2009.09.25. 21:18:23
Azt az apróságot figyelmen kívül hagyod, hogy a HírTV nem közszolgálati adó, tehát nem is elvárható hogy független legyen.
Az ATV-n a Gyárfás is hülyítheti nyugodtan az elvtársait, senkit sem zavar...
Csak ezt ne a köz pénzén a köz tv-jében tegye!
RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.09.25. 21:18:35
belagezabela 2009.09.25. 21:19:01
Hajrá MTV.
jürcsi 2009.09.25. 21:20:17
tölgyes 2009.09.25. 21:20:47
fabot 2009.09.25. 21:21:01
clownfish 2009.09.25. 21:21:04
belagezabela 2009.09.25. 21:21:24
tölgyes 2009.09.25. 21:22:23
ca2 2009.09.25. 21:22:24
Ja, igen! Rögtön el is sírom magam, hogy szegény komcsikkal így kibabrál ez a gazember jobboldal! Pedig ők mindíg mindent megtettek a független köztájékoztatásért. Az éppen mos kiebrudalt elvtársak is iskolapéldái voltak a politikai függetlenségnek, és ezek a mocskok meg így hálálják meg...
Felháborító!
Balaint 2009.09.25. 21:23:42
index.hu/gazdasag/magyar/2009/09/25/harom_honap_mulva_230_forint_lehet_egy_euro/
A válság megáll a határon.
Nem lesz gond a forinttal.
Alaptalan a forint gyengülésére várni.
realcowboy · www.pknranch.hu 2009.09.25. 21:24:41
tölgyes 2009.09.25. 21:25:46
Balaint 2009.09.25. 21:25:58
Csak a végeredmény számít. AZ pedig egy nagy vörös bukó. Ezért (is) felelni fog Veres.
belagezabela 2009.09.25. 21:27:07
Csinálja tomibá üzleti de tényleg adózott pénzel a médiát.
Legyen olyan független csákó, mint aki tényleg a saját pénzét rakja bele.
bloggerman77 2009.09.25. 21:27:10
ja, a jobboldali média meg a pártatlanság és az igazmondás Mekkája. :)
Melyik sajtóorgánumok bukták a legtöbb sajtópert?
Segítek: HírTV, Magyar Nemzet....
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2009.09.25. 21:27:38
Mostanság, ha tárgyilagos tájékoztatásra vágyom, akkor a Hír TV-t nézem, egyebekben a természettudományos csatikat, és a kertévéken az akciófilmeket, oszt annyi.
A Hír Tv-t megkedveltem, bár először furcsa volt, de egy idő után megérti az ember, hogy a szerkesztés mögött nincs semmilyen kriptokommunista vagy neolibsi csalafintaság; egyszerűen végzik a dolgukat, mint újságírók. Nem akarnak megtéríteni, nem akarnak forradalmat csinálni, nyugodt, polgári légkört árasztanak a műsoraik, a műsorvezetők sem kikent-kifent babák, hanem emberi arcok.
bloggerman77 2009.09.25. 21:29:37
"A válság megáll a határon."
Ezt speckó Viktor meg fő gazdasági ideológusa, Matolcsy ismételgetik...
ca2 2009.09.25. 21:30:33
A népszava meg az atv annyi hülyeséget hord össze amennyit csak akar, senki nem fogja rajtuk számon kérni.
A Gyárfás meg Juszt elvtársak kamatoztassák ott a képességeiket és ne a köz pénzét herdálják!
Balaint 2009.09.25. 21:31:04
Mondod te. Az index meg másképp tudja. Nem haragszol ha nekik hiszek ugye? ;)
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 21:32:37
Ezt az akkori főnöke, aki később az elődje lett, azzal fejelte meg, hogy „Magyarországot... direkt hatások lényegében a mai tudásunk szerint nem fogják érinteni”. Aztán mégis érintettek, méghozzá nagyon gyorsan. Így aztán október 12-én már arról beszélhetett a parlamentben Gyurcsány Ferenc, hogy "Magyarország a nemzetközi pénzügyi válság első hullámának támadását elhárította".
:D
bloggerman77 2009.09.25. 21:33:11
" Nem akarnak megtéríteni, nem akarnak forradalmat csinálni, nyugodt, polgári légkört árasztanak a műsoraik, a műsorvezetők sem kikent-kifent babák, hanem emberi arcok. "
LOL
Baszki, az alkoholista, félrekefélő Borbás Marcsi, a pilótajáték szervezésből 200 milliót kaszáló Szentpéteri Eszter, a 2006. szeptember 18. éjjelén "Ez már forradalom" üvöltéssel rohangászó Császár Attila, a bukott MSZP-s Csintalan...
:))
Valld be, h viccelsz, Epikurosz!
Melee 2009.09.25. 21:34:24
bloggerman77 2009.09.25. 21:35:22
a Viktor-Matolcsy duó közgazdasági programjának lényege a bezárkózás, önellátás, nemzeti alapon állami beavatkozás, újraállamosítás, ami megállitja a válság káros hatásait.
szergej-szergejevics 2009.09.25. 21:36:32
elp 2009.09.25. 21:37:44
Fleto-nak meg kötelet!!
Hajrá Magyarország!!Hajrá magyarok
Bering 2009.09.25. 21:37:47
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 21:38:23
LOL Ne igyál többet, már elhülyültél.
Gastroger 2009.09.25. 21:38:32
ha azt hallom hír TV (teljesen CNN dizájn) elvárom, hogy független legyen.
A napkelte meg lófaszt volt politikai műsor, nemám baloldali, néha meghívtak egy kivénhedt minisztert, egyébként meg valami mjuzikelbandát istenített az a kis troll, vagy színházról beszélgetttek a dartvéderrel.
Elég gyenge volt.
az én kérdésem: mér nem lehet normális, hétvégi reggeli műsort csinálni?
Régebbe sokkal jobb volt a napkelte, kissé bulvárosabb ugyan, de komolyan, vasárnap reggel kilenckor, másnaposan, nekem ne is az államháztartásról dumáljanak, vagy a Záhonyi színház új darabjáról, hanem, hogy pld Kustánci Lia, akkor énekel, vagy pornózik, és szavazzunk, hogy ez utóbbi. :)
vagy valami.
Baloldalinak kurva gyenge volt, na.
Tomivagyok · http://www.genital-herpes-relief.org 2009.09.25. 21:40:13
szergej-szergejevics 2009.09.25. 21:41:22
Balaint 2009.09.25. 21:43:14
És ez a baloldali program egy baloldalit zavar? A hiba nem az én készülékemben van.
Tintin Szarantino 2009.09.25. 21:43:52
Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.09.25. 21:44:01
dei · http://erdei.aplus.pl 2009.09.25. 21:44:33
Egyébként pedig eddig profik csináltak rossz műsort, most majd amatőrök fognak rossz műsort csinálni. Az egyetlen , utolsó általuk vezetett műsorsávot is odaajándékozzák a magántévéknek.
Ezek hülyék.
egy hülyemagyar 2009.09.25. 21:45:11
nokommento 2009.09.25. 21:48:28
Balaint 2009.09.25. 21:48:59
??
New Borika 2009.09.25. 21:49:57
És minden jobboldalinak a figyelmébe ajánlom az alábbi tényt:
Amikor a média 90%-a kövekkel dobálózó gárdistának nézte a Jobbikot és nem vette őket emberszába sem, akkor a napkeltébe behívták nem egyszer Morvait és Vonát, mert már akkor azt mondták a napkeltések, hogy a közvéleménykutatások alapján igenis meg kell szólaltatni Jobbikot is. Igazuk lett
belagezabela 2009.09.25. 21:52:31
Érdemes megnézni egy BBC vagy egy bármi más régebbi tényfeltárós cbs vagy tv5 műsort.
Teljesen egyet értek veled, megkéne oldja gyárfás bal oldali hiányát a jobbos bármelyik "cápák" előretörését alkalmazva
belagezabela 2009.09.25. 21:53:31
Ízekre szedték, muhahha
egy hülyemagyar 2009.09.25. 21:53:56
belagezabela 2009.09.25. 21:54:31
"Drága miniszterelnök úr?"
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 21:55:28
Ne engem tájékoztass, és ne becézgess köcsög.
30ghz 2009.09.25. 21:55:28
Egyáltalán kell ez valakinek ,hiányzik ez valakinek,jó ez, nem kellene más ettől a .zartól?
belagezabela 2009.09.25. 21:56:02
Balót szemtől szembe elküldte feri, a fizetésével kapcsolatban
belagezabela 2009.09.25. 21:57:19
30ghz 2009.09.25. 21:57:48
30ghz 2009.09.25. 21:59:02
30ghz 2009.09.25. 21:59:45
bloggerman77 2009.09.25. 22:00:00
az Orbán-Matolcsy program nem szimplán baloldali, hanem kommunista, mi több sztálinista.
Érdekes az állitólag jobboldali Fidesz vonzódása a szélbalos megoldásokhoz.
belagezabela 2009.09.25. 22:01:41
30ghz 2009.09.25. 22:01:47
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 22:01:56
-Beírtad, és? Dobjunk érte halat, vagy most okosnak hiszed magad? :D Nem számít, írd be, hogy nemzetiszocialista program. És? Majom...
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:02:32
Balaint 2009.09.25. 22:02:43
És, ha ez így avn ez téged mint felvilágosult szociálliberálist zavar?
2009.09.25. 22:03:08
belagezabela 2009.09.25. 22:03:22
Majd drága bogárúr hétfőn megnagyarázza hajú tamással és nixon jancsival.
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 22:03:37
Animal planat ? ;)
sertésmájkrém 2009.09.25. 22:06:05
Bornyúkám. Az ilyen vérköcsög elvátrsaid húzzanak az atv-re ott azt hazudnak amit akarnak.
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:07:35
De, a Napkeltét sajnálom, hiszen minden reggel itt hallgattam meg a hireket, és a számomra érdeket emberekkel történő beszélgetést. Nagy baj, hogy megszüntették.
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:08:33
jozicsenko 2009.09.25. 22:08:55
ha a jobboldal kibirta, hogy 8 évig gyurcsány irányított, a baloldal is kibirhat legalább ennyit...
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:09:22
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 22:09:26
Paprikaskrumpli 2009.09.25. 22:10:31
Az emberek feje tele van tomve hulyeseggel
Elbutitasrol szol minden.
Mig a mediaban dolgozo milliokat keres, addig a pedagogusok 80 ezer forintos #szuper# fizetest visznek haza.
Szegeny orszag Magyarorszag.
sajnalom a kovetkezo generaciot meg az azt kovetot.
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:10:37
belagezabela 2009.09.25. 22:10:51
Mondjuk ha a blikk helyet és a népszava helyett ilyeneket olvasnál akkor tuti jobban járnál
www.timesonline.co.uk/tol/news/
www.nytimes.com/
netsrot5 2009.09.25. 22:11:21
Davide 2009.09.25. 22:11:21
netsrot5 2009.09.25. 22:11:57
belagezabela 2009.09.25. 22:12:18
Tumper 2009.09.25. 22:12:45
Ha már cikket ír egy témában és ott újságírókat(saját kollégáit)fikázza, felkészülten tegye ezt!
Az írásából kiderül, hogy olyan műsorról ír amit évek óta nem látott.
( Ezt több, a Napkeltét cikiző cikkéből is kiderül)
...Tudja csak az a fene nagy profizmus miatt amit az Index képvisel, és így jogot vindikál mindenki más munkájának a lealázására...
Én nyugdíjasként minden nap, hétvégén is nézem, néztem a műsort, de Szekeres Imrét évek óta nem láttam Lakattal együtt a képernyőn.
Sőt politikust sem, csak színészeket néha már túl sokat is!
Lakat valószínűleg tudatosan vonta ki magát már réges-régen a politikai interjúk készítése alól nagyon helyesen!
A másik hiba, hogy a berendezést nem is olyan régen cserélték le, már nem igaz a régi ám annál jogosabb vád: ciki, a 80-as éveket idéző berendezése van a stúdiónak.
Kedves SzabóZ!
Csak egy pici odafigyeléssel, hogy nagy szavakat használjak a szakma iránti alázattal(már ha annak lehet nevezni, hogy nézze meg amiről ír) sokkal jobb cikk születhetett volna.
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 22:12:48
Na jó értjük, de elromlott a Caps Lock? :) Picsogó kommancs tahó.
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:13:09
30ghz 2009.09.25. 22:13:16
Ezért tartunk itt!
asztrografológus 2009.09.25. 22:14:01
belagezabela 2009.09.25. 22:14:34
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 22:15:43
Igen nekem is a hajóról elsőként menekülő patkány jutott az eszembe.
belagezabela 2009.09.25. 22:16:40
Tomibá még poénosra is vette ezt a jobbhíjjánt.
Mostmár balhíjján hála nem lesz
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:16:54
nagor 2009.09.25. 22:17:56
bandeirante 2009.09.25. 22:17:57
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:18:03
belagezabela 2009.09.25. 22:18:14
Mobius 2009.09.25. 22:19:04
Már holnap sem lesz napkelte......
Balaint 2009.09.25. 22:19:13
Te is támogatod a blogger77 által sztálinistának nevezett Fidesz programot? Ha nem akkor vagy te nem vagy baloldali, avgy a program nem az.
belagezabela 2009.09.25. 22:19:49
mivan a rend kedvéért?
belagezabela 2009.09.25. 22:20:29
Tényleg nem lesz bazitai dártvéder?
he hej
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 22:20:36
1. Az itteni kommentjeid alapján egy sötét, proli kommancs nő vagy, valami proli férjjel (legyen buszsofőr). Legmagasabb végzettség mi? Szerintem valami szakmunkás izé.
Ennyit rólad. :)
Hova megy? Sory tv , de ez nem 100 %.
tordeaux 2009.09.25. 22:20:38
Na ki a hibás? HírTV, Orbán Viktor meg a felesége és majd meglátjátok, majd ha a Fidesz jön,mi lesz itt? Hát, balos barátaim, ennél bármi jobb lenne...
És függetlenül minden pártpolitikától: ki látott a Gyárfásnál meg bandájánál nagyobb tetűket?
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:20:58
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:21:49
2009.09.25. 22:22:18
Utána ugyanezt eljátszani a BKV-nál, MÁV-nál, stb...
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:22:52
belagezabela 2009.09.25. 22:23:17
Bujtor RIP.
De tuti nem ezzel kéne emlékezni
bloggerman77 2009.09.25. 22:23:36
1999-ben hol a lóizében volt Horn Gyula?
Ellenzékben, a Fidesz pedig egész pályás letámadásban. :)
balázska2010 2009.09.25. 22:24:39
Úgy, hogy Pannika (ő a Fidesz médiafelelőse) közölte medveckyvel, hogy mit kell ahhoz csinálnia, hogy a választások után szabadon elvonulhasson, és ne vonják felősségre azért amit esetleg kiloptak a köztévéből. Egyébként medvecky olyan munkaszerződést csináltatott magának a rudival, ami alapján 70 milliót kap, ha kirúgják. (Mult heti Blikk). Egyébként a Napkelte volt a tévé egyetlen piacvezető műsora. Reggel a nézők több mint 30 %-a ezt nézte. Ja és a tévének nem került egy fillérjébe sem. csak azt a reklámidőt adta oda, amit úgyse tud értékesíteni, mert ahhoz is impotensek. (Vagy máshová folyik be a pénz)
belagezabela 2009.09.25. 22:24:40
meg is veszed papír alapon?
Én nem hülyézlek, bocs ha így értetted, de hát ez egy 2 é szakított nép
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:26:17
Higany 2009.09.25. 22:29:27
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 22:29:35
Mennyi ment félre? Csak kíváncsiság.
78 45 12 2009.09.25. 22:29:39
„A szlovák gazdaság január-márciusban negyedéves szinten 11,2 százalékkal zsugorodott. A január óta az euróövezethez tartozó ország ezzel negatív (!) Európa-bajnok lett, holtversenyben Lettországgal. Szakértők a válság csapásai alatt súlyosan megzuhant autóipar (!) túlsúlyát okolták a nagy visszaesésért, mint ahogy a korábbi, igen dinamikus fejlődés motorja is az autógyártás volt.”
hvg.hu/gazdasag/20090902_szlovak_gazdasag_zsugorodott.aspx
„se Bokrost, se Bajnait nem a FIDESZ jelölte ... eddig csak ez a két ember csinált Magyarországon megfelelő gazdaságpolitikát. a FIDESZ-t Matolcsy György fémjelzi"
„A költségvetés GDP-hez mért adóssága 1998-ban és 1999-ben 61%, 2000-ben 55%, 2001-ben 52%, 2002-ben 55%, 2003-ban 57%, 2004-ben 58%, a Fidesz-kormány idején jelentősen csökkent.
A GDP növekedésének átlaga 1998 és 2002 között 4,6% volt.
Az államháztartás GDP-arányos hiánya 1999-ben 5,5%, 2000-ben 3,0%, 2001-ben 3,5% volt, ami megközelítette a maastrichti kritériumot.
Magyarország hosszú távú devizaadósságát 1996-tól 1999 végéig a JCR, a S&P, a Fitch 'BBB'-re minősítette, a Moody's 'Baa'-ra. 2000 végére ez valamennyi hitelminősítőnél az 'A' régióba került, 2002 végére pedig tovább javult.
Az infláció az 1998-as 14,2%-ról a Fidesz kormány alatt 5,2%-ra csökkent.
A munkanélküliségi ráta az Orbán-kormány idején az 1998-as 8,4%-ról 2002-re 5,8%-ra csökkent."
hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n-korm%C3%A1ny
EricCartmen (törölt) 2009.09.25. 22:29:49
De hát egy agymosott Fidesznyiknek a volt MSZMP agit-propos Bencsik András a Munkásőr c. űjság főszerkesztője, a volt MSZP-s kampányfőnök Csintalan Sándor és a volt KISZ KB központi újságjának(Magyar Ifjúság) vezető újságírója, Seszták Ágnes a jobboldali
belagezabela 2009.09.25. 22:30:08
"Borsot, Népszabadságot és 168 órát" Szinvonalas papíralapú lapok ezek a 700-át. Ezek a lapok mennyivel többre tudnak okítaní mint az nyújórktájmsz, vagy esetleg a tájmsz?
ugye jobb tudni magyarul olvasni, mert ott kint biztos hazugság van és métej
Ja ha nem akkor meg?
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:31:10
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 22:31:57
Melyik korosztály? Szerinted ki ér rá reggel ezt a szart nézni? :)
belagezabela 2009.09.25. 22:32:13
belagezabela 2009.09.25. 22:32:50
Senkit sem lőnék a dunába
30ghz 2009.09.25. 22:33:53
Jön a Fidesz!! ÚÚÚ
bloggerman77 2009.09.25. 22:33:58
tudod, a köpönyeget váltott komcsi a legigazabb jobboldali :)
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:34:05
30ghz 2009.09.25. 22:36:15
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:36:24
Igazi jobboldali politikusok, csak hát valaha kormánytagog voltak az MSZMP-ben. Most pedig szemrebbenés nélkül alázzák a baloldalt.
bloggerman77 2009.09.25. 22:37:44
mintha azt elfelejtenéd, hogy a Fidesz-kormány csodálatos gazdasági eredményei a Bokros-csomag megszorító intézkedései nyomán stabilizálódott gazdaságnak és a világban akkor éppen meglévő konjunktúrának köszönhetők.
Igaz?
Gastroger 2009.09.25. 22:38:08
Most ezt nem értem mire írtad, de majd kifejted, nem egy félmondatos bazmegezésben, már ha tellik ennél többre.
Ha érv nincs, akkor jön a köcsögözés. Korrekt vagy-e?
Van egy kultúrált stílusod... Gondolkozz el magadon, aztán másszál fel a turulra, onnan óbégass, meg érvelj.
30ghz 2009.09.25. 22:38:09
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:39:21
Máté 7.12 2009.09.25. 22:39:22
belagezabela 2009.09.25. 22:42:25
"Azt mondod, hogy ezek az újságok, amiket én olvasok hazugságokat közölnek?"
Ilyet nem mondtam, de ha te úgy érzed akkor erre mit mondjak?
Most nézem a pogány madonnát és ebben megint csak a seggnyalásos jopofiság megy. Juci lógó melle ma se izgat. by vályiné
Sikin 2009.09.25. 22:44:54
Tök nyilvánvaló, hogy tényleg elkezdődtek a tisztogatások. Nincs ezzel gond (bár ezt sokan nem szerették az előző rendszerben, most meg éljeneznek itt). Szóval részemről ezzel nincs probléma. Csak ne menjen már ez a jó-e a Napkelte vagy nem vita, ez a kérdés nem a műsorok minőségéről szól (hogy-hogynem pont azokat küldik el, akik balosok, s azok maradhatnak, akik jobbosok). Szóval én csak egyet várnék a sok csokkertől: nevezzük nevén a tényeket: tisztogatás. Ennyi. Belefér a demokráciába, de cserébe nevezzük nevén!
szergej-szergejevics 2009.09.25. 22:46:25
kulturkalapos 2009.09.25. 22:47:22
Ennek ékes bizonyítéka, hogy az új műsor főszerkesztője az a Horváth Szilárd lesz aki a Fidesz alatt a Híradó és a Hét főnöke volt!
Az MTV vezetői annyira buták, hogy még arra sem voltak képesek: kineveznek egy nevenincs főszerkesztőt a Fideszhuszár(Horváth) pedig a háttérből irányított volna!
Úgy tűnik az "előre" seggnyalástól már a maradék józan eszüket is elvesztették.
belagezabela 2009.09.25. 22:47:56
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 22:48:11
Máté 7.12 2009.09.25. 22:49:45
index.hu/video/2009/09/25/a_nagykorut_don_quijoteja/
30ghz 2009.09.25. 22:50:10
Már csak a CNN nem a Fideszé?
Okosok
Máté 7.12 2009.09.25. 22:50:31
nagor 2009.09.25. 22:51:06
Én azért mentem, mert emlékeztem egy nemzeti ünnepen, több közeli rokonomat meghurcolták a forradalmat követő megtorlás alatt. Neked ehhez gondolom lövésed sincs, mivel fing van az agyad helyén.A kommunista téveszméidről csak annyit szellemileg icipici honfitársam, hogy mondjuk egy afganisztáni háborút is a hőn szeretett szovjetúníód robbantotta ki és akkor mit mondjak a II. világégésről, amit nagy vezíretek, a hős stalin elv. robbantott ki hitlerrel közösen,(lengyelo. megtámadása) kicsiköcsög, szellentés helyett kéne más a fejedbe! A többi is ilyen fing , amiről írtál, szánalmas egy akárki vagy...........
Gastroger 2009.09.25. 22:51:21
Holott ez nem igaz.
Nagornak üzenem, a kisköcsögért, hogy nálunk a tévés alapcsomagban van egy darab MTV, meg egy hír, meg egy echo.
Akkor bazzeg, hol az a kibaszott nagy "demokrácia" amiről beszélünk.
Más.
Nem betelefonálós, idióta MTV, ATV, vagy mégidiótább HírTV, vagy Echo alapján alakítom a véleményem.
Hiszed vagy nem, minden szombaton megveszem a népszabadságot, és a magyar nemzetet is.
És megnézem mindkettőt. Aki buta, az lehet hajlik a demagógiára.
ááhh.. nem magyarázok neked, mert te ezt nem értheted, kimerül az érved, a baszod, és kisköcsögben.
Máté 7.12 2009.09.25. 22:51:50
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 22:52:00
Sikin 2009.09.25. 22:52:25
Üdv. és továbbra sem vitázva!
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 22:53:12
AttilaBeregi 2009.09.25. 22:53:34
belagezabela 2009.09.25. 22:53:43
belagezabela 2009.09.25. 22:54:32
jó éjt
Máté 7.12 2009.09.25. 22:55:06
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 22:55:12
Megnyugtató, hogy a bölcs 10 % tagja vagy. Büszke vagyok rád . ;)
78 45 12 2009.09.25. 22:56:05
„Az éppen hatalomra került Fidesz-kormányt 1998-ban egyszerre rázta meg a levonuló ázsiai és az azt kísérő orosz válság. Az orosz válság egységes és centralizált gazdaságpolitikai fellépést követelt meg, amelyben a korábbi tárcasovinizmust háttérbe szorította a válsághelyzet. Ebben a légkörben készítette a Fidesz-kormány első önálló költségvetését.”
www.168ora.hu/cikk.php?id=2515&print=1
Aldobói Feldob 2009.09.25. 22:56:49
bloggerman77 2009.09.25. 22:56:56
- az ugyanezen társaság által készített Nappali c. műsor hétfői adásában vendég a közismerten jobbos Rudolf Péter úgyszintén közismerten jobber felesége, Nagy-Kálózy Eszter, aki a "Három Királyfi Mozgalmat" népszerűsíti, azaz minden magyar anya szüljön 3 gyereket.
Máté 7.12 2009.09.25. 22:58:30
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 23:03:56
Primavera 2009.09.25. 23:03:56
Milyen elnök?
belagezabela 2009.09.25. 23:04:12
Tessék mondani?
Máté 7.12 2009.09.25. 23:05:13
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 23:05:53
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 23:07:10
Amúgy csodáljunk érte, vagy mit szerettél volna mondani?
nagor 2009.09.25. 23:07:13
Máté 7.12 2009.09.25. 23:07:34
Máté 7.12 2009.09.25. 23:08:22
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 23:09:06
Máté 7.12 2009.09.25. 23:09:29
Máté 7.12 2009.09.25. 23:10:04
Gastroger 2009.09.25. 23:11:30
nem kell egy véleményen lennünk, sőt, jobb is, ha nem agymás faszát szopjuk (bocsánat), akkor prög a topic, ha innen-onnan, különböző infókat, nézeteket kap az ember. Nem írom, hogy fátylat rá, mert az olyan szinpadias, meg mesterkét, de nem haragszok én itt senkire. :)
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 23:12:31
Sznobulni tudni kell. Ha meg traktoros paraszt vagy, akkor meg kisebb arcot. ;)
30ghz 2009.09.25. 23:13:08
Scroll_Lock 2009.09.25. 23:13:17
Máté 7.12 2009.09.25. 23:13:49
Máté 7.12 2009.09.25. 23:15:14
Máté 7.12 2009.09.25. 23:15:44
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 23:16:43
Spielberg 2009.09.25. 23:16:43
30ghz 2009.09.25. 23:17:10
„A szlovák gazdaság január-márciusban negyedéves szinten 11,2 százalékkal zsugorodott. A január óta az euróövezethez tartozó ország ezzel negatív (!) Európa-bajnok lett, holtversenyben Lettországgal. Szakértők a válság csapásai alatt súlyosan megzuhant autóipar (!) túlsúlyát okolták a nagy visszaesésért, mint ahogy a korábbi, igen dinamikus fejlődés motorja is az autógyártás volt.”
hvg.hu/gazdasag/20090902_szlovak_gazdasag_zsugorodott.aspx
„se Bokrost, se Bajnait nem a FIDESZ jelölte ... eddig csak ez a két ember csinált Magyarországon megfelelő gazdaságpolitikát. a FIDESZ-t Matolcsy György fémjelzi"
„A költségvetés GDP-hez mért adóssága 1998-ban és 1999-ben 61%, 2000-ben 55%, 2001-ben 52%, 2002-ben 55%, 2003-ban 57%, 2004-ben 58%, a Fidesz-kormány idején jelentősen csökkent.
A GDP növekedésének átlaga 1998 és 2002 között 4,6% volt.
Az államháztartás GDP-arányos hiánya 1999-ben 5,5%, 2000-ben 3,0%, 2001-ben 3,5% volt, ami megközelítette a maastrichti kritériumot.
Magyarország hosszú távú devizaadósságát 1996-tól 1999 végéig a JCR, a S&P, a Fitch 'BBB'-re minősítette, a Moody's 'Baa'-ra. 2000 végére ez valamennyi hitelminősítőnél az 'A' régióba került, 2002 végére pedig tovább javult.
Az infláció az 1998-as 14,2%-ról a Fidesz kormány alatt 5,2%-ra csökkent.
A munkanélküliségi ráta az Orbán-kormány idején az 1998-as 8,4%-ról 2002-re 5,8%-ra csökkent."
Fentebb olvashattad volna
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.25. 23:17:55
Tanuld meg baszd meg:
-jobboldal
-baloldal. ;)
fitsport 2009.09.25. 23:19:00
Kedves Tumper!
Én is nyugdíjas vagyok.
Hétközben mégcsak nézhető volt a Napkelte, de hétvégén a Lakat, meg a Verebes: nyökögés, fujtatás, alányalás.
Épp ideje az ilyan műsorvezetőket egy kis sziesztára küldeni, de én is azt gondolom, hogy élvezheti tovább hamarosan ezeket a műsorvezetőket az ATV-n!
Máté 7.12 2009.09.25. 23:21:21
30ghz 2009.09.25. 23:22:10
Máté 7.12 2009.09.25. 23:22:26
UltimaThule 2009.09.25. 23:23:44
Máté 7.12 2009.09.25. 23:25:03
Máté 7.12 2009.09.25. 23:26:20
fitsport 2009.09.25. 23:30:08
Kedvesem! Csak a jobbos trágárokat olvasod? Én bemásolok neked egy oldaladon lévőt is:
"netsrot5 2009.09.25. 22:11:21
JÖN A ROHADT FIDESZ SZEMÉLYI KULTUSZ, FIDESZ ÁVÓ, SZAR TERRORIZNUS! NESZTEK HÜLYE MAGYAROK!"
Ez szimpi mi?
30ghz 2009.09.25. 23:30:57
Náluk nem rombolás megy hanem építés,és el sem tudják kézelni azt ami itt legálisan működik.Ott a vállalkozók segítik egymást nem loplyák,csalják saját magukat.Nem csapják be magukat mint itthon.Ehez kellene felnőni és egymáson segíteni mert mindannyian magyarok vagyunk!!
wetsom 2009.09.25. 23:36:48
Ez nem európai eljárás volt, a Balkánon van ilyen, hányok az egész mocskos bandától...
Gastroger 2009.09.25. 23:38:14
Az izlandi mutatvány is bebukott... Meg sok más.. A szlovák csoda, meg a cseh autóipar is... Mi is... Na és..
A fő probléma, hogy van 400 komment egy szar tévéműsor gyanánt, amiből megint megosztjuk egymást.
Mi lenne, ha az lenne a topic címe:
Jobb vagy Baloldal?
kb. 2300 komment...... Anyázás, stb.
Mi a baj velünk? Hogy gyengék vagyunk így megosztva. Hogy mindenki a másik szekerét tolja. Hogy bárki is van a kibaszott nagy üst mellett, az mer belőle, még a zsebébe is rak, majd aztmondja: hát emberek, ebben nincs semmi.
Mert bedőlünk a hülye dumának. Mert SAJÁT MAGUNKAT osztjuk meg.
A politikai, a hatalom, az ideológia rég nem az ami. Egyik oldalról sem. Tudod ki vagy te ebben a társadalomban?
1.) Potenciális szavazó
2.) Adófizető
aki nem fizet adót, az attól méág lehet jó szavazó, illetve fordítva.
MINDKÉT, oldal erre játszik.
Politika.
Nem hiába egy tantárgy, tudomány, művészet, az emeberekkel való bánás módja, és az egyéni haszonszerzés kulcsa.
Svindler26 · http://svindler.blog.hu 2009.09.25. 23:39:20
"az ugyanezen társaság által készített Nappali c. műsor hétfői adásában vendég a közismerten jobbos Rudolf Péter úgyszintén közismerten jobber felesége, Nagy-Kálózy Eszter, aki a "Három Királyfi Mozgalmat" népszerűsíti, azaz minden magyar anya szüljön 3 gyereket.
Onnan ismered fel, hogy ki balos, hogy háromnál kevesebb gyereke van. Bizony.
30ghz 2009.09.25. 23:41:05
megint 2009.09.25. 23:42:07
Máté 7.12 2009.09.25. 23:42:42
Máté 7.12 2009.09.25. 23:44:09
combo 2009.09.25. 23:44:11
MTV hírigazgatója Orbánék alatt: Csermely Péter (igen, a Péntek8-ból), Híradó főszerkesztője: Gulyás István (a HírTV-s, majd EchoTV-s).
Most is vannak totál elfogult műsorok (pl. Debreczeni Lapozója, Juszt Magánbeszélgetése), de pl. a Híradó szerintem per pillanat a legkorrektebb híradó, ott van a Szempont stb. Az Este meg a Szólás Szabadsága sem vészes, bár azért azok már elfogultabbak.
30ghz 2009.09.25. 23:46:13
xuxu (törölt) 2009.09.25. 23:50:54
combo 2009.09.25. 23:51:49
www.akk.hu/kepek/upload/2006/Ad%C3%B3ss%C3%A1g%201990-2003.xls
De igaza van az előttem szólóknak, inkább én is abbahagyom itt a politizálást.
A Napkelte az új arcokkal már egész nézhető volt (de Lakat T, Verebes tényleg botrányos), Betlent kimondottan szeretem... Kár, hogy a fidesz nem bojkottálta, úgy persze, hogy csak elfogult lehet...
Rigoletta 2009.09.25. 23:53:51
Muszáj volt valahogy felébreszteni magamat. A kereskedelmi reggeli műsorok még ennél is nézhetetlenebbek.
UltimaThule 2009.09.25. 23:54:52
combo 2009.09.25. 23:55:03
Természetesen azt akartam írni, hogy kár, h. bojkottálta...
Rigoletta 2009.09.25. 23:56:32
CyranodeBergerac 2009.09.25. 23:57:06
De drága polgártársaim, mi lenne, ha a posztolás közepette nem süllyednénk le a lepukkant kiskocsmák vizenyős tekintetű törzsvendégeinek színvonalára?
Mi lenne, ha a mienktől eltérő véleménnyel rendelkezőket nem neveznénk egyik oldalról kisköcsögnek, idiótának, másik oldalról agymosottnak, Fidesznyiknek.
Ha elfogytak az érvek, vissza kell vonulni erőt és újabb érveket gyűjteni és úgy megjelenni a vitában újra. A szájkarate amúgy tényleg ősi magyar szokás, már gimnazista koromban ismertem egy bátor ellenállót, aki az osztály ablakából, a függöny mögé bújva kiáltott ki hangosan az utcán lebzselő rendőrnek, hogy : "-Hülye zsaru!" Azután elszaladt a WC-be. lol
30ghz 2009.09.25. 23:58:46
Gastroger 2009.09.25. 23:59:49
Indulatból írtam, nagyon felhúztam magam.
csak majd tudod mi lesz erre a válasz másoktól: demagógia. Csak pont azok kiáltják ezt akik benyalták a kakasos piros, vagy narancsszínű nyalókát, és nem engedik, még a pálcikát sem eldobni, elrakják emlékbe, hogy ezt kaptama bucsúban.
Aki meg eladta neked, mögötted beleröhög a pofádba. Hogy hűűű, de szép, meg ünnep, meg magasztos, de kerestem rajta. ..
paprika007 2009.09.26. 00:01:08
Ha nézettség lesz akkor a bevétel sem marad el a reklámból.
Tehát jól járt a köztévé hogy kidobta Gyárfásékat.Épp vastagon megszedték magujat már a köztévén.
30ghz 2009.09.26. 00:05:20
keriteslec 2009.09.26. 00:10:32
Calwer 2009.09.26. 00:13:59
Tehát ha a Fidesz (ne legyünk naivak) Medveczky-n keresztül nekiáll jó előre tisztogatni (ím, ismét visszatérnek a régi szép idők, tán még Éjjeli Menedék is lesz és a Hét is visszatér!), az nem a politika belepofázása, ha viszont az MSZP a törvényes kuratóriumi jogosítványaival élve ezt igyekszik akadályozni, az viszont már a politika belepofázása. Érdekes.
Gastroger 2009.09.26. 00:15:42
Ha azt mondanám jobboldali vagyok, akkor is szembeköpném magam.
na de on:
Véleményem. Tegyünk NORMÁLIs músörvezetőket, és normális témákat a napkeltébe. Ne hetente egyszer valami kivénhedt komcsi (vagy nyilas) elemezzen itt nekem. Mikor hívták meg pld László Csabát, vagy egyéb más közgé szakértőt...
Ha már poltika.
amúgy meg lehet belevinni egy kis bulvár vonalat is. A cigánygyilkosságok, és 100 milliós nyomravezetői díj, a széftikár... hogy hívják? bankautó? . JUa pénzszállító autó kirablóinak sikerdíja, asszem MÁR 2 millió forint körül van.
Hűhhhaaaaa.
Ennél többet elvitek a bankból.. Ezt miért nem kérdezi meg senki? Mert jönne a válasz: " Színre, fajra, vallásra való tekintet nélkük mindenkire tisztelettel kell vigyáznunk"
Ja. 8 roma, vagy mennyi volt a 100 millás dologban. Igaz az autópályán nem haltak meg ennyien (állítólag nem az első eset), de ha a rendőrök nincsenek a toppon, simán fejbelövés, két halálos áldozat. (a fejtámaszból szedték ki a golyókat).
2 milliós forint , kontra 100 millió.. ez nem gyűlöletkeltsé, hanem megint POLITIKA.
Hogy befolyásolják a véleményed, most éépen számokkal.
Bedőlsz-e még?
combo 2009.09.26. 00:18:43
@30ghz: Ha megnézed, hogy 90 és 94 között milyen dinamikusan emelkedett az államadósság, láthatod, hogy az a "brutalitás" akkor sajnos kellett... (Nem voltunk EU tagok se stb.)
Az a szomorú, hogy GDP-arányos államadósságban majdnem ugyanott vagyunk, mint akkor. Talán annyiban jobb a helyzet, hogy az EU nem hagy minket becsődölni, plusz valamennyi pénz csordogál onnan. (Annyiban rosszabb, hogy már nincs mit privatizálni.) Tehát ugyanolyan brutalitás kellene most is, és ez nem valami biztató... Ami engem zavar, hogy a társadalom nem "fogta az adást", hogy bizony a 13. havi nyugdíj, 50%-os béremelés, Sulinet Expressz, erőltetett (és drága) autópálya-építés (és persze a korrupció) árát fizetjük vissza, kamatostul. Azt nagyon egyszerű (és népszerű) mondani, hogy "szar a gazdaságpolitika". Nos, olyan mértékű pénzszórás folyt itt 2006-ig, hogy nincs az a gazdaságpolitika, ami kitermeli...
Trompf · http://trompf.blog.hu 2009.09.26. 00:20:39
Mindenki tudja persze, hogy Gyárfásék az MSZP zsebében vannak, de ezt ezidáig le lehett tagadni.
Hogy is mondta az MSZP annak idején a HírTv elött?
"Lehet csinálni saját TV-t" vagy ilyesmi.
Lassan 2010-től most akkor gondolkodhatnak ők is valami hasonlón az ATV helyett, olyanon amit néznek is.
Szóval egyszerűen csak csere lesz. És nem csak itt. Mindenhol. Ahogy szokott ez lenni. Ahogy ezt el is várják a Fidesz szavazók, mintahogy az MSZP szavazók is elvárták ezt 2002-ben.
CyranodeBergerac 2009.09.26. 00:23:13
30ghz 2009.09.26. 00:34:38
Kálmán27 2009.09.26. 00:46:20
Régen ki kellett volna rúgni a Napkeltét a köztévéből, és akkor mi sem útálnánk egymást ennyre.
Kálmán27 2009.09.26. 00:48:52
combo 2009.09.26. 00:49:13
Emellett a monetáris politika is egy botrány (ebbe Járai Úr munkássága is beletartozik a 12.5%-os alapkamattal, majdnem egy évig), amivel még inkább eladósítjuk magunkat...
30ghz 2009.09.26. 00:49:39
futura 2009.09.26. 00:50:55
Amit írsz akár igaz is lehetne, de a stílus maga az ember!
Hogy lehet valaki ennyire gusztustalan?
"Lebeny" emlegetésekor neked lehetnek hiányosságaid e téren. (Homlok)
30ghz 2009.09.26. 00:59:23
Mukla 2009.09.26. 01:51:59
petru 2009.09.26. 01:58:51
Persze ha valaki erolkodik hogy az oszzes adast lassa, egesz terjedelmeben, annak kicsit elege lesz.
Mike36 2009.09.26. 02:55:47
a fideszesek nem tanultak a saját hibáikból sem semmit
ftxpmj 2009.09.26. 03:30:46
Az elvtársak megint jól kifundálták, van egy érvényes szerződés, felbontják, jön a per és jön egy milliárdos kártérítés a szociknak és haverjaiknak.
Ez egy új módszer lehet: kössünk szerződést, majd bontsuk is fel jogszerűtlenül, pár év múlva, amikor ürül a pártkassza a per végén jogszerűen jönnek a milliók.
mép 2009.09.26. 03:56:33
A NAPKELTE stábja egyike volt azoknak, akik elfedték, hogy az MSZP - SZDSZ közel nyolc éve alatt már megint minden rossz irányba megy. Akárcsak Hornék 4 éve alatt.
A FIDESZ 4 éve alatt minden jó irányba változott. Még ellenzékiként Medgyessy mondta, hogy így, ahogy van, minden jó, de ők mégjobban fogják csinálni. Sajnos mindent rosszabbul csináltak. És ezt takargatta többek közt a Napkelte. Országunk sorozatos leminősítéséről és annak okairól kellett volna közszolgálatiként többet beszélni, nem a fasiszta veszélyekről. Verebes akár szerethető is lett volna, ha 2002 -ben egy ezressel (!) rágyujtva nem mondja érthetően, hogy annak szolgál, aki fizet. Tálentumával jobban is gazdálkodhatott volna.
mép 2009.09.26. 03:58:59
A NAPKELTE stábja egyike volt azoknak, akik elfedték, hogy az MSZP - SZDSZ közel nyolc éve alatt már megint minden rossz irányba megy. Akárcsak Hornék 4 éve alatt.
A FIDESZ 4 éve alatt minden jó irányba változott. Még ellenzékiként Medgyessy mondta, hogy így, ahogy van, minden jó, de ők mégjobban fogják csinálni. Sajnos mindent rosszabbul csináltak. És ezt takargatta többek közt a Napkelte. Országunk sorozatos leminősítéséről és annak okairól kellett volna közszolgálatiként többet beszélni, nem a fasiszta veszélyekről. Verebes akár szerethető is lett volna, ha 2002 -ben egy ezressel (!) rágyujtva nem mondja érthetően, hogy annak szolgál, aki fizet. Tálentumával jobban is gazdálkodhatott volna.
mép 2009.09.26. 04:00:22
A NAPKELTE stábja egyike volt azoknak, akik elfedték, hogy az MSZP - SZDSZ közel nyolc éve alatt már megint minden rossz irányba megy. Akárcsak Hornék 4 éve alatt.
A FIDESZ 4 éve alatt minden jó irányba változott. Még ellenzékiként Medgyessy mondta, hogy így, ahogy van, minden jó, de ők mégjobban fogják csinálni. Sajnos mindent rosszabbul csináltak. És ezt takargatta többek közt a Napkelte. Országunk sorozatos leminősítéséről és annak okairól kellett volna közszolgálatiként többet beszélni, nem a fasiszta veszélyekről. Verebes akár szerethető is lett volna, ha 2002 -ben egy ezressel (!) rágyujtva nem mondja érthetően, hogy annak szolgál, aki fizet. Tálentumával jobban is gazdálkodhatott volna.
faarc 2009.09.26. 04:02:08
faarc 2009.09.26. 04:03:00
faarc 2009.09.26. 04:04:05
petru 2009.09.26. 04:05:29
petru 2009.09.26. 04:06:03
petru 2009.09.26. 04:08:00
mép 2009.09.26. 04:24:23
A NAPKELTE stábja egyike volt azoknak, akik elfedték, hogy az MSZP - SZDSZ közel nyolc éve alatt már megint minden rossz irányba megy. Akárcsak Hornék 4 éve alatt.
A FIDESZ 4 éve alatt minden jó irányba változott. Még ellenzékiként Medgyessy mondta, hogy így, ahogy van, minden jó, de ők mégjobban fogják csinálni. Sajnos mindent rosszabbul csináltak. És ezt takargatta többek közt a Napkelte. Országunk sorozatos leminősítéséről és annak okairól kellett volna közszolgálatiként többet beszélni, nem a fasiszta veszélyekről. Verebes akár szerethető is lett volna, ha 2002 -ben egy ezressel (!) rágyujtva nem mondja érthetően, hogy annak szolgál, aki fizet. Tálentumával jobban is gazdálkodhatott volna.
Hadrianuska 2009.09.26. 05:39:24
algi 2009.09.26. 05:48:17
Szemben Betlennel, aki ugye nem büszkélkedett, mégis abból a kevésből is (meg a kérdései megválasztásából) kiderült, hogy mennyire felkészült.
emiljuzso 2009.09.26. 06:12:23
A jó paraszt, mielőtt vetni kezd, felszántja a talajt. A FIDESZ jövőre vetni akar és fog. Ez itten a talajelőkészítés folyamata. Nem sajog a szívem egyik menesztettért sem, lejárt szavatosságú emberek már rég. De annak nem tudok örülni, ami most következik. A ló másik oldala. Tiszta tekintetű nők és férfiak hada, akik a "különb vagyok nálad" életérzést sugározzák majd felém. Az élettapasztalatom azt mondatja velem, hogy a közszolgálatiság nem is olyan bonyolult dolog. A köz- előtag azt mondja: mindenki. Jobb, bal, közép - teljesen mindegy. A szolgálat fogalmába pedig nem tartozik bele a saját érdekem képviselete. Persze, ilyesmi csak az Üveghegyen túl valósulhat meg, s nem Magyarországon.
Szeretettel várom a Rudolf-családot, tisztelem a művészetüket. Ugyanilyen szeretettel várom Kulkát, mert tisztelem a művészetét. De könyörgöm, arról beszéljenek, ne a pártszimpátiájukról, mert nem attól nagyok.
arcika 2009.09.26. 07:05:00
arcika 2009.09.26. 07:06:52
grupi 2009.09.26. 07:10:03
A Nap-kelte az elfogult és balliberális beállítottságával már rég nem a képernyőre való volt. Föleg nem a közszolgálatira. A közszolgálatisághoz semmi köze nem volt. Politikai érdek műsor lévén a hű csicskások pénznyelője. Gyárfásék rengeteg lóvét lenyúltak, és/majd juttattak vissza saját futtatott politikai elvbarátaiknak. Ez volt a műsorfolyam lényege. Erre ment ki a dolog.
Hasonlatosan a Heti Heteshez, a közbenső sugárzás, a lényeg a politikai ellenfél szapulása, lejáratása és szegfűsök futtatása. Erre kaptak közpénzt, állami támogatást, szponzort, és viszont.
A lopós Tv-ügyvédje meg maga volt az abszurd képtelenség a képernyőn. Juszt és Gyárfás képzeletbeli elvesztése nem ér fel Bujtor valós és fájóveszteségként jelentkező kis ujjával.
Épp ideje a szemetet kiseperni a közszolgálatból. tehetik ezt előrelátásból félelemből, önbiztosításból, vagy bármiből, a lényeg, hogy tisztuljon meg a köz-élet és a köz- tv. (És még a Baló félék, a milliós gázsik szóba sem jöttek.)
arcika 2009.09.26. 07:12:31
Klopédia 2009.09.26. 07:20:22
arcika 2009.09.26. 07:23:18
arcika 2009.09.26. 07:24:30
vidéki suzukis 2009.09.26. 07:39:34
fátum 2009.09.26. 07:53:01
maszat12 2009.09.26. 08:00:19
Senkifia 2009.09.26. 08:07:05
Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.09.26. 08:09:28
Az Indexnek nagyon fájt mindig a Napkelte nézettsége.
Bizonyára tudna egy ingyenkapott reggeli idősávban közszolgálati műsort csinálni, csak nem engedik a gonosz komenisták.
Talán próbálkozzon most.
Alil 2009.09.26. 08:09:49
Az Á la Carte-ot pedig követeljük vissza, legfeljebb legyen másvalaki a főszerkesztője. Az nekem mindegy, csak a műsor maradjon meg!:)
Grigorij 2009.09.26. 08:15:52
Most már csak azt kellene szabóZ tollából olvasni, hogy a Beugró milyen politikai megfontolásból szűnik meg?
Nem kelleni mindenkinek nyilvánosságot adni, mert az ostobaság fertőző!
maszat12 2009.09.26. 08:17:17
Akkor egy kis számsor! A két kereskedelmi tv nagyjából 45-50%-nyi shr-t szed össze a reggeli műsorsávban a a kereskdelemileg fontos 18-49-ben. A Nap-kelte kb 6-8%-ot. A többi bő 40%-ot az egyébb adók. Pl. a csütörtöki napon a Viasat nagyjából annyit, mint a Nap-kelte. Természetes a Nap-kelte nem ezeket az adatokat nézi, mert nem erre szerződött. Azonban a hírdetők ezeket az adatokat nézik. A Nap-keltének alapvetően máshonnan volt a pénze. Éppen ezért az MTV részéről hiú ábránd, hogy nullára ki tudják hozni a reggeli műsort. A készítőknek ugyanis van bér és rezsiköltsége. Ezt könyvelni kell, pl. az operatőrét, aki reggel most már be kell menjen.
Egy fapados reggeli műsort valóban kb. 100 millából ki lehet kihozni, bár a sugárzási költségben nem vagyok otthon, az még módosíthat. A kérdés, hogy tényleg bejön 100 millió a reggeli műsorsávban 6-8%-os shr mellett?
Rocky 2009.09.26. 08:21:06
Akiknek meg hiányzik a fújtatás-seggnyalás-hörpölés, az inkább "neonzöld, susogós melegítőben és nejloningben" kocogjon "egy kört reggeli előtt"!
Vagy nézze az atv-t!
Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.09.26. 08:21:51
De egy közszolgálati adón miért az számít, hogy a kereskedelmileg fontos 18-49 éves korosztály nézi-e?
Ahhoz jobban értenek a kereskedelmi tévék.
szilikonmell, Bódi Guszti.
Ha most itt is ez kell, akkor minek közszolgálati tévé?
Rozalika 2009.09.26. 08:22:59
Kage 2009.09.26. 08:25:44
grupi 2009.09.26. 08:25:59
legalább ennyi haszon van/legyen abból a sok károkozásból, amit véghezvittek. A bűnözői körökben sem ismeretlen (lásd Vico-Fenyő ügy) Gyárfás producer-műsorvezető nem vette át péntek délelőtt azt a dokumentumot, amelyben a köztévé a szerződésbontás tényét közölte vele. Régi trükk ez a tüntetések szervezői és a rendőrségi elutasítások alkalmával, most az új-gazdagodott hűbéres sáfár, akarom mondani Gyárfás T. is ehhez folyamodott.
Érdekessége még az ügynek, hogy ezzel a saját soraikban kezdik a tisztogatást szoc-libek. Ez is ismert a szocialista történelemből. Rajk és társai, stb.
maszat12 2009.09.26. 08:31:32
Amúgy aközszolgálati műsorról beszélünk, akkor miért a +18-at nézik a Nap-kelténél? Miért???? Miért nem a +4-et, azaz a teljes lakosságot? A közszolgálati adónak nincs dolga a fiatalokkal, nekik nem jár műsor vagy mi a szösz?
Brun Zoli 2009.09.26. 08:31:45
sertésmájkrém 2009.09.26. 08:32:03
Ez bazmeg, métely, hát hova züllünk, mi jön itt? Ilyet fognak mondani??? A szemét jobbosok, a szemét nézeteikkel. Jaj Gyurcsány Ferenc ments meg minket!
...
sertésmájkrém 2009.09.26. 08:35:36
Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.09.26. 08:35:52
Minden kertévé a kereskedelmileg fontos fiatalokat szolgálja ki szilikondudákkal.
Akkor most a közszolgálat is tegye ezt, hogy nehogy elhanyagoljuk ezt a közérdekű szilikondudafogyasztó réteget?
Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.09.26. 08:37:17
Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.09.26. 08:39:11
Azé az ország, aki teleszüli.
A cigányoké és a rózsdombi jobbosoké.
Rocky 2009.09.26. 08:39:42
én már borítékoltam tavaly ezt a forgatókönyvet!
T.i. a választások előtt jön a NAGY (ÁL) MEGÚJHODÁS!
Mint rákosiról-kádárra, kádárról-grószra, hornról-medgyesire, medgyesiről-ferenctestvérre, kúrcsányról-bajnaira...
Kérdés:
-bajnai marad-e, esetleg váltja szollár domokos
-az "intelligens" magyarok sokadjára is beveszik-e komcsi cuclit és újra rájuk szavaznak (mert ez már nem az az msz(m)p)
-erősebb-e a félelem -többek közt a pártkelte segítségével- a szélsőjobbá, barnaingesekké, kiskirállyá avanzsált Fidesztől és Orbántól, mint hogy újra a gazdasági bűnöző élősködő áruló bandára szavazzanak?!
Cliff 2009.09.26. 08:48:43
blexpress 2009.09.26. 08:49:21
Kivlov 2009.09.26. 08:49:47
átlagos felhasználó · http://gumikutya.blog.hu 2009.09.26. 08:50:48
A TV ügyvédje legalább adott valami lökést az embereknek, hogy ne hagyják magukat a zs. állammal szemben.
maszat12 2009.09.26. 08:51:12
A shr azt jelenti, hogy az éppen tv-t nézők hány százaléka választja az adott műsort.
Maradjunk a reggeli példánál.
A Mokka mondjuk 25% (tehát minden negyedik tévéző ezt választja)
A Reggeli 23%
A Nap-kelte 8%
A többit viszik a kisebb adók.
Arról írok, hogy ilyen számokra nem lehet üzleti tervet készíteni. 8% shr az a gyakorlatban 25 ezer embernél nem jelent többet a hirdetők számára.
Blackrock (törölt) 2009.09.26. 08:52:27
Ezen mekkorát röhögtem.:))) A fidesz abból élt, amit a Horn-kormány összehozott. Egyébként meg annyira jó irányba változott minden, hogy meg is buktak a 2002-es választásokon...és a következőn is. Ennek ellenére a fideszben senkinek nem jutott eszébe orbánt félre állítani, aki 2x bukott meg egymás után. Igazi demokratikus párt.
maszat12 2009.09.26. 08:52:34
Rob67 2009.09.26. 08:54:59
Bár a hányása szelektív: azt sajnos csak rosszalja hogy helycsinálás kezdődött televízióban a fidesznek.
A kis ínyenc :) Van amit bevesz a gyomra?
maszat12 2009.09.26. 08:55:48
Rob67 2009.09.26. 09:03:29
Ha minden politikai hátszél nélkül, akkor a Szabadság téren Ő lenne az egyetlen.
Valamiért ezt nem hiszem.
Szerintem megharapta a gazdi kezét, hátha a másik finomabb kolbit ad majd neki.
Mulatságos.
Kicsit gerinctelen, de mulatságos.
Magyarisztán.
Rob67 2009.09.26. 09:06:08
Engem maximum az oroszlánok üzekedése vonz a National Geographic-on. Max még a világegyetem születése a Spektrumon.
Szigurúan celeb és politikamentes életet élek.
Engem ez megnyugtat.
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 09:06:42
Demokráciában nem állítunk senkit félre. :)
Leszavazni lehet, mást választani azt is lehet. Pl. egyik héten Gyurcsányt 90 % megválasztja a gyűlés, 7 nappal később meg az a 90 % másnak jár. :D
grupi 2009.09.26. 09:07:16
Jogosnak érzem felvetésed, kérdésed.
Lehet, hogy ezek a figurák felbukkannak még és új szerepben folytatják majd káros tevékenységüket. Ebbe a mostani helyzetbe, nélkülözésbe, mint böjtbe nem fognak belesorvadni.
Sajnos nincs új a nap (nap-kelte) alatt.
orica 2009.09.26. 09:08:10
maszat12 2009.09.26. 09:10:10
Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.09.26. 09:11:26
Úristen, azt mondtam volna, hogy cigány?
És, hogy szül?
Itt kérek elnézést.
grupi 2009.09.26. 09:11:47
A Heti hetes, meg majd megemlékezik róluk, kiemelve érdemeiket és azt az időszakot, amiben kényelmesen és pénzügyileg támogatva a bőrünkön-kért "dolgoztak".
maszat12 2009.09.26. 09:13:52
Ilyen biztosan talán csak a lichtensteini szövetségi kapitány ülhet a székében. Ha nyernek, akkor a maga a csoda, ha veszítenek, akkor az a természetes. Ja 2010-ben az Újpesttel játszanak majd:)))
maszat12 2009.09.26. 09:15:32
szergej-szergejevics 2009.09.26. 09:16:13
joskafiser 2009.09.26. 09:16:51
szelsoseges elemek nem valok (koz)tvbe !
fajkashazy is igazan eltunhetne mar a pics.aba
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 09:18:40
A pofátlanságuk meg határtalan. Mintha új embereket húznának elő. Pufajkás, ügynök, kiszvezér, meg egy "szakértő", aki ott rohadt miniszterként az előző kormányban is, de persze ez nem számít.
namaste2 2009.09.26. 09:18:55
Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.09.26. 09:21:59
Szóval 8 százaléka az összes tévénézőnek, az kevés.
De mennyit sikerül a másik közszolgálati adónak, a Dunának csinálni?
Mert a Dunára senki nem mondhatja, hogy szoclib őskövület.
Mondjuk, van még kettő, de azt nem is kérdem.
Thomses 2009.09.26. 09:24:47
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 09:26:00
maszat12 2009.09.26. 09:28:43
Csak egy adat: 38%-os shr a következőképpen jön ki hétvégén.
Csak a +18-at veszik figyelembe, tehát a gyerekeket és tiniket nem. Na most hétvégén ők néznek reggel tv-t.
Teljes lakosságban +4, ami amúgy a közszolgálati tv feleadata volna a Nap-kelte egyáltalán nem volt piacvezető.
A 38%-ba beleszámolták a m2 kb. 3-5%-os shr-jét is. Ez olyan mintha az RTL minden reggel beleszámolna a cégcsoportjába tartozó film+-t és cool tv-t is a reggeli nézettségébe a Reggeli mellett.
Tudod, annak a statisztikának hiszek, amelyet magam készítek!
Az meg már csak hab a tortán, hogy a Nap-kelte a nézettségi adatait úgy tudta relatív magasan tartani, hogy 5.50-től számolja a műsort. Természetesen akkor kezdenek, de akkor még érdemi adás nincs vele szemben 6.30-ig. Ráadásul a Nap-keltét 6.30 utána 7 órás kn 18 perces híradó tartja életben és valamelyest a 8 órás 12 perc. A Nap-kelte által ténylegesen készített műsorsáv nézettsége 6.30 után drámaian esik. Gyakran előfordul, hogy a 18-49-es korosztályban (feltételezem te az vagy) 8 óra után 10-15 percen keresztül nincs nézője. Igen, 0-ás számok sorakoznak egymás után az AGB-jelentésben!
joskafiser 2009.09.26. 09:29:17
maszat12 2009.09.26. 09:29:37
maszat12 2009.09.26. 09:32:05
szergej-szergejevics 2009.09.26. 09:32:45
szekelyferenc 2009.09.26. 09:32:54
Ez hamis okoskodás.
Egy reggeli információs magazinnak miért kellene a 4-18 év közötti csoporthoz szólnia? Nem kell. Egy ilyen műsor célcsoportja a 18+, tehát a politikailag aktív kör, akit a közélet érdekel.
A gyeekeknek, fiataloknak műs műsorsáv szolgál, nem pedig ez.
Tehát a share-ről hozott számaid félrevezetőek, célzatosan befolyásolják a vitát torzbirányba.
Amúgy a Napkelte ratingje 2,5-4 között mozgott, ami átlagban 300 ezer emmbert jelent, nem az általad vizionált 25 ezret.
25 ezer majd MOSTANTÓL lesz, figyeld csak meg.
brokeness 2009.09.26. 09:33:17
1.A Napkelte nívótlan , elavult müsor,köztudottan elfogult, ezért a közszolg.csatornán nincs helye.Ergo az ellenzéki párt a meg nem jelenésével bojkottálja.
2.Mivel szar, szinte nézhetetlen, s nem közszolg,-ra való müsor,szerzödést bontanak a készítökkel.
Ennyi.A politikát belekeverni? Nekem az az analógia jutott az eszembe, amikor a ruszkik kérték, hogy a jelentösebb közintézményekre tegyenek vörös csillagot, erreföl valamennyit fölcsillagoztak az elvtársak.Nos ,nyalni, jó elöre mindig is tudtunk. Ezt a motivációs szálat egyébként már a Juszt-féle kommentemben leírtam 2 napja.
Ha ezt a szar Napkeltét, mert tényleg szar, mondjuk 3 éve leveszik a müsorról, akkor senki sem keresett volna pol. indokot.Nehogy már a FIDESZ legyen a bünös ezért.
A helyzet az, hogy a müsor színvonaltalan és nem közszolg.-ra való.Ez ellen az ellenzék tiltakozik( az a dolga),ne mossuk már össze az okot és az okozatot.
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 09:33:17
mintszentkálla 2009.09.26. 09:33:48
szergej-szergejevics 2009.09.26. 09:34:20
maszat12 2009.09.26. 09:35:31
riperes 2009.09.26. 09:36:32
Mikor lesz már normális szellemi háttérrel rendelkező valódi HAZAFI,akik nem magukat akarják helyzetbe hozni évtizedekre.
A fidesz biztosra megy nem engedheti meg magának a jövő évi kudarcot ,ezért is tesz-vesz a TV körül.
maszat12 2009.09.26. 09:36:52
Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.09.26. 09:39:05
De 25 százalékra meg jön a szilikon, nem?
Ott meg az a kérdés, mi ebben a közszolgálat a kereskedelmihez képest.
maszat12 2009.09.26. 09:41:00
Manapság egyébként a +4 ratingjük 2 körül alakul az pedig 200 ezer néző alatt van!
brokeness 2009.09.26. 09:41:21
Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.09.26. 09:43:13
De az ellen nem tiltakozik az ellenzék, sem pedig az Index - és olvasói.
Az a kidobott pénz egy jól kidobott pénz.
duna kanyar 2009.09.26. 09:44:24
maszat12 2009.09.26. 09:45:59
Megszépül a Havanna lakótelep
- Varju László (a Nemzeti Gazdasági és
Fejlesztési Minisztérium államtitkára),
- Mester László (a XVIII. kerület polgármestere)
Jelentkezzen az, aki szerint ez NEM fizetett pr-riport!
statutum 2009.09.26. 09:46:14
maszat12 2009.09.26. 09:48:31
sertésmájkrém 2009.09.26. 09:49:45
Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2009.09.26. 09:51:56
"Ebben a csatában pedig sajnos nem lehet nem az alelnöknek drukkolni"
meg az a szép, hogy miután leírod ezt, mondasz pár érvet arra, hogy miért hülyeség ez a megállapításod.
Azért legalább megerőltethetted volna magad, hogy ne mondj ellent magadnak!
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2009.09.26. 09:52:53
sertésmájkrém 2009.09.26. 09:53:08
ÉTudod, neked az fontos hogy 38%, aki meg adja a lóvét, annak az, hogy 8%. Esetleg menj és győzködd őket, ha ekkora az arányuk, ilyen mindent verő, akkor miért nemkapkod ezért a szemétért bármelyik kercsatorna???
i***ta.
sertésmájkrém 2009.09.26. 09:54:34
statez 2009.09.26. 09:56:00
Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.09.26. 09:56:07
Hát, engem a Mokka éppúgy nem köt le, mint a Napkelte, de
A Napkeltés interjúkban ismertem meg az elitünk közéletileg aktív részét.
Ott volt idő arra, hogy emberi vonások jöjjenek elő, és elő is jöttek.
Mondjuk, akit egyszer láttam, arra már többet nem is voltam kíváncsi.
A Mokka lehet, hogy a sztorikra rá tud reppenni és lehet, hogy másfél percben egy politikus negyvenszer tudja mondani benne, hogy gázáremelés, vagy hogy szemkilövő, vagy épp az aznapi jelszavát,
de arra nincs idő, hogy megismerjük azt a figurát.
De nem gond, mert úgysincs új egyéniség, akire kíváncsi volnék, a régieket meg ismerem, mint a rosszpénzt.
sebessegmanias 2009.09.26. 09:57:22
"Bokros környékén két év alatt 20, azaz húsz százalékponttal csökkent az államadósság, míg a fidesz négy éve alatt kb. 8-cal."
Nézd meg, hogy Bokros alatt mennyivel csökken az életszínvonal és a közellátás minősége. Szerinted a mai Magyarország elbírna egy ekkora elvonást?
A Fidesz úgy csökkentette az államadósságot, hogy közben az életszínvonal és a közszolgáltatások javultak!
Ez az amire az mszp-szdsz kénytelen: úgy csökkenteni az államadósságok, hogy közben az életszínvonal ne és a közellátás minősége ne csökkenjen!
És a napkelte még ezt a "bandát" támogatta!
Egyébként "nem kell szomorkodni" a média 90%-a úgy is a "ballib"-nek nevezett társaságot támogatja, csak nem ilyen markánsan.
grupi 2009.09.26. 09:58:50
Rákosi mai nyelve fogalmazva szoclib elvtárs volt. pontosítva zsidó és kommunista alapokra helyezett zsarnok.
Ehhez mi köze a narancsnak, vagy Orbán Viktornak?
Aztán akkor se fideszezzünk, illetve fideszezett senki, amikor hosszú évekig a most bukott politikai elit erőltette sokunkra a párt-keltét.
Talán akkor most se orbánozzunk és kiáltsunk Viktort, mert esetleg kiegyensúlyozottabb lesz egy közszolga adó.
Rocky 2009.09.26. 09:59:40
Mennyit fizetnek neked ezért a szemét kommentelésért kedves ávós elvtársam?
Hol látsz te itt Orbán Viktort?
Hol van szó itt Fideszről?
Menjél vissza a föld alá, aztán két munkásőr elszívása között, tisztítsatok Kalasnyikovot pufajkában!
Hánynom kell az ilyen ultraszélsőségesbaloldali náciktól!
sertésmájkrém 2009.09.26. 10:00:29
Rocky 2009.09.26. 10:01:16
"Mindenkit lefikázni könnyű és olcsó."
Ezért röhögi végig a családod a vasárnap estét hetihetesfajkaszhászivejebeshörpölőpityuval NEM?
Rocky 2009.09.26. 10:03:08
Eddig is volt maszopos hírtv:
ATV néven!
Nem tűnt fel???
Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.09.26. 10:03:56
Azért annak mégis több értelmét látom, hogy a Duna tévé ad művészfilmeket és magyar népmese sorozatot a kertévék pókembereivel szemben,
mint annak, hogy az M1 elkezdjen nyereségesen kertévézni és ott is Mokka legyen pókemberrel.
Rob67 2009.09.26. 10:05:20
Bocsáss meg, de az életszinvonal nagyon magas ma Magyarisztánban.
Annyi saját tulajdonban lávő ingatlan mint amennyi ott van, talán sehol sincsen.
Ez a gazdagság.
Enyim a lakás, a lízingelt ótó és a hitelplazma.
Emellett tényleg semmilyen megszorítást nem bír el már senki sem.
De ki a franc mondta hogy ebbe a körbe be kell lépni? Ez a felelőtlen gondolkodás ára.
Én nem tettem, helyette hoztam néhány stratégiai döntést.
Jobban élek mint négy/nyolc/tíz éve.
Bics nem gizdulni akartam, és nem is MSZP szólam lett volna.
Nem miattuk van így.
palivec1 2009.09.26. 10:05:54
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 10:07:15
maszat12 2009.09.26. 10:08:36
Hát ennyi!
Most megyek!
szergej-szergejevics 2009.09.26. 10:09:36
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 10:10:05
maszat12 2009.09.26. 10:12:23
Erről tudnak a munkanélküliek, akik járandóságát 12-ről 9 hónapra csökkentették. Erről tudnak a családi pótlékra váró szülők?
Erről tudnak a nyugdíjasok, akinek átalakították a rendszerüket?
Amúgy telejesen jogosan tették, Járai volt a 3. legngayobb megszorító, de könyörgöm erre is emlékezzenek már!
csatoimi 2009.09.26. 10:14:49
özseni 2009.09.26. 10:15:37
Már itt is meglátszik, hogy Magyarországon nem létezik szabad véleménynyilvánítás anélkül, hogy rögtön valaki ne döngölje a betonba, ha nem ért vele egyet.
Észérveket alig olvastam a fenti kommentekben.
... na térjünk vissza a Napkeltére!
Én is szerettem mindaddig, amíg naponta más műsorvezető volt,minden témát érintett, továbbá jobb és bal oldal is részt vett a közszolgálatiság nevében.
De ahogy kivonultak a parlamentből, úgy kivonultak innen is. Pedig addig nagyjából egyensúly volt.
Talán itt kéne a hiba okát keresni.
Nem a Verebesben...
A Heti Hetest pedig szeretem és nézem, mint ahogy az ECHO, a DUNA (bár ez kritikán aluli, főleg a külföldi műsorszolgáltatása és a HIR tv-t is.
Szép napot és önmérsékletet kívánok mindenkinek!
Hoppázó Beléndek 2009.09.26. 10:16:37
csodálatos, hol tart ma már a tudomány.
grupi 2009.09.26. 10:18:25
A napnak ezzel még nincs vége. Nyugodj meg. Gyárfás és társai meg békében.
chrismaster · http://twitter.com/thegoodkchris 2009.09.26. 10:19:40
DunaiD 2009.09.26. 10:24:49
Nem borzasztó, hogy eddig egy kormánypárti csoport nyomta agyon a közszolgálatiságot? Ha az új Fidesz kormány időszakában, pedig az ő embereik teszik ugyanezt, az is borzasztó lesz...Bár az igazat megvallva Borbás Marcsi üdítő látvány lesz a Napkelte - többségében - unalmas műsorvezetői után...
WonderCsabo 2009.09.26. 10:27:32
Nagymanna 2009.09.26. 10:34:25
hemil 2009.09.26. 10:42:38
követve az aktuális témákat,minden párt képviselője megszólalt volna.Kemény,célratörő
kérdésekre válaszolva(nem bűbájosan alákérdezve,közben hatrét hajolva),ami a nézőket érinti,érdekli.Igy egy bábszinház lett,báb műsorvezetőkkel.Remélem egyszer lesz
egy elfogulatlan reggeli műsor...
Nagymanna 2009.09.26. 10:44:44
Rocky 2009.09.26. 10:47:41
"De ahogy kivonultak a parlamentből, úgy kivonultak innen is. Pedig addig nagyjából egyensúly volt."
IGEN-IGEN lállalááá
Egyensúly?
Meg konvergencia program MI?
Hát kb. annyira volt egyensúly, mint a gépszabadságban, meg az atv-ben manapság!
Olyan 20-80%.
Persze nektek ez a kellemes egyensúly...
Amikor addig mondogatja a riporter a hülyeségét, ameddig kimegy az alany a műsorból!
Ez nektek újságírás?
Egy jó riporter azért jó, mert beszéltetni tudja a riportalanyt!
Ezek az álújságírók addig mondogatják a mantrát, amíg csak lehet!
Nézz meg egy atv-s "hírműsort"-"riportműsort":
kb. 4 szó után belevágnak és kérdezik ugyanazt a mantrát...
Szégeny hogy ez valakinek tetszik...
Rocky 2009.09.26. 10:52:58
"Mert ő is tudja, hogy jót nem tudna tenni az országgal, hisz fingja nincs a gazdaságról és a munkáról, rosszat meg jobb ha az ellenfél tesz, mert akkor lehet szapulni. Legyetek résen, Orbán megint NEM AKAR nyerni!"
Jaj de örülnék már ennek a kisebbfajta elbaszásnak amit a "tehetségtelen" Orbán Viktor és "hozzánemértő" csapata a Fidesz mutatna be...
Merthát persze az elvtársak semmit nem basztak el (csupán csináltak 22emrd államadósságot a 8emrd-ból) és az maszop-szadesz csapat pedig igazán hozzáértő (a közpénzek "legális" elsikkasztásában)!
reálisan 2009.09.26. 10:55:23
Rocky 2009.09.26. 10:57:03
Nem félsz?
Az ilyen emberek mint te és elvtársaid: bánóverebeshagyólendvaistb tették tönkre ezt az országot és még van pofád itt szórni a mantrát jó pénzért?
Te mennyit kaptál? És kitől?
Most még szabad az út az árulók előtt! Most indulj! Jó messzire! Tel-Aviv, Dél-Amerika, Thaiföld!
Ebben a körben manna volt a leggyengébb láncszem! Viszlát!
pit62 2009.09.26. 10:59:50
Karlitosz 2009.09.26. 11:01:55
Karlitosz 2009.09.26. 11:03:42
pit62 2009.09.26. 11:04:14
Azért mert valaki másként gondolkodik, máris áruló? Hol élsz apafej? Ez Rákosi dumája volt. Lehet, hogy neked, meg a veled egyformán gondolkodóknak kellene elhúzniuk Argentinába vagy Boliviába, de minél messzebb innen. Akkor talán nyugi lenne ebben a kis országban és jutnánk valamire.
ladybuksi 2009.09.26. 11:05:41
Itt nem pénzről, nem a fideszről, vagy az mszpről van szó.
Jó magyar szervilizmus tört most felszínre.
A győztesnek sejtett párthoz elkezdenek húzódni a mamelukok, hogy jól fizetett állásukat megtarthassák. Az indokok: pénz, műsor színvonala csak duma, azokkal korábban is kezdhettek volna valamit. Érdekes, hogy csak most jutott eszükbe.
Annak idején a élvezettel fizettem a seggnyalásra berendezkedetteket, amikor kétesélyes volt a választás. Mit össze kínlódtak, nem tudták hová kell jó időben helyezkedni.
hapcika 2009.09.26. 11:07:13
Volt egy műsor, amely lavírozott a Fidesz és az Mszp között, viszont nem vállalta azt a mocskot, amit a Fidesz szeretett volna a műsorban megjeleníteni. Nem a Napkelte tiltotta ki a Fideszt a műsorából, hanem a Fidesz tartotta politikai célból távol magát. A kuratórimnak se az a feladata, hogy érvényesítse a Fidesz, vagy az Mszp céljait. Feladata az legyen a kuratóriumnak, hogy mindkét oldalt távol tartsa és így biztosítsa a közszolgálati adást. Az a demokrácia csődja, ha valamelyik oldal megjelenik a közszolgálati médiában.Irtózatos baromság így az MTV, most tied négy évre, most az enyém, viszont a társadalom veszített a legtöbbet, hogy nem az ővé.
pit62 2009.09.26. 11:07:19
nagyon igazad van!
Rocky 2009.09.26. 11:08:39
IGEN-IGEN lállalááá
Újabb maszopos mantrázó elvtárs érkezett!
Nos akkor kedves elvtársam csak két számot mondok:
"
2002: államadósság:
8.000.mrd forint
2008:államadósság:
22.000.mrd forint
Ellopott állami pénz:
13.000.000.000.000.- forint
És akkor számoljunk:
osif Tot? Ezüsthajó? Simicska APEH botrányai? O.V. Amerikai utazása egy "eltérített" utasszállítóval? Soroljam?"
sokat mondok, legyen:
50.000.000.000.- forint
Ha megy a harmadikos matek, akkor ki tudod számolni, hogy mennyivel loptak többet az elvtársaid!
13.000 mrd - 50 mrd =
pontosan 12.950 mrd-dal
azaz ~ 250 szer!
Lehet szavazni! Választani!
gyaloggos 2009.09.26. 11:09:56
Éppen a héten keseregtem, hogy nincs egy normális reggeli műsor, mit nézni lehetne 6-7
óra között. A HírTv előző esti műsort ismétel, az ATV szoclib csatorna. Tegnap reggel először próbálkoztam a Mokkával, dehát ott meg a majdnem szóvivő szoci Demcsák az egyik műsorvezető.
Szóval, remélem, lesz végre egy jó reggeli műsor, és sokan visszatérünk a köztelevízióhoz, kik a FIDESZ-KDNP bojkottja óta nem nézzük!
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 11:10:24
Ja, meg ez 9 millió náci, aki nem tud azonosulni az mszp-vel. Pfujjj. :D
Pedig még kéne egy 4 év az mszp-nek. Hátha. Vagy legyen 8. Nem, legyen örökké a maszop, hiszen olyan jól kormányoznak ;)
pit62 2009.09.26. 11:10:33
Sajnos az a legnagyobb veszély, ha egy "demokratikus" párt lenini módszerekkel akar politikzálni. Ebből lesz a diktatúra meg minden olyan undormány, amiből a 20.századjócskán adott ítelítőt. Hajlamosak vagyunk megtaalálni mindig az ügyeletes segget, akár nemzetközi szinten, akár belpolitikáéban. Az MTV vezetése is csak ezt teszi.
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 11:13:01
Te örültél az állampártnak az mszmp-nek. Örültél, örülsz a jogutódjának az msz(m)p-nek. Akkor mi a kurva anyádnak leninenzel, diktatúrázol ?
Rocky 2009.09.26. 11:13:14
Itt nem gondolkodni kell, meg filozofálgatni, hanem SZÁMOLNI VÉGRE:
Rocky 2009.09.26. 11:08:39
Persze akinek csak a bérkommentelésből jön pénze, az nehezen nyeli le a békát...
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 11:15:01
"Szerintük a demokrácia alapja, ha a többség elnyomja a kissebiket. Tudomásom szerint ez a diktatúra alapja. Ne a Fidesz mondja meg mi a demokrácia, hanem a társadalom és ne a Fidesz határozza meg a demokrácia szabályait, hanem a tártsadalom."
Ja, picit sem az fáj neked, hogy a pártod bukott. :D
brokeness 2009.09.26. 11:16:23
Rocky 2009.09.26. 11:16:35
az ugye nem zavart, hogy 20-60 évig a kommunisták seggét nyalták?!
Csak ilyenkor jön elő az álérzékenységetek, az álhumanizmusotok, az áliberálisságotok!
Ocsmány dolog, kettős mérce!
Remélem egyre kevesebb az a buta embert, aki beveszi ezeket a kommancs recepteket!
És egyre több, aki gondolkodik, számol, és jó oldalra szavaz!
Hajrá Magyarország! Hajrá (igazi)magyarok!
a pynás 2009.09.26. 11:17:06
pit62 2009.09.26. 11:17:14
Nagyon furcsa számtant tanultál! Összeadtad az Orbán bányákat, a tokaji szőllőket, amiben nem csak O.V, de Stumf és a többiek is érdekeltek? Összeszámoltad, hogy kinek a zsebébe mennyi került a FIDESZ 4 éve alatt? Privatizált állami gazdaságok, nézz utána kik a tulajdonosok! Egyik kutya, másik eb! Nem vagyok sem szoci, sem szadeszes, nem érdekelnek a politikai balhék, de amikor ilyen dolgokat hallok, az kiveri a biztosítékot nálam. Akár csak a te dumád! Térj észre havar és töröld meg a szád, ne fröcsögj!
hapcika 2009.09.26. 11:20:49
Kamélia 2009.09.26. 11:20:59
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 11:21:18
"Josif Tot? Ezüsthajó? Simicska APEH botrányai? O.V. Amerikai utazása egy "eltérített" utasszállítóval? Soroljam? Naiv dolog azt gondolni, hogy a kutyából szalonna lesz!"
"Nem vagyok sem szoci, sem szadeszes, nem érdekelnek a politikai balhék"
"Térj észre havar és töröld meg a szád, ne fröcsögj!"
:D Istenem ezek a független szoci szavazók. Közben meg ülsz a gép előtt, és kezd eldurrani az agyad.
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 11:22:21
Hüpp- hüpp. EZ annyira fájt . ;)
pit62 2009.09.26. 11:24:45
Tudod, nagyon szurkolok, hogy a FIDESZ nyerje meg a választásokat. Na nem 2/3-al, mert akkor annyi a demokráciának, csak annyivel, hogy kénytelen legyen a Jobbikkal "házasodni". Beszéljük meg 4 év múlva, hogyan kormányozzák ők az országot! Beszéljük meg, mit ígértek és mit csináltak meg az igéretekből. Olyan tiszták, mint ahogyan most állítják magukról, vagy őket is cak azoknak a milliárdoknak a lenyúlása érdekli, ami Brüsszelből várható. Majd nézzük meg, kinek, mit osztanak a koncból. Kik, milyen fazékhoz ülnek és abból mit halásznak ki maguknak. Erre fáj mindkét fél foga évek óta. Az egyik jóllakot, jön a másik éhesen. Szerinted mit fog tenni? Adja isten, hogy tévedjek és akkor itt foglak nyílvánosan megkövetni. Ha nem? Te tartozol, meg a veled egyformán gondolkodók legalább ennyivel. Ok?
brokeness 2009.09.26. 11:25:24
Úgy írsz, mintha nem is Magyarországon élnél.
hapcika 2009.09.26. 11:26:01
pit62 2009.09.26. 11:27:25
Kedves L.C. Sulla, évek óta nem szavazok egyikre sem. Amit írtam, nem neked, hanem Rockynak címeztem. Vagy magadra vetted?
hapcika 2009.09.26. 11:27:50
aszekelyek 2009.09.26. 11:29:27
WonderCsabo 2009.09.26. 11:29:49
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 11:29:55
@hapcika:
És sem bántalak, hogy homoszexuális vagy, szóval lépjünk ezen túl ;)
Caravallo · http://nimfoman.blog.hu 2009.09.26. 11:32:41
De nem az orrhangja miatt, hanem az elfogult, ostoba kijelentései miatt.
Eléggé gáz, hogy eddig is engedték ezt a trágya műsort.
brokeness 2009.09.26. 11:34:15
Elöre mi a fenének rettegje, jobban izgat, az ami most van. A demokrácia már csak ilyen:ha az egyik szarul teljesített, akkor tölünk nyugatabbra azt szokás mondani, jöjjön a másik.
Ha ez neked nem tetszik, szavazz az angyalok karára.Azok nyilván tiszták és teljesen ártatlanok.
Rocky 2009.09.26. 11:35:28
Na akkor gyere számoljunk!
Árazd be a Fideszes lopásokat!
És a végén hasonlítsuk össze a kettőt!
Mennyibe fájt az államnak az:
"Orbán bányák"
"Josif Tot"
"Ezüsthajó"
"Simicska APEH botrányai"
"O.V. Amerikai utazása"
Na írjad oda mellé szépen!
Vagy ha még eszedbe jut akkor azt!
De a lényeg úgyis ott van az államadósság mértékében!
Azért vagyok ideges, mert 34 éves létemre nem csak az én, hanem a gyerekeim jövőjét is elkúrták ezek az állatok!
És akkor itt jössz nekem Orbánnal...
Te ebben az országban élsz???
hapcika 2009.09.26. 11:36:11
WonderCsabo 2009.09.26. 11:37:32
meGmOnDoM 2009.09.26. 11:38:23
brokeness 2009.09.26. 11:40:54
Ezt írtad. a szerintük -és a - mondja meg- kifejezések egyértelmüen lefedik az idézés fogalmát. Ezt hivják tartalmi idézésnek.( Nemcsak szó szerinti idézést ismer ám a szövegtan.)
combo 2009.09.26. 11:41:33
aszekelyek 2009.09.26. 11:42:00
DG 2009.09.26. 11:43:38
Inkabba abbol legyen elegunk, hogy monopoly figurak vagyunk nehany befolyasos allat privat partijan.
Viktorekat fikazzuk majd ha itt lesznek. meg nincsenek.
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 11:43:50
hapcika 2009.09.26. 11:45:12
Rocky 2009.09.26. 11:45:22
most ez a taktikájuk:
Különböző nick nevekkel szemetelik, mantrázzák teli a kommenteket!
Egyértelmű, sokszor le(be)járatott formulákkal, amikre a kevésbé tájékozottak empatikusan bólogatnak!
Aztán jön egy értelmesebb, elmagyarázza szépen, értelmesen.
Matrázik tovább!
Felkapod a vizet és akkor jön a:
teegyutolsószemétfaszistapribék nemtanultál elegetaziskolábancsakrovásírást duma...
Ennyit tudnak!
Szánalmas...
Ezek a magyarság megrontói, ocsmány, alattomos férgek, akiknek mindig kell egy ellenséget gyártani, mert csak rombolni, megosztani tudnak!
Összefogni, tervezni, dolgozni nem!
Csak irányítani szeretnek, de ahhoz meg nem értenek, csak a szarkavaráshoz!
aszekelyek 2009.09.26. 11:45:59
Caravallo · http://nimfoman.blog.hu 2009.09.26. 11:46:29
ha szépen visszatennének mindent, nem lenne szükség IMF hitelre.
Karlitosz 2009.09.26. 11:47:14
a minimum ezért egy párezer év kiosztott börtön.
hapcika 2009.09.26. 11:47:25
Karlitosz 2009.09.26. 11:48:09
brokeness 2009.09.26. 11:49:03
Nos én veled szemben azt szeretném, ha egy szélsöséges, uszító párt nem kerülne be a kormányba,és a 2/3-os nyeréstöl meg nem tartok.A szoci kampányokat ismerve erre tuti nem fog sor kerülni.
Rocky 2009.09.26. 11:49:14
Drágaság! Olvass már visszább is! Ezt erre írtam:
"@pit62:
IGEN-IGEN lállalááá
Újabb maszopos mantrázó elvtárs érkezett!
Nos akkor kedves elvtársam csak két számot mondok:
"
2002: államadósság:
8.000.mrd forint
2008:államadósság:
22.000.mrd forint
Ellopott állami pénz:
13.000.000.000.000.- forint
És akkor számoljunk:
osif Tot? Ezüsthajó? Simicska APEH botrányai? O.V. Amerikai utazása egy "eltérített" utasszállítóval? Soroljam?"
sokat mondok, legyen:
50.000.000.000.- forint
Ha megy a harmadikos matek, akkor ki tudod számolni, hogy mennyivel loptak többet az elvtársaid!
13.000 mrd - 50 mrd =
pontosan 12.950 mrd-dal
azaz ~ 250 szer!
Lehet szavazni! Választani!"
combo 2009.09.26. 11:49:19
Amúgy a rendszerváltás óta mindig volt deficit (azaz a költségvetés többet osztott szét, mint szedett be), csak valamikor a GDP gyorsabban nőtt, mint az államadósság (így az GDP-arányosan csökkent) illetve a privatizáció-bevételek néha közvetlenül államadósság-csökkentésre mennek, úgy, hogy nem jelent meg költségvetési tételként.
Szóval a te logikáddal nagyon sok embert le kellene tartóztatni.
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 11:49:37
LOL, te érted is, amit leírsz ? :)
Gobé 2009.09.26. 11:50:02
gitáros 2009.09.26. 11:51:00
brokeness 2009.09.26. 11:52:18
Bocsáss meg, de ez Téged minösít, nem engem. Ne haragudj, nem vagyunk egy szellemi színvonalon. Érveket szeretnék látni, nem ilyen értelmezhetetlen zagyvaságot.Bocsi.
hapcika 2009.09.26. 11:52:50
Rocky 2009.09.26. 11:55:29
Természetesen nem NETTÓ loptak el 13.000 mrd forintot!
Ennyi kárt okoztak összesen, mivel szépen leírtad, hogy mitől is nő-csökken az államadósság...
2002-ig mondjuk úgy, el voltunk vele, tudtuk kezelni.
Azóta szinte egy teljes évi költségvetésnyit elszaladt a lóláb...
Persze erről a Fidesz tehet... hát ki más?!
Annyira szánalmas ez már!
Lagalább fogjátok be végre, szégyeljétek magatokat, hogy egy ilyen hazaáruló, tolvaj bandára szavaztatok!
De sajnos a hetihetes-pártkelte annyira jól működött, hogy nagyobb még mindig sok embernél az Orbán-Fidesz gyűlölet, mint az egészséges önvédelem!
aszekelyek 2009.09.26. 11:56:56
hapcika 2009.09.26. 11:57:55
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 12:00:42
Ha nem a fidesztől idéztél, akkor egyszerűen csak hazudoztál.
Okké ;)
duna kanyar 2009.09.26. 12:00:59
Diocles 2009.09.26. 12:01:51
Azt hiszem, h ez szenzációnak tekinthető, de minimum megér egy címlapot a témában, ugyanis MAGA Aczél Endre cáfolja meg Gyárfás szavait:
#23119 aendre | 2009-09-24 13:13 | Válasz erre | Hozzászólásai ebben a témában
"Hát, ha az operatőr, a képvágó, a sminkes, a vágó, a hangmérnök és hadd ne soroljam, önnek nem ember, akkor csak érte. Amúgy Aczél Endre és a többiek is azt mondták, hogy folytatni kell." - hangzik a Gyárfás-interjúban.
Beírtam a Heti Válasznak: "Aczél Endre semmit sem mondott."
Üdv:AE
www.klubradio.hu/forum.php?forumid=23
Fikalnyik Eugén 2009.09.26. 12:02:05
Micro_fine 2009.09.26. 12:02:25
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 12:02:26
egyittlakó (törölt) 2009.09.26. 12:03:18
Kitől, talán tőled? Kis náci majom. Húzz vissza a ketrecbe. Itt nem lesz horthy-magyarország, elmondhatod orbán vezérnek.
duna kanyar 2009.09.26. 12:03:23
aszekelyek 2009.09.26. 12:04:56
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 12:05:31
combo 2009.09.26. 12:05:35
Az, hogy az emberek annyira analfabéták közgazdaságtanból, hogy ehhez a jövőfeléléshez még tapsoltak is (megszavazták őket újra, sőt most is országos a felháborodás, ha egy 5 fő/vonat (ebből 3 vasutas) kihasználtságú mellékvonalat be akarnak zárni), amiatt ne engem szidj. (Amúgy én nem szavaztam rájuk, de a fideszre is 2002-ben utoljára.)
Ez mondjuk a közoktatás hibája is, mert lexikonképző iskoláinkban fontosabb bemagoltatni Portugália népsűrűségét földrajzból (majd megnézem az interneten, ha érdekel), mint bármi olyat tanítani, aminek egy hangyányi köze van a "mindennapi élethez" vagy a "jelenkor történelméhez".
brokeness 2009.09.26. 12:06:11
@hapcika: "Szerintük a demokrácia alapja, ha a többség elnyomja a kissebiket. Tudomásom szerint ez a diktatúra alapja. Ne a Fidesz mondja meg mi a demokrácia, hanem a társadalom és ne a Fidesz határozza meg a demokrácia szabályait, hanem a tártsadalom"
Ezt írtad. a szerintük -és a - mondja meg- kifejezések egyértelmüen lefedik az idézés fogalmát. Ezt hivják tartalmi idézésnek.( Nemcsak szó szerinti idézést ismer ám a szövegtan.)
Kérlek, tényeket írj, érveket.Na már most mondhatod, hogy kényszeres, mert ezt már 2x kellett, hogy leírjam.A hiba nem az én készülékemben van.
Szóval csak érveket és tényeket kértem töled, s nem kiabáltam Rád semmit.S ismét nem értem, hogy jön ide az Orbán-idézet mint érv - a szövegkohézió ezt még véletlenül sem sugallta.
aszekelyek 2009.09.26. 12:07:30
Melquart 2009.09.26. 12:07:58
Nem tudom hova teszik az emberek a memoriajukat, amikor ezekrol a politikai entitasokrol beszelunk. Agyarorszagon nem letezik politikai kultura es altalanossagban vett jo erzes. Az allam mindent megcsinal mindenkivel, majd loki az agyakat a mosodaba es minden el van felejtve, meg van bocsatva.
Rocky 2009.09.26. 12:09:50
@Rocky: "Nem félsz?"
Kitől, talán tőled? Kis náci majom. Húzz vissza a ketrecbe. Itt nem lesz horthy-magyarország, elmondhatod orbán vezérnek.
Tudja ő jól hogy nem lesz!
Pedig nagyon szeretnétek, mert folyton ezt vizionáljátok...
Üdvözlöm az NBH-s haverjaidat!
Öreg Sam 2009.09.26. 12:10:56
Bármilyen sajnálatos,egyet kell értenem veled!
Annyiban nem,hogy 2 ciklus lesz,az első majd a visszamutogatással telik,hogy miért is nem váltjuk be a rózsaszinű igéreteket?
A második újra a szabad rablásról szól majd.
Fel kellene nőnünk a demokráciához.....
brokeness 2009.09.26. 12:14:11
Karlitosz 2009.09.26. 12:14:25
legalább el lehet megint küldeni izráelbe.
aszekelyek 2009.09.26. 12:15:22
egyittlakó (törölt) 2009.09.26. 12:16:00
kborzy 2009.09.26. 12:16:48
vagy Fityiszes vagy möszöpös vagy szadeszes vagy mindegy milyen de valamilyen. Ráadásul a munkájukat féltő zsírosbödön közelifelelős szerkesztők kitalálták a tutit,ha valaki valamit mond rögtön megszólaltatják a "másik" felet is...
Így jutottunk el odáig, hogy ha a möszöp mond valamit arra rögtön reagálnia kell fityisznek akkor is ha nem is róluk van szó... nevetséges
Sehol máshol nincs ilyen. nem ez a hiteles tudósítás, és végkép nem a függetlenség.. ez a beszariság és a hozzá nem értés. mindegy hogy napkelte, TV2mokka vagy más elbabrált próbálkozás...
Rocky 2009.09.26. 12:19:57
1. bekezdés:
betonban, számítógépben a negyede, a többi az elvtársak zsebében (nem a piaci árat hozzák, az áltenderek miatt)
Megértenék ezt a szerencsétlenek (t.i. csökkenteni kell a szociális kiadásokat), csak ha valaki ezt 20 testőrrel körülvéve, az A8-as Audi ablakából akarja kiböfögni (megértetni velük), t.i. hogy sok lesz az 56.844.- forint nyugdíj Icanéni. Icanéni fia, meg leborotválja a haját és utcaköveket fog dobálni. Igen, ez így természetes: hatás-ellenhatás, ki-ki a maga szintje szerint...
2. bekezdés:
egyetértek
a végével nem. a legkevésbé rosszat kell választani, nem az elképzelt szuperjót!
3. bekezdés:
egyetértek
aszekelyek 2009.09.26. 12:20:06
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 12:20:26
Csak simán a kurva anyádat ;)
mintszentkálla 2009.09.26. 12:21:00
aszekelyek 2009.09.26. 12:22:15
SAF és Társai 2009.09.26. 12:25:52
Nem szabad minden elénk dobott kesztyűt felvenni. Az ilyen érvek nélküli hozzászólók mint ez az egyittlakó, nem vitapartner, csak egy kis pondró.
Kezeljünk mindenkit a helyén.
Rocky 2009.09.26. 12:26:57
Hagyjál már ezzel a bal-jobb oldali filozofikus baromsággal!
Majd 70 éves koromban, zsebemben havi 3800€ nyugdíjjal vitatkozunk erről, jó!?
Te a múltban élsz, én egy szebb jövőt szeretnék legalább a gyerekeimnek!
Nem Orbánék miatt tart itt az ország, hanem a kommunisták miatt!
Kezdve 1918-tól, 2049-ig!
Agymosott vagy és ostoba!
Holnap lesz egy jó kis antifasiszta gyűlés nem mész?
Ma gyártják az ellenségképet! Érdekesnek ígérkezik a program! (lesz Horthy wodoo baba készítés, vöröscsillag cserebere, németgyalázás, fideSS)
aszekelyek 2009.09.26. 12:27:04
mintszentkálla 2009.09.26. 12:27:59
samprass 2009.09.26. 12:28:39
EricCartmen (törölt) 2009.09.26. 12:28:40
aszekelyek 2009.09.26. 12:30:09
Blackrock (törölt) 2009.09.26. 12:30:16
@Rocky: na, majd ha a fideszes kormány nem fog a8-as audival járni és a trónról ostobaságokat böfögni, akkor majd lehet ugatni. Addig meg...majd Ica néni fia a fideszre fog utcaköveket dobálni ( ahelyett, hogy iskolába járna vagy dolgozna ugyebár).
Nagymanna 2009.09.26. 12:31:01
Rocky 2009.09.26. 12:31:46
mantramantramantra
maszoposmantra
Blackrock (törölt) 2009.09.26. 12:32:07
W Joe 2009.09.26. 12:32:34
Rocky 2009.09.26. 12:33:10
Viktor nem audival jár, hanem a saját wv transzporterét ő maga vezeti, ha nem tűnt volna még fel!
Blackrock (törölt) 2009.09.26. 12:34:19
Rocky 2009.09.26. 12:34:38
Mindenki magából indul ki!
Én nem helyezkedem, mert a versenyszférában dolgozom a saját cégemben vagyok ügyvezető...
Neked meg oda a pártirodás portási állásod...
Szegényte!
aszekelyek 2009.09.26. 12:35:00
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 12:35:22
Baloldalon ekkora szégyen már a kommancs múlt -jelen - ?:) Nem lehetett volna már előbb is ?
Rocky 2009.09.26. 12:35:28
Majdnem jó!
egyenlőre maradjunk annyiban, hogy ma a fidesz ezerszer "balosabb" mint akár melyik komcsi oldali párt.
aszekelyek 2009.09.26. 12:36:14
Blackrock (törölt) 2009.09.26. 12:36:39
Na, persze...és majd a Parlamentbe is azzal fog járni, és az ülésszakok előtt amjd dobál a parkoló órába, igaz? Ez egy szent ember! I. Igazságos Orbán Viktor.:))))
SpyNet (törölt) · http://ccsvi.freeblog.hu/ 2009.09.26. 12:36:48
Girardelli 2009.09.26. 12:38:32
Blackrock (törölt) 2009.09.26. 12:39:10
A fidesz meg semmilyen párt...elvtelen. Baloldali liberálisként indult, most (szélső) jobboldali. Amerről épp a szél fúj. Következetesek a srácok.
reálisan 2009.09.26. 12:40:34
A köztv teljesen szoci-libsi befolyás alatt áll. Arról van szó, hogy túl sokat loptak kormányzás helyett a vörös brigantik, elfogyott a pénz és most marakodnak a kisebb koncon. De lerágják csontig, az biztos.
aszekelyek 2009.09.26. 12:41:11
mintszentkálla 2009.09.26. 12:41:16
2009.09.26. 12:42:53
Az egyetlen nézhető, sőt, kimondottan jó műsor a beugró. volt, mert azt meg megszüntették ugye... gondolom nem dicsőítette kellőképpen népünk bölcs vezérét.
aszekelyek 2009.09.26. 12:42:55
aszekelyek 2009.09.26. 12:44:29
noreg 2009.09.26. 12:44:37
Te egy tipikus Fideszes fasz vagy. Téged és a hozzád hasonlókat nem érdekli, hogy Orbánnak nincs programja, hogy populista zagyvaságokat beszél, mert tudja, hogy primitiv nyáját igy tudja megvezetni. Az, hogy te rosszabbul élsz - mert az államtól várod a mannát - az csak a sajáy "lúzerságodnak" köszönheted.
Jobb helyeken az ember a pártok programjának mérlegelése után szavaz, nem pedig az utálat vezérli.
mintszentkálla 2009.09.26. 12:45:49
aszekelyek 2009.09.26. 12:46:54
2009.09.26. 12:47:10
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 12:47:37
aszekelyek 2009.09.26. 12:50:31
mintszentkálla 2009.09.26. 12:51:26
noreg 2009.09.26. 12:52:02
Azt azért észre kéne venni, hogy a Fidesz 8 éve a kormány és intézkedései ellehetetlenitésére játszik. Sikerrel.
Ezért is tart itt az ország.
A kormány bármit tesz már jön a fasz Szijjártó és fröcsögve közli, hogy ez is milyen szar má'
aszekelyek 2009.09.26. 12:52:14
SAF és Társai 2009.09.26. 12:52:58
Ti már réges-régen nem lesztek amikor az európai néppárt, és a fidesz még mindíg létezni és virágozni fog.
Fizetett propagandisták vagytok, abból is a legalja.
aszekelyek 2009.09.26. 12:54:51
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 12:55:03
Vannak kérdések, amikben nem lehet népszavazást kiírni.
Szóval kamu duma az egész. Lopásra meg senki nem kényszeríti őket.
2009.09.26. 12:56:10
Megjegyzem: én már 2006-ban sem dőltem be nekik. Bár, ha nagyon akarják, még bedőlhetek egy kicsit... :)
aszekelyek 2009.09.26. 12:56:42
noreg 2009.09.26. 12:56:55
Te is tipikus példánya vagy a fidesz híveknek. Esze semmi, csak a vezér vakon követése és alázatos seggnyalása. Ebben nagyok vagytok.
mintszentkálla 2009.09.26. 12:57:39
2009.09.26. 12:58:37
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 12:58:57
noreg 2009.09.26. 13:00:32
Akkor legközelebb nem szavazok rájuk.
De hagyni kéne dolgozni őket 4 évig.
Mondjuk egy kis hazaárulózásért a fidesz sem megy a szomszédba:)
aszekelyek 2009.09.26. 13:01:08
Pángalaktikus-gégepukkasztó 2009.09.26. 13:01:36
:)) Tényleg, és egyébként meg ideje volna szenté avatni nem?...Hülye elfogult, agyatlan barmok! A szoci szavazóknál már csak ti vagytok rosszabbak!!
Az egész politikai elitet fel kellene rakni egy szép hosszú vonatra mondjuk Szibéria felé. Az országot meg hozzácsatolni Ausztriához. Lerágott csont, de tényleg csak így lenne értelme itt maradni.:(
aszekelyek 2009.09.26. 13:03:20
2009.09.26. 13:04:12
noreg 2009.09.26. 13:04:17
Persze te akkor is racionálisan szavaztál a 18. havi nyugdijra, meg a tejjel-mézzel folyó orbáni paradicsomra
aszekelyek 2009.09.26. 13:05:23
SAF és Társai 2009.09.26. 13:08:04
Ki kormányoz két ciklus óta Magyarországon.@noreg: erre mondjál valamit okoska!
aszekelyek 2009.09.26. 13:08:18
patipami 2009.09.26. 13:09:13
Google 2009.09.26. 13:09:32
A köz zsebéből vettek maguknak új székházat egyesek, ugyanazok, akik kormányzati negyedet is vettek volna, unokáink is nyögni fogják.
Azok a Kaméliák, akiknek szőlőbányára fáj a foguk, kádkőgyárral nem érnék be? Az sem lehet rossz mulatság. Azóta is szépen fial (osztalékol).
Ha nem jön a válság, szép időket élnénk - írja megint más.
Hát tényleg, a szocikkal szép volt, főleg amikor semmit sem csináltak. 2006-ban aztán visszakérték a babaruhát, 2008-ban legyengülve kapta el az országot a válság. De mi az nekünk?
És egyébként minden politika. A polisz, a város dolgainak rendezése.
Az, hogy Gyárfásnak hosszú évekre odadobták a reggeli sávot, az is politika volt, mi más?
Váltógazdaság van, a szocikon túl is van élet.Bár ők ezt hajlamosak negligálni.
aszekelyek 2009.09.26. 13:09:52
mintszentkálla 2009.09.26. 13:10:09
aszekelyek 2009.09.26. 13:12:46
főbohém · www.bohemragtime.com 2009.09.26. 13:12:54
ARK-9 (törölt) 2009.09.26. 13:13:56
2009.09.26. 13:14:25
2009.09.26. 13:15:42
2009.09.26. 13:16:24
ARK-9 (törölt) 2009.09.26. 13:19:48
mutatis 2009.09.26. 13:20:51
Csak "objektíven" és "elfogulatlanul" - ahogy ez a cikk is teszi!???
noreg 2009.09.26. 13:22:18
Szavazói minősitenek egy pártot:)
ARK-9 (törölt) 2009.09.26. 13:24:03
Valóban: Az európainak csúfolt pénzlenyúló szervezetek támogatják a deviánsokat (buzik, pedofilok, elmebetegek, stb), mindent megtesznek a térség lakóinak háttérbe szorításáért, az általuk "kisebbségnek" nevezett vérszívó, élősködő, gyilkoló és az őslakosokat megfélemlítő deviáns elemek büntethetlenségének biztosításáért...
patipami 2009.09.26. 13:25:32
Google 2009.09.26. 13:27:03
Nem válasz, hanem kérdés lesz.
"Az egész politikai elitet fel kellene rakni egy szép hosszú vonatra mondjuk Szibéria felé."
Ebbe a politikai elitbe beletartozik a Jobbik is? Az európai parlamenti képviselőnőjével és uraival együtt?
(Ők is szoktak küldözgetni embereket ide-oda. Ez valami új módi?)
Talán a rendszerváltozás előtti elit jobb volt?
Ja, hogy azok most is itt vannak, aha.
Rocky 2009.09.26. 13:27:37
@Rocky: 11:49-kor írott kommentedben a milliárdot és a billiót erősen kevered. Ha már matekról beszélsz.
Hol is?
2002: 8e mrd
2008: 22e mrd
különbség 14e mrd = 14.000.000.000.000.-
mintszentkálla 2009.09.26. 13:28:11
ARK-9 (törölt) 2009.09.26. 13:29:44
Csúfy 2009.09.26. 13:34:28
2009.09.26. 13:37:38
Google 2009.09.26. 13:38:33
Ettől féltem, hogy mindig van egy jobbik. Egy egyenlőbb az egyenlők között.
MIÉP-Jobbik koalíció nem volt?
Gyurcsány utolsó úri gesztusként az alapítványuknak nem dobott oda 25 milliót, ami valahogy a Jobbik EP kampányában hasznosult?
Vona nem mondta véletlenül azt, hogy az őket anyagilag segítőket fogja helyzetbe hozni? Nem a hozzáértőket, hanem az adakozókat.
Tényleg csak az a korrupció, amiben mi nem vagyunk benne?
gezabá (törölt) 2009.09.26. 13:44:50
mintszentkálla 2009.09.26. 13:51:12
ARK-9 (törölt) 2009.09.26. 14:02:52
Erre mondtam, hogy a mostani parlamenti pártok már bebizonyították: lopnak, csalnak, hazudnak - adjunk a JOBBIKNAk egy esélyt, ők ugyanis még nem hazudtak...Talán náluk közelítenek majd a tettek és a szavak...
Regisztrált Ingyenélő 2009.09.26. 14:05:25
na mi van beindult a rettegősdi?
Már nem jön ám be a Horthyzás, chartázás, 100 fős antifasiszta tüntetés.
Egyet elértetek az emberek között az biztos.
Kurvára rühell benneteket mindenki és lehet, hogy csakazértis Horthy-rendszert fog szavazni, hogy nektek rossz legyen. Jobb esetben, meg köp egy nagyot ha meglát benneteket.
Nagyon kontra-produktív lett a cirkuszotok.
2009.09.26. 14:06:31
hapcika 2009.09.26. 14:17:37
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 14:21:07
Ha véleményezed, akkor írd oda, hogy szerinted. Így tartalmi idézés lett.
Értelmezni meg lehet logikailag, nyelvtanilag stb. stb. , szóval próbáld meg, lehet a végén megérted miket írsz le. ;)
Ajtony 2009.09.26. 14:22:02
Vegyék már tudomásul, az elvbarátaik(és valszeg ők is) elbaltázták. Volt 45 évük arra, hogy bizonyítsanak - az ostobaságukat bizonyították. Aztán volt négy évük újra - az ostobaságuk még szembetűnőbb volt. Most éppen egy nyolcéves ciklus után hagynak itt egy romhalmazt - hiába, az "aggkori degeneráció" nem csak az izületeket, hanem az agyszöveteket is sikeresen amortizálta.
Ez még nem is lenne akkora probléma, ha a kretén csicskásaik nem próbálnának meg nagy pofával - ráadásul ostobán - megdumálni mindenkit arról, hogy ha jön a Fidesz, még rosszabb lesz.
Hát hol a búbánatos görcsbe éltek ti? Egyre jobban elszegényedik az ország, és sajnos ezzel együtt egyre gazdagabb a szocialista-liberális slepp. Magyarországon - a lehetetlenül alacsony bérek ellenére - minden kormányzati és állami beruházás többszöröse egy nyugat-európainak. A különbséget az elvtik vitték haza. Hát nem látjátok, benneteket is átvágnak! Vagy ti vagytok az átvágók?
:-)))
Kamélia 2009.09.26. 14:36:46
bgp 2009.09.26. 14:38:26
1. kap végkielégítést
2. a Fidesz visszarakja (ha nincs jobb embere)
Ha kicsit kivár akkor bukja mindkettőt.
hapcika 2009.09.26. 14:39:41
Google 2009.09.26. 14:57:01
Nem venni akartál, hanem kapni, "szinte ingyen".
Különbség.
Google 2009.09.26. 15:00:01
Nem venni akartál bármit is, hanem kapni: "szinte ingyen".
Hol itt a vicc?
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 15:02:20
Kritikát elfogadni -megfogadni-, nem vagdalkozni. ;)
Blackrock (törölt) 2009.09.26. 15:28:43
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 15:31:07
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 15:32:51
Blackrock (törölt) 2009.09.26. 15:44:49
Tehát akkor a saját kérdésed meg is válaszoltad az utolsó kommentedben, az érettségit pedig neked javaslom, kisfiam...
Amúgy megsusogom, a 98-as választások előtt fordított köpönyeget (ahogy szokta), a fidesz és vált jobboldali párttá (mivel az mdf addigra szépen lassan súlytalanná vált). Köszi.:)))
gyárfásvezető 2009.09.26. 15:45:31
A Hírszerző úgy tudja, Gyárfás Tamás producer a Story TV-nek már jelezte a Nap-Kelte érkezési szándékát.
www.hirszerzo.hu/cikk.mindenki_a_helyere_a_story_tv-n_folytathatja_a_nap-kelte.124393.html
A szocialisták novemberben megnevezhetik miniszterelnök-jelöltjüket.
Ki legyen az mszp miniszterelnök-jelöltje?
- Kora legyen 40 év alatt
- Rendelkezzen baloldali értékkel (amit nadrágjában, bal oldalon hord)
- Legyen képes rendszeresen kielégíteni az „öregecskedő” Lendvai Ildikót, apró Piroskát és havasszófiát úgy, hogy közben az Internacionálét énekli
- Előny: politika iránti érdeklődés
- További feltétel: sikeres átvilágítás (kérdőív, tesztek, környezettanulmány, végbéltükrözés)
- Az országot csődbe viheti, nem számít. „Vágjon vissza hetykén!” (Copyright © fleto)
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 15:45:51
Tehát akkor neked a liberális a baloldali ? LOL
Regisztrált Ingyenélő 2009.09.26. 15:48:40
Neked forgalomzavarod van, ami abból ered, hogy az szdsz összefeküdt a komcsikkal, elárulván a rendszerváltást.
Google 2009.09.26. 15:48:54
A MG szintjére süllyed a Nap-kelte is.
Felmondani nem lehet nekik. Ők nem masíroznak, hanem tovább készítik a műsort.
Schön!
bgp 2009.09.26. 16:19:01
Egy mélymagyar ismerősöm szerint (kb. 98-ban) : nem szabad a fideszre meg az szdszre szavazni mert "ott vannak a zsidók". Csak az MDF-re szabad szavazni.
Mára persze megfordult a világkép, most már inkább Fidesz vagy még inkább Jobbik párti :) És az MDF-re mondaná, hogy zsidópárt.
aszekelyek 2009.09.26. 16:45:13
brokeness 2009.09.26. 16:46:10
aszekelyek 2009.09.26. 16:57:29
aszekelyek 2009.09.26. 17:08:38
Brendan 2009.09.26. 17:10:41
Igy aztán a Fidesz ismét ott tündökölhet reggelente a királyi tv-ben, főleg, hogy az uj műsornak vezetői posztjára, úgy hirlik,hogy esélyes az a Pálffy István, aki annó jeltolmáccsal olvastatta le Horn szájáról, mit is mondott az a a mellette ülőnek.
kolompér 2009.09.26. 17:15:46
aszekelyek 2009.09.26. 17:16:57
pandras11 2009.09.26. 17:19:57
aszekelyek 2009.09.26. 17:20:45
aszekelyek 2009.09.26. 17:22:58
roby399 2009.09.26. 17:25:01
shotokan 2009.09.26. 17:37:15
hapcika 2009.09.26. 17:42:36
Google 2009.09.26. 17:44:28
Hoppá, hoppá! Azóta már Vona is elküldte Betlent Izraelbe, úgyhogy egálban vannak.
Kérdés, ha Baló az új műsorban helyet kap, hogyan határolódnak majd el egymástól újfent a házastársak?
És közben tényleg leszólt, közbeszólt a Zállampárt:
...a tény, hogy a közszolgálati televízióban ma reggel már elmaradt a Napkelte sugárzása, mínősíthetetlen, elfogadhatatlan, politikailag nem korrekt. Méltánytalan lépés a csatorna vezetőségétől saját átmentésük érdekében."
www.mszp.hu/belfold/bovebben/jo-volt-amerikaban-magyarnak-lenni-
El lehet menni! Tessék, itt szabad minket hagyni.
hapcika 2009.09.26. 17:46:16
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 17:48:53
Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.26. 17:52:25
Nem szégyen bevallani, ha valamit nem értesz. Viszont eléggé proli dolog a tévedésed mellett kardoskodnod, miután többen szóltak már.:)
snakekiller23 2009.09.26. 17:58:00
Bánó egy elfogult, tolakodó, irritáló hímtag; de azért Morvai Úrnő is elmehetett volna ám a sunyiba az magukfajtázásával, meg az ákszent magyarázkodásával. Méghogy nem antiszemita felhanggal mondta. :)
Brendan 2009.09.26. 18:51:37
Neked aztán 1xű a világképed.
Az átkosban több mint 40 évig csak loptak, aztán jött az MDF, akkor már kicsit kevesebbet loptak, majd Hornék kicsit többet, aztán Orbán alatt nem loptak, majd Medgyessy ráerősitett, oszt 2006 óta mást se csináltak csak loptak, és alig gyözték hazavinni a sok ellopott holmit. Majd ha jön Orbán, akkor megint nem fognak lopni.
Ilyen 1xű
hapcika 2009.09.26. 18:59:36
AttilaBeregi 2009.09.26. 20:28:56
get a life, people...
gyárfásvezető 2009.09.26. 20:31:02
Azok az MSZP rasszista szavazói lesznek, ugyanis „kiszivárgott: a rasszista MSZP-szavazók is kellenek a szocialistáknak”
www.168ora.hu/itthon/rasszista-mszp-szavazok-42946.html
"én már a nyakamon érzem ... a tarkómon!"
Akkor biztosan ők azok!
Most szállingóznak „a" felvonulásról...
„ha egy szélsöséges, uszító párt nem kerülne be a kormányba” = szdsz
petru 2009.09.27. 06:21:18
Klopediacskam, latszik hogy a radiot nem hallgatod. Az utobbi evekben a kozszolgalati, tv es radio egyarant, mintha onmagaval versengene hogy egyre roszabb legyen.
Micro_fine 2009.09.27. 09:48:18
brokeness 2009.09.27. 13:46:39
Dave555 2009.09.27. 14:30:47
A propaganda műsorról meg csak annyit, hogy a Fidesznek egész propaganda televíziója van. Ráadásul a Napkeltének csak bizonyos műsorvezetőin érezni elfogultságot a baloldallal szemben, a Hír tv-be pedig be se teheti a lábát baloldali újságíró.
brokeness 2009.09.27. 14:40:54
Új Nick 2009.09.27. 17:10:24
Szerintem, egyébként (és ez pl. a BBC-nél vagy a németeknél is így van) a közszolgálati tévék egyetlen megmaradt, értelmezhető versenyterepe a reggeli sáv. BK-val, Mónikával szemben eleve esélytelen bármi, főleg nálunk.
hapcika 2009.09.27. 18:58:10
brokeness 2009.09.27. 19:36:00
Max. magamban,n-nel a végén - de mint látod, ez nem így van.
jeangabin 2009.09.27. 21:51:39
Mindenki a Fidesz átváltozásáról ill. átváltozásairól brekeg, ami természetesen igaz, letagadni nem lehet és nem is érdemes.
DE!
Akkor azt is említsük meg, hogy a szocialista párt legalább ekkora utat és legalább ennyi átváltozáson keresztülmenve tett meg, mint ők, és hogy a klasszikus szocialista értékekből sokkal kevesebb lelhető föl benne, mint a Fidesz-ben a klasszikus liberálisokból.
A pénzes táskákat elhozták és az infrastruktúrát, a tagkönyveket meg a Lenin szobrokat elásták.
Természetesen az én ügyemet nem menti föl, hogy a másik is ezt csinálja, avagy csinálta, de amikor az egyiket firtatjuk, ne feledkezzünk meg a másikról sem...
gyem 2009.09.27. 22:09:34
Jelentkezhete a Naptévébe portásnak.
Moci 2009.09.27. 22:12:27
Telitalálat volt!
A CC-nak meg a 760 hsz-hoz!
Megnézném a helyedben Zoli,hogy rekord-e!?!?
Amúgy meg innen a Vajdaságból meg csak mosolyogni lehet ezeken a hozzászólásokon,mert még itt is csak marakodni tudtok!!
hapcika 2009.09.28. 16:41:51
@gyem: Ott ülsz mellettük?
belagezabela 2009.09.28. 17:16:10
Kelen 2009.09.28. 23:09:08
1., A nap-kelte sosem volt független, mindig éreztem egy mutyizós fílinget benne, pedig valami tárgyilagos, főleg szakértői értékeket hordozó hírműsorra lenne szükség, amit politikai oldaltól függetlenül mindenki nézhet és egyaránt jól tájékozódhat belőle (lsd. Spanyolo., Anglia, Németo., stb.)
2., mindig unalmas volt, vagy éppen ripacskodó és ál-dramatizált
3., szegényes díszletek, szegényes megjelenésű és ízléstelen öltözékek (Lakat T. Károly főleg), gusztustalan, képernyőre nem való arcok (Verebes, ápolatlan külső, szuszogás, korpa), szegényes és primitív reklámok... stb.
4., érezhető elfogultság az mszp felé, ugyanakkor a jobboldal már nem is jelenik meg benne (más, hogy erről kinek mi a külön véleménye, van, akinek nem is hiányzik, azonban gazdasági, reklám idő hasznosítási szempontból az ország fele nem nézi, ez tovább gombolyítva, a kereskedelmi tv-knek, azaz a konkurenciának segít és generál nagyobb reggeli nézettséget és reklám bevételeket)
5., az mtv költségvetését is megnyirbálták, egyértelmű, hogy jól jönne a plusz bevétel, s annál, amit idáig a nap-keltések produkáltak, egy jól szabott új műsor sokkal többet hozna a konyhára, főleg, ha sikerülne egy független, pártatlan, valóban tényszerű, szakértői értékekkel bíró és mérvadó, enyhén pozitív felhangú, reggeli hírműsort produkálni
6., változnak az idők, változni a kell a műsornak is, a kiöregedettek menjenek nyugdíjba, hasonlóan a Petőfi rádióhoz itt is lehet belső energiával újat, dinamikusat, korszerűt és népszerűt mutatni, egyben utat adni a tehetséges fiataloknak.
Lenne több érvem is, azonban úgy érzem, hgy a műsorváltoztatás nemcsak szakmai és gazdasági szempontok miatt lehet fontos, hanem nézői oldalról is, örülnék, ha egy független és korrekt hírműsort nézhetnék reggelente, olyat, amivel szívesen ébred az értelmes többség, legyen az baloldali, vagy éppen jobboldali... vagy akár semleges, politikától kívül álló nézetű, hír fogyasztó, aki a köz tv-től éppen a széles látókörűséget és mértéktartást várja el.
Üdv.:Kelen
nahátnahátnahát 2009.09.30. 16:07:20
Kezdődhet a nagytakarítás.
Balazs5 2009.09.30. 16:54:46
nápolyi maszti 2009.10.02. 01:40:41
Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.10.05. 20:49:22
hvg.hu/itthon/20091005_ma_reggel_mtv_betlen_janos.aspx
purumbagat 2009.11.24. 06:36:02