Az NBC csütörtök esti vígjátékblokkjának újonca, a Community arra az egyszerű alapvetésre épít, hogy lúzerember = viccesember. Ez valahol igaz is, a The Big Bang Theory is innen indul ki, de ők legalább tudnak mit kezdeni a témával, míg a Community legalábbis a pilotban, nem nagyon. A főszeplőnk Jeff, a bukott ügyvéd, akinek vissza kell mennie az egyetemre, hogy diplomát szerezzen - ezt valahogy az első körben elfelejtette ugyanis. Erre pedig a nálunk ismeretlen community college, azaz ilyen állami finanszírozású egyetem tűnik a legmegfelelőbbnek, mert könnyű, ráadásul az egyik tanár Jeff korábbi ügyfele, így a vizsgakérdéseket nem lesz nehéz megszerezni előre.
Jeff aztán meglát egy lélegzetelállítóan szépnek beállított, de valójába tök átlagos szőkecsajt, akit meg akar dugni, és ezért kitalálja, hogy majd ő korrepetálja spanyolból - a többi csoporttárssal együtt. Ezzel megvan az alapfelállás, a csoportban csupa lúzer, a neurotikus könyvmoly csajtól a gimi egykori focisztárján keresztül az állandóan pofázó, és társaságban rém idegesen viselkedő arabon át a vén hippi diákig. Aztán leülnek egy asztalhoz, és beszélnek, ami kicsit vicces, de inkább unalmas, és ha ez így fog menni egy évadot át, akkor csak a mazochisták nézik majd.
A sitcom legnagyobb baja, amellett, hogy nem vicces, a főszereplő Joel McHale, akinek vinnie kellene a hátán a vicceskedést, de két jó beszóláson kívül igazán nem lehet rajta röhögni, a többiek pedig csak egy-egy típusszerepet hoznak, talán az öregdiákot alakító Chevy Chase-nek lehetne nagyobb teret engedni, mert ő tapasztalt komikus, és segíthetne a sorozaton, csak úgy mint a Daily Show-ból ismert John Oliver, aki Jeff haverját alakítja. Mivel az NBC a csütörtök estét eleve telerakta valóban vicces sorozatokkal, a Community nyugodtan kihagyható.
Thrasher 2009.09.21. 14:34:22
yaffa · http://www.yaffa.blog.hu 2009.09.22. 10:27:36
aha...
vagy várjunk csak?
sixx · http://comment.blog.hu 2009.09.22. 10:29:45