Lassan szállingóznak vissza a nyári szabadságról a közéleti műsorok az m1-re. Szeptember első hete van - lehetett volna pár hónappal hosszabb a július, de hát ez van -, tehát most vasárnap már újból képernyőn A szólás szabadsága. Ott folytatjuk, ahol tavaly abbahagytuk, Krizsó Szilvia a műsorvezető, "exkluzív interjúk és stúdióvendégek vidéki és külföldi műholdas kapcsolások, riportok segítségével igyekszünk bemutatni az összefüggéseket. Miután itt több idő van, mint a Híradóban vagy az Estében, a rövid tudósításokon túl lehetőség van feltárni, hogy az eseményekből, politikai döntésekből pontosan mi és hogyan érintheti a nézőket" – mondja Kardos Ernő a műsor főszerkesztője.
Oké, ez nem újdonság annak, aki eddig is nézte a műsort, lássuk, mi az, ami változik, és milyen vendégek várhatók a közeljövőben. A műsor nyolcadik évada megújult grafikával, HD minőségben, 16:9-es képarányban készül. Reméljük, hogy nagyon nagyon jó omen, hogy a műsor szeretné vendégül látni Bujtor Istvánt, ha felépül. Így legyen, drukkolunk. Ez még sajnos csak terv, és az is terv, hogy eljön a műsorba a válságszakértő Soros György és a határnyitást Amerikában ünneppé nyilvánító Arnold Schwarzenegger. Ami viszont biztos, hogy a jövő héten A szólás szabadsága vendége lesz Bajnai Gordon miniszterelnök, és a szerkesztőség meghívta Robert Fico szlovák kormányfőt is. Ez utóbbira leszünk főleg kíváncsiak.
Első adás szeptember 6-án, vasárnap este 21 órakor.
Hatványpatkány 2009.09.04. 15:56:22
Viszont műsorvezetőtársa, Mészáros Antónia nem csak okos, felkészült, hanem szép és igen nőies is. Őt szívesen megnézném topless bármelyik magazinban.
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.04. 15:57:55
kcu 2009.09.04. 16:01:32
egy hozzászóló 2009.09.04. 16:05:03
Hát persze.
Samott 2009.09.04. 16:05:07
[Sven] 2009.09.04. 16:15:52
egy hang a hátsó sorból 2009.09.04. 16:27:18
Samott 2009.09.04. 16:33:19
andris|bandis · http://howtoiphone.blog.hu/ 2009.09.04. 16:45:02
A tervekhez gratulálok, különösen a Schwarzenegger meghívása hangzik jól. Én múlt héten az angol királynőt hívtam meg teára, igaz sajnos még nem jelzett vissza.
Pár halk kérdés:
- ezt is a sufniban (kertben) álló, összetákolt közvetítőkocsiból fogják vezérelni?
- nem úgy volt, hogy a Zemtévé nem kapott pénzt digitális stúdióberendezésekre, csak az adáslebonyolító lett HD, és így csak a konzerv, előregyártott műsorok lehetnek HD-k?
- Krizsó Szilvia, oké, ahhoz képest hogy MTV, egész tűrhető. Nade a Mészáros A.?
"Viszont műsorvezetőtársa, Mészáros Antónia nem csak okos, felkészült, hanem szép és igen nőies is. Őt szívesen megnézném topless bármelyik magazinban."
Édesjóistenem.
Hát, neked sem túl nagyok az igényeid. :-)
Netremete 2009.09.04. 16:48:34
halihalo 2009.09.04. 16:49:32
Mert Európában már ez a jelen. Remélhetőleg nálunk is hamarosan az lesz. Elég szégyen, hogy ég mindig nincs rendes magyar HD adó.
Hatványpatkány 2009.09.04. 17:05:08
figyeloe 2009.09.04. 17:24:26
- ezt is a kertben (a parkoló betonján álló) közvetítőkocsival vezérlik, mert nincs más:) Azaz AZ MTV-NEK NINCS EGYETLEN MŰKÖDŐKÉPES STÚDIÓJA SEM. (Bár erről illendően, mélyen hallgat minden hírportál, és maga az mtv is.) A szóban forgó közvetítőkocsit 1993-ban, tehát 16 éve "tákolta" össze a SONY. Hiába nem modern, még működik, és legalább működik. Már, ha megtalálják hozzá a kulcsot (amikor nem, akkor elmarad a Híradó), és ha a biztosítékok meg a klíma is bírja a tempót (amikor nem, akkor elmarad a Híradó). Nem nevet, mert ez komoly. Csak annyira nem nézik az MTV-t, hogy fel sem tűnik senkinek, ha elmarad egy-egy Híradó.
- a Zemtévé nem kapott, és nem is kap plusz pénzt, csak annyit, amennyi "jár neki". Abból ki tudja fizetni a sugárzási díjat (7 mrd Ft az Antenna Hungáriának), a székház bérleti díját (4 mrd Ft a WING Zrt-nek), meg a béreket (11 mrd Ft!) a majdnem kétezer (!) alkalmazott után. A fennmaradó összeg a közüzemi díjakra megy el, egy akkora böhöm, csupaüveg épületet ki kell világítani, fűteni/hűteni kell, a kertet locsolni, a szökőkutak vizét fertőtleníteni...;)
- Ízlésekről tényleg nem vitázunk (@Halványpatkány), de a két említett hölgy felkészültségét illetően bőven van különbség. Krizsó Sz. javára.
sanya64 2009.09.04. 17:30:08
Ez úgy lenne szép, hogy először egy kis beszélgetés Schwarzeneggerrel arról, mily kedvesek voltunk mi magyarok a határnyitással...
majd mondjuk bejön a stúdióba Fico és megkérdezik tőle nyájasan, hogy és ő mégis mikor kívánja az országa határait megnyitni például a köztársasági elnökünk előtt, mert ideje lenne...
aztán Schwarzi meg csak nézne nagyokat, hogy kikkel vagyok mi körülvéve és biszti lenne pár kedves szava hozzá...
Hatványpatkány 2009.09.04. 17:39:22
És mivel mindkettejükről csak jót írtam, ezért nyugodtan tarthatom a véleményem.
egy hang a hátsó sorból 2009.09.04. 17:54:01
dimitrij 2009.09.04. 18:17:02
(egyébként Mészáros nem a BBC-től került haza?)
dimitrij 2009.09.04. 18:20:18
engem kiváncsivá tettél, ki nálad az etalon? vagy ez csak ilyen elvtelen fikázás?
bloggerman77 2009.09.04. 18:30:17
de, Mészáros évekig a BBC riportere volt, onnét jött haza, nem tudom miért...
egy hang a hátsó sorból 2009.09.04. 18:33:25
márnyuszi 2009.09.04. 19:19:22
ja. meg alig elfogult...
andris|bandis · http://howtoiphone.blog.hu/ 2009.09.04. 19:24:42
@figyeloe: igen, pontosan tudom, szerinted miért írtam? :-) Szánalmas szemétdomb az egész MTV, az eurómilliókért bérelt székházával és az összetákolt eszközeivel együtt, de persze erről nem ír sem az index, sem más, inkább lehozza a PR szöveget a "megújult műsorrol". És itt tényleg azon vitatkozunk, hogy melyik pártkatona(nő) műsorvezető a jobb? Röhej.
De van aki nem érti az iróniát, amit korábban írtam... :-)
dimitrij 2009.09.04. 19:30:03
aham, akkor az ezzel kapcsolatos véleményed gátol meg abban, hogy értékén kezeld a hölgyet... nem fáj ez enek mondjuk, és tényleg nem elvtelen fikázás. nem elvtelen, hanem előítéletes fikázás, az sokkal jobb. :)
andris|bandis · http://howtoiphone.blog.hu/ 2009.09.04. 19:31:21
azon kívül hogy apuka protezsálta be, falramászok a hangjától, és nem szimpatikus
- így jobb? :-)
tinkas 2009.09.04. 19:39:10
Itt az okosok igazolják tetteiket ami természetesen érettünk történik.
dimitrij 2009.09.04. 20:03:59
ave 2009.09.04. 20:27:00
Tessek megnezni egy kis Nika Gyorgyo vezette Az Estet, hogy legyen mihez viszonyitani.
tallyatwater 2009.09.04. 20:51:13
Hogyan kapaszkodjunk felfele a letran?
Kedves gyerekek, ma este elmeselem nektek Meszaros Antonia tortenetet. Tortent egyszer, hogy Antonia produkcios asszisztenskent dolgozott a BBC-nel. (Nem szerkesztokent vagy ahogy divatosan mondjak, producerkent, hanem asszisztenskent!) Ugy kerult oda, hogy reszt vett valami nevenincs media kepzesen Magyarorszagon, majd szo szerint elvetette magat felesegul a tanfolyam angol vezetojevel, aki szabaduszokent tortenetesen a BBC-nel dolgozott. A kovetkezo projectre a ferjet Irakba kuldtek ugyancsak a BBC es az MoD (Ministry of Defence) megbizasbol, ahova asszisztensnek dogos kis feleseget vitte magaval. Onnan visszaterve a ferj benyomta Antoniat az egyik BBC musorba, de Antonia hiaba kapaszkodott, nem jutott feljebb a letran, tovabbra is csak asszisztens maradhatott. Kozben szabaduszo ferjenek sem termett mar tobb baber, atmenetileg munka nelkul maradt, igy hat Antonia azonnal el is valt tole, es jobbnak latta hazakoltozni. A jol csengo BBC hatterrel (messzirol jott ember azt mond, amit akar) es persze apuci segitsegevel eladta magat az MTV-nek, de tobb honapon at csak lotifuti riporterkent foglalkoztattak, nem mertek rogton kepernyore tenni. (Megjegyzem, lehet hogy kesobb sem kellett volna.) Tul sok fantazia nincs is a kerdeseiben, de nincs is ezen mit csodalkozni, hiszen egy mezei produkcios asszisztensbol csinalt mediasztart az MTV.
Kara kán · http://karakan.blog.hu 2009.09.04. 21:43:50
dimitrij 2009.09.05. 09:34:37
figyeloe 2009.09.05. 09:55:51
dimitrij 2009.09.05. 10:30:41
bug jr. 2009.09.05. 13:08:17
fél órája ezen röhögök és nem bírom abbahagyni.kösszépen
)))))