Úgy két hete jelezhettük először, hogy a tévéakadámia, és az Emmy-gálát idán közvetítő CBS úgy döntött, hogy nyolc kategória díjátadóját előre felveszik, ezzel is spórolva kicsit az adásidőn. Azok az alkotók (főleg írók és rendezők), akik ezekben a kategóriákban indultak, kibírták röhögés nélkül a bejelentést, sőt, igen idegesen (és sértetten) reagáltak a döntésre, mondván ez munkájuk lealacsonyítása és leértékelése, és így tovább, és ismerjük be, valahol igazuk is van.
Ha csak a jelöltek hepciáskodnak, az annyira nem érdekelte volna a tévéakadémiát, de szolidaritásból tiltakozó levelet írt a SAG (a színészek szakszervezet), a WGA (az íróké) és a DGA (a rendezőké is), amiben az eljárás megkérdőjelezése mellett finom fenyegetések is olvashatók a jövőre vonatkozóan - márpedig az Emmy-t odaítélő akadémiának úgy hiányzik egy zajos, látványos bojkott, mint üveges tótnak a hanyattesés, így visszakoztak.
A menetrend így a régi lesz, minden Emmy-t (na jó, a kreatív kategóriákat, azaz a technikai díjatak hamarbb átadják) élőben adnak majd át, megint maradhatunk fent hajnal hatig, ha élőben akarjuk követni az eseményeket. Képünkön a tavalyi hepajra érkező Tricia Helfer.