Az HBO ma este kezdi el vetíteni a Showtime tavaly nyári sikersorozatát, a United States of Tara című félórás sorozatot, amit valahol tekinthetünk dramedynek, vagy fekete komédiának is, de én szívem szerint leginkább drámának nevezném, komikus beütésekkel, mert azon felszabadultan röhögni, hogy disszociatív személyiségzavaros nő hogyan éli az életét, nem biztos, hogy mindenkinek sikerül.
Tara testében ugyanis nem egy hanem (egyelőre) négy személyiség lakik, T, a vad tinicsaj, aki füvezik és állandóan csak dugna, Aéice, a karót nyelt háziasszony a hatvanas évekből, Buck, a gyökér kaminsofőr, aki ráadásul férfi is, no meg maga Tara, a szerencsétlen családanya, aki úgy neveli két gyermekét és éli életét megértő férje mellett, hogy soha nem lehet tudni, mikor jön elő belőle valaki, akinek éppen nem kellene.
Ilyen alapkonfliktussal sok mindent lehet kezdeni, és a színészek meg is próbálják a lehető legtöbbet kihozni a dologból - kár, hogy az Oscar-díjas egykori sztriptíztáncosnő, Diablo Cody a közepesen erős pilot után nem tudott igazán jó dolgokat írni nekik. A főszereplő Toni Collette számára jutalomjáték lehetne a sorozat, hiszen pont az ilyen szerepekre ráírva, hogy "Emmy-esélyes", de istenigazából meggyőző teljesítményt sajnos nem tud nyújtani, Buck, a kockásinges, sört vedelő kamionsofőr konkrétan beférne a Mikroszkóp színpadra ezzel a teljesítménnyel, az pedig a szakma legalja valahol.
A nézőket azonban valamivel, talán a kiváló gyerekszereplőkkel, és a végtelenül türelmes férjet alakító John Corbett átlagon felüli munkájával sikerült megfogni: átlagban 2.67 millió nézője volt hetente (ezzel a Showtime 2004 óta legnézettebb sorozata lett) így a negyedik epizód után máris berendelták egy újabb évadra. Az első etap 12 részes lett, ezt az HBO nálunk kedd esténként vetíti majd le augusztusban, mégpedig úgy, hogy zsinórban leadnak 3-3 epizódot minden héten. Bemutató ma este.
Pikk Dáma ♠ 2009.08.04. 12:29:58
azért Toni Collette és John Corbett együtt nem lehet olyan rossz:)
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.08.04. 13:57:52
banyanyanya 2009.08.04. 14:47:03
vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.08.04. 14:58:57
M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.08.04. 17:05:59
sixx · http://comment.blog.hu 2009.08.04. 17:08:12
érdektelen 2009.08.04. 17:16:58
www.imdb.com/title/tt1001482/usercomments
ElPadre 2009.08.04. 19:43:28