- Két hét technikai szünet után, július 13-ától, vagyis mától, ismét elindul Az Este. Mostmár az MTV új székházából jelenetkezik az első adás, de a díszlet marad a régi, és Nika György is. A másik műsorvezető továbbra is Mészáros Antónia lesz.
- Ide kapcsolódó hír, hogy szerkesztőt is váltott Az Este. Orosz Györgyi szerkesztő ugye a FigyelőNet főszerkesztőjeként folytatja pályafutását. Munkáját Szűcs Péter a Duna TV és az Info Rádió korábbi műsorvezetője, illetve a Zoom.hu internetes hírportál korábbi főszerkesztő-helyettese veszi át.
- Szintén az MTV-hez kapcsolódik, hogy Várkonyi Attila, a Szórakoztató Műsorok Főszerkesztőségek vezetője azt nyilatkozta az Origónak, hogy ősztől az igényes szórakoztatásra szeretnének ráállni. Lesznek például koncert- és színházközvetítések.
- A Napi Ász szerint "hetek óta folynak a találgatások", hogy folytatódik-e az Áll az alku a TV2-n. A vicces nem ez, hanem Magyar Rita nyilatkozata, aki azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy "Számunkra még nem aktuális ez a kérdés. Akkor válik azzá, amikor a TV2 őszi műsorstruktúráját kommunikáljuk." Amit lefordíthatnánk úgy is, hogy majd akkor megmondjuk, amikor megmondjuk.
- A MÁV vezetése 2008-ban alapította a Sajtódíjat azzal a céllal, hogy elismerje a vasútról, a MÁV Csoportról rendszeresen tudósító újságírók munkáját. Idén Diószegi József, a Napi Gazdaság főmunkatársa kapta a MÁV Csoport Sajtódíját. A MÁV tájékoztatás szerint a díjat olyan nyomtatott vagy elektronikus médiumnál dolgozó munkatárs kaphatja meg, aki az újságíró szakma alapelveit, etikai szabályait betartva tudósít, hiteles, korrekt és pontos tájékoztatást nyújtva a közvélemény számára. A díj odaítélésekor kiemelt szempont továbbá a független hozzáállás és a minőségi sajtómunka - olvassuk a Kreatívon.
- Törölte nyilvántartásából a MTV közéleti csatornáját a médiahatóság - a döntésről testületi forrásból értesült az MTI. Az ORTT által az MTI rendelkezésére bocsátott határozat szerint a médiatörvény azon passzusa alapján jártak el, amely szerint törölni kell az adót, ha "az üzemben tartó bejelentette a műsorszolgáltatás elosztásának megszüntetését, vagy tizenkét hónapon belül legfeljebb összesen hatvan napon át folytatta".
- És két vicces hír a végére. Kedden lesz 70 éves Karel Gott, a "prágai csalogány", "Kelet Sinatrája", "Prága aranyhangja". Több filmben is szerepelt, sok filmzenében hallható a hangja, így például a Maja, a méhecske című világhírű rajzfilm dalát is ő vette fel.
- Bud Spencer-Terence Hill rajongók fesztiválja volt péntektől vasárnapig Gárdonyban. 1300 adag hagymás bab készült. "Szeretem a hagymás babot."
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alapvető élelmiszer 2009.07.13. 11:31:27
Ezt minden nyáron elsüti az MTV, de nekem Vidorka professzor óta (emlékszik még rá valaki?) ez valahogy mindig azt jelenti, hogy előveszik a már rommá nézett kabarét (lásd a mostani "Üdítő"), vagy más csatornák kifutott sztárjai visszatérnek az MTV-hez (lásd M. Kiss, bár ő éppen nem szórakoztat).
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2009.07.13. 12:14:57
várkonyi meg koncertközvetítéseket, meg színházközvetítéseket ígér, többek közt ezt érti igényes szórakoztatáson. aztán majd meglátjuk.
Anak 2009.07.14. 17:52:25
-Csakhogy az az én hagymás babom!