- A tervekkel ellentétben mégsem született végleges döntés az NB I-es közvetítéseket illetően a Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtöki, rendkívüli elnökségi ülésén, így továbbra sem dőlt el, hogy a következő három idényben a Digi TV vagy a Sport TV csatornáján szerepelnek a Soproni Liga mérkőzései. Kisteleki István elnök szerint ugyanakkor hétfőre mindenképpen eldől a kérdés, kedden pedig a szerződés aláírására is sor kerülhet.
- Érdekes interjú olvasható a Népszabi online kiadásában Krizsó Szilviával. Végre elmondja, mi is volt a Gyurcsány-interjú körüli "botrány", és hogy beledumálhatnak-e a politikusok abba, hogy mit kérdezzenek tőlük. "Nos, nem gondolom, hogy egy riporternek az a dolga, hogy a riportalany kedvében járjon. Senkit sem csacsogni hívunk, hanem kőkemény dolgokról beszélgetni, ami nem feltétlenül kellemes."
- A dunatv.hu videótárában elindult a beszédfelismerővel támogatott keresés és automatikus címkézés, melynek segítségével lehet az elhangzott szavakra keresni illetve a tartalomra célzott hirdetéseket elhelyezni.
- A HVG online verziójában pedig Papp László Tamás az RTL elsőtétítéséről értekezik. Szerinte azzal, hogy az ORTT elsötétít, nem a csatornát büntetik, hanem a nézőket. Teljes cikk itt.
- Július 13-tól újra vetíti a Magyar televízió az Öreg bánya titka című ifjúsági filmet. Fejér Tamás rendezte, aki az Utánam, srácok!-at, és a Tenkes kapitányát is. A film egyébként megjelent dvd-n is, de most a vetítés után szokásos módon felkerül majd az MTV videótárába, ahol mindenki számára elérhető lesz.
- A romániai magyar olvasók gazdasági tájékozottságát kívánja szélesíteni az Új Magyar Szó, amely csütörtöktől új, havonta megjelenő gazdasági melléklettel gazdagítja a bukaresti napilap tartalmát.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.