11. évadát kezdi meg a Big Brother az USA-ban, és mint minden formátum, ez is kezd kifulladni (nem csoda, az "egy házba zavarjunk be pár embert és nézzük őket"-écesz nem sok variációs lehetőséget hordoz magában), így a CBS és a készítők az idei nyári kiadásra kitaláltak valamit, amitől nézettségnövekedést várnak. Az ugrás után megmutatjuk a versenyzőket, köztük azt a szénné varrt csajt, akinek idén nyáron drukkolunk.
Aki már látott amerikai középiskolákról szóló filmet vagy sorozatot, az tisztában van azzal a kvázi kasztrendszerrel, ami az intézményekben uralkodik: vannak a sportolók, a faszacsávók/menő csajok, a nyomik/geekek, és a kívülállók. (A témában csak javasolni tudom a Freaks and Geeks című tévésorozatot.) Az idei Big Brotherben pedig a játékosokat (12+1 meglepetésvendég) majd szépen beosztják ezekbe a csoportokba, ezzel teremtve mesterséges feszültséget még azelőtt, hogy az a dolgok rendje és módja szerint magától kialakulna a négy fal közé zárt idegenek között.
A műsor kritikusai azt hánytorgatják fel a producereknek, hogy a hatodik évad óta nem volt olyan kiadása a veterán reality-nek, amiben a készítők nem szóltak volna bele a dolgok menetébe azzal, hogy a ház lakói között valamiféle kapcsolatot építettek volna ki már a műsort megelőzően, vagy éppen úgy válogatták össze azokat, hogy valamiféle létező kapcsolatban legyenek egymással. Ez lett volna hosszú idő óta az első olyan BB, amben nincs ilyen manipuláció, erre tessék, kapnak egy másik csavart. A gimis téma mindenképpen furcsa lesz majd a versenyzőknek, akik között egy 41 éves, többgyermekes apa is található. Az új évad holnap kezdődik a CBS-en.
mentalistagenya 2009.07.08. 13:42:14
Win Elen 2009.07.08. 14:12:26