Pár hónappal ezelőtt Bakács Tibor nevének sima említésével többnapos dührohamot lehetett belőlem kiváltani, és ehhez még idézni sem kellett tőle semmit. Nem kedveltem annyira, na. A kiugrott alkesz kispapot idéző kereszténysége, meg a fülénél fogva előráncigált Biblia-idézetei, a bulvárközeghez képest is felszínes bölcsészkedései a Megasztárban, az átlátszó jófejkedése a hajléktalanrealityben, és a hallgatókkal összebalhézó hisztérikus műsorvezető a Klubrádióban. Kell ennél több ok? Tavaly szeptemberben Bolgár úr elment egy kicsit szabira, hogy kipihenje a hallgatókat, akik szerint, 'ha Orbán visszajön, bevezeti a diktatúrát'. Addig a Megbeszéljükben vendégműsorvezetők helyettesítettek, egy füst alatt letesztelte az adó az Ötös későbbi házigazdáit, köztük Bakácsot is. És hiába ordította le egy hallgató haját tőből a műsorban, azért kapott ő is egy délelőttöt ajándékba.

Úgyhogy elindult az Ötös, a Klubrádió délelőtti magazinja, és Bakács kitalálta, hogy minden adás egy bizonyos részében hármasban fognak beszélgetni Wahorn Andrással és Para-Kovács Imrével, telefonon keresztül. Ez még rendben is volna, de aztán Bakács itt is hozta a formáját, majdnem minden alkalommal ordibált egy jót Wahornékkal. Ez persze tipikus Bakács-féle színjáték, valószínűleg otthon a tükör előtt gyakorolja, és méri közben a pulzusát, nem kell komolyan venni, de ettől még hallgatóként nem tudtam mit kezdeni ezzel a természeti jelenséggel. Aztán váratlanul megtörtént a három legrosszabb dolog, ami történhet. Nem elég, hogy lassan megszerettem a műsort, de még rá is szoktam, különösen az ordibálásra. A harmadik csapás, hogy Bakács ezzel kábé egy időben abba is hagyta az ordibálást. Gondolom, 'lett neki szólva', hogy ezt ne.

Jó, azt nem mondom, hogy Bakácsot is megszerettem, csak a műsorát, illetve annak is csak egy részét. Az első szakaszt, amiben Bakács Tibor magában motyog, és idézeteket olvas fel a mikrofonnak, továbbra is át szoktam ugrani, mert a hatása üti egymást a reggeli ébresztő kávémmal, meg eleve milyen már, hogy valaki gésának nevezi magát, de ezt most hagyjuk, dicsérni jöttünk, nem fikázni. És ha belegondolok, az is ritka, hogy Para-Kovácsék után továbbhallgatom az adást. Szóval egyértelmű, hogy az a nagy titok, hogy Para-Kovács Imre és Wahorn András elég sok és tömény ahhoz, hogy semlegesítsék a savas kémhatású bakácsságot, és így a műsornak lett egy hallgatható része.

Nem kell garbós esztétának lenni ahhoz, hogy megfejtsük, miért olyan szórakoztató ez a hármas. Egyszerűen azért, mert Bakács Tibor kitartóan hajigálja be a filozofikus kérdéseit, amikre Wahornék először megpróbálnak komolyan válaszolni, aztán előbb-utóbb elhülyéskedik az egészet, de van, amikor egyből elhülyéskedik. A legviccesebb az egészben az, hogy maga a műsorvezető egy csomószor elveszti a fonalat, és fogalma sincs, miről beszél a másik kettő. Az egészről a Tilos hőskorszaka jut eszembe, amikor még új volt, hogy a rádióban lehet laza "beszélgetős műsorokat" is készíteni, mintha a kocsmaasztalon felejtettek volna egy mikrofont. És nem is véletlen, hogy ez ugrik be, mert Bakács is, meg Para-Kovács is évekig vezetett a Tilosban reggeli műsort. Ha jól emlékszem, hétfőnként, és pont egy csapatban voltak.

Szóval vegyük úgy, hogy a tilosos stílus egy kicsit fogat mosott, kinyomogatta a miteszereit, lerakta a porta előtt a sörösüveget, és így már beengedték egy kereskedelmi rádióba. És ez nem baj, mert legalább van egy hallgatható műsor délelőttre.

Keddenként fél tizenegy körül a Klubrádión.