Mivel csak alkalmi nézője vagyok a sorozatnak, kész szerencse, hogy az évadzáró előtt megnéztem a felvezető epizódot is, mert egyébként halvány fogalmam sem lett volna arról, hogy mi történik a képernyőn. A Dr. Csont idei évadzárójában ugyanis az írók agya ledobta az ékszíjat, és egy totál más környezetbe helyezett, más karakterekkel elmesélt, cseppet sem a sorozatra jellemző epizóddal jelentkeztek, aminek értelmét csak az utolsó pillanatban értettük meg. Spoileresen az ugrás után.

A Dr. Csont a procedurális sorozatok egyik ekletáns példája lenne, ha a két főszereplő nem olyan lenne, mint amilyen. A mellékszereplők ugyanazokat a paneleket hozzák, mint az összes többi ilyen sorozatban (CSI, Gyilkos elmék, Mentalista), a történetek sem igazán különböznek a többitől, csak itt nem egy helyszínelő vagy “mentalista” van a középpontban, hanem egy régész antropológus csaj meg egy FBI-ügynök, és nem friss hullák, hanem szétrohadt csontvázak köré építik fel a a speciális effekteket.

Amiben más ez a széria, az a két főhős közötti tapintható szexuális feszültség, az ami például a Mentalistában nincs meg, és a CSI-ban sem volt annyira nyilvánvalóan jelen (emelje fel a kezét, aki nem csodálkozott azon, amikor Grissom ágyba vitte a kolléganőt), mint itt, ahol a rajongók már évek óta azért könyörögnek, hogy Booth és Bones feküdjenek már össze, mert nem lehet bírni a feszültséget. Én, az alkalmi néző annak örültem, hogy a karakterek közötti dinamikán nem változtattak, mert így bármikor belenézhettem egy-egy epizódba kikapcsolódásképpen, ugyanazt kaptam, amit megszoktam.

Az utolsó előtti epizód azért volt lényeges, mert ebben derül ki, hogy Booth fejében egy tumor növekszik szépen, és az is, hogy Bones gyereket akar, de nem úgy, hanem mesterséges inszeminációt követően, és persze ki más lenne erre a tökéletes alany, mint Booth. Felvezették tehát a dugást, amit az évadzáró első jelenetében meg is kapunk, lehetett tapsikolni, de csak addig, míg ki nem derült: ez nem az a Dr. Csont, hanem egy alternatív verzió - párosunk és sorozatbéli kollégáik egy éjszakai mulatót vezetnek, Bones a hideg üzletasszony, Booth a heves vérű tulajdonos, a többiek meg vérmérsékletüknek, személyiségüknek vagy éppen vágyaiknak megfelelően kapnak szerepet a vállalkozásban.

Vicces és felüdítő epizód volt ez persze, volt azért benne egy gyilkossági ügy is, miért is ne lett volna, és éppúgy megoldották, mint a rendes részekben szokták, de nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy a színészeket szabadjára engedhették egy kicsit, hadd mókázzanak, próbáljanak ki valami mást - lásd még a Buffy vagy Scrubs operás epizódjait. Az epizód végére aztán kiderült, aminek ki kellett: a Mötley Crüe fellépése az éjszakai klubban, a gyilkosság és ami a legfontosabb, a dugás csak a képzelet szülötte, Bones és Booth nem házasok, Bones nem terhes, Booth pedig az agyműtét után lábadozik a kórházban, és ő álmodta csak az egész epizódot magának. Ezzel a húzással minden sorozat él egyszer, basszameg, pedig be kellene tiltani. A cliffhanger meg annyi, hogy Booth nem emlékszik Bones-ra, azaz kapott egy laza amnéziát az íróktól, ami majd persze elmúlik a következő évadban, miért is ne múlna.

A két főszereplő jó, bár Deschanel robotikus játéka és hanghordozása engem rohadtul idegesít, ennek ellensúlyozására jókat bír beszólni (akaratlanul persze, mint minden okos tudósember a tévében) és aranyos a feje. Boreanaz szerintem soha nem volt egy nagy színész, az aggodalmas nézést már az Angelben tökéletesítette, ebben a sorozatban annál a karakternél valamelyest összetettebbet alakít, de valahogy engem nem tud lekötni a játéka. Az évadzáró vicces volt, de egy ezerszer elsütött klisé újrája, amin istenigazából még az erős sminket és cuki rucikat viselő Deschanel sem tudott segíteni.