Iparági pletykák biztosra veszik, hogy a nézettségi versenyben hangyafasznyival vezető RTL Klub még az idén nyáron bemutat két újabb amerikai sorozatot, érkezhet a könnyed Burn Notice és a valamivel komolyabb Lie to Me, és akkor még ott van a Chuck is, ami lehet még szeptember előtt képernyőre kerül.
A (számomra) nagyobb durranást a Burn Notice jelenti, ami egy iszonyú laza, könnyed sorozat egy exkémről, akit egy (afrikai) akciója közben rúgnak ki, és kénytelen Miamiban meghúzni magát (ezek szerint ott rosszabb, mint Clevelandben) pénz, lakás és minden nélkül. A sorozat főszála ezzel meg is van, Michael Westen nevű főhősünk (Jeff Donovan kiváló alakításában) próbálja kinyomozni, ki cseszett ki vele ennyire, emellett hetete kapunk egy ügyet, mert a munkanélküli kém valamiből meg kell, hogy éljen, így bevállal mindenféle melót, melyekben egy dolog közös: a kisembert bántják, ő meg segít neki, legyen az zsarolás vagy mondjuk ipari kémkedés.
A fentiekből is kiderül, hogy egy alapvetően feelgood sorozatról van szó, nem kell komolyan venni (nem is hagyja magát), mert nem ez a dolga, hanem a szórakoztatás. Minden esetet Westen kommentárja kísér, a kép néha kimerevedik, ő meg elmondja, hogy az aktuális szituációban hogy kell eljárni, teszem azt akkor, ha két ember gépfegyvert fog ránk, és csak egy rágó van a szánkban. Ez a MacGyveres beütés, és a mellékszereplők (Bruce Campbell és Gabrielle Anwar, aki a pilot után meglepően aranyos lett) teszik igazán viccessé a történetet, amit csak ajánlani tudok mindenkiek. A premier időpontja egyelőre ismeretlen.
A másik sorozat, amiről szó van, Tim Roth első nagy tévés munkája, és egy olyan fasziról szól, aki afféle élő hazugságvizsgálóként segíti a rendőrség melóját. A főszereplő ugyanis annyira jól olvassa az emberek arcát, mozdulatait és reakcióit, hogy észrevesz olyan piciny rezdüléseket is, melyeket az átlagember nem - ebből von le következtetéseket és segít a nyomozásban. Amiben ez a sorozat mégis több, mint egy sima nyomozós krimi, az Roth játéka és az, hogy nem a rendőrökön, hanem a kicsit House-szerű főnökön és csapatán van a hangsúly.
Azon persze lehetne vitatkozni, hogy egy ilyen bizonyíték, mármint valakinek az arcjátéka mennyire állja meg a helyét a bíróságon, de nem dokumentumfilmet nézünk, hanem egy filmsorozatot, a realizmust nem pont ezen kellene számon kérni. A nézettsége egészen jól alakult, így nem volt túl megepő, hogy a Fox kért belőle egy második évadot is, bár abban nem vagyok biztos, hogy mind a 13 berendelt epizód le fog menni belőle. A bemutató időpontjáról szintén nincs hírünk, de ahogy megtudjuk, jelezzük.
foxglove (törölt) 2009.06.15. 13:12:12
bree-gee 2009.06.15. 13:23:49
A kaméleon óta csípem Jeff Donovan-t, de valahogy kiszorult a Burn Notice az általam nézett sorozatok közül. Most legalább bepótolhatom.
Lie to me!!!De jó, a családot már felcsigáztam, hogy milyen jó sorozat, végre ők is láthatják.
b.juha 2009.06.15. 13:53:02
felicity 2009.06.15. 14:51:37
titok84 2009.06.15. 15:19:21
Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2009.06.16. 11:12:06
efzsé 2009.06.16. 11:21:46
Csak a ráismerés végett.
efzsé 2009.06.16. 11:21:56
Csak a ráismerés végett.
érdektelen 2009.06.16. 11:59:04