- Nagy Feró részeg bekattanásával jól lehetett promózni anno a Hal a tortánt, viszont szó szerint nagy árat fizethet ezért a TV2. Ezért, meg azért, mert a műsor egy másik hetén megalázták Regina Ice pornószínésznőt, illetve semmibe vették emberi jogait, az ORTT kétszer 5 557 656, azaz 11 115 312 forint megfizetésére kötelezi a műsorszolgáltatót. A csatorna természetesen fellebbez.
- Május 12-re halasztotta a Tv2 és az RTL Klub koncessziós díjának csökkentéséről szóló szavazást az ORTT, mert a háttérben még folynak az egyeztetések, és egyébként is túlórázniuk kellett volna. További részletek itt.
- És szintén nem tudott dönteni az ORTT a Sláger Rádió és a Danubius frekvenciájának újbóli megpályáztatásáról sem, így leghamarabb június negyedikén írhatják ki a tendert. November 19-én pedig már el is kell indulniuk az esetleg nyertes új rádióknak. Részletekhez katt ide.
- Három alelnöke közül kettőt menesztett a Duna Televízió elnöke, Cselényi László. Távlati elképzeléseiben is egyetlen alelnöki poszt szerepel. Pörös Géza kulturális alelnök korábbi beosztásában - kulturális igazgatóként - a közszolgálati médiumnál marad, az innovációért felelős Pomezanski György viszont közös megegyezéssel távozik. A gazdasági területet felügyelő Szekeres László marad a helyén.
- Életveszélyes fenyegetést kapott Szakonyi Péter újságíró, a Napi Gazdaság munkatársa a Magyarok Nyilaitól. A Népszabadság szerint a "HírTv Lapzárta című műsorában tett, "a Jobbikot rágalmazó" kijelentései miatt fenyegették meg életveszélyesen. Az egyik műsorban felvetődött, hogy valahol az MDF együtt indult a szocialistákkal, mire Szakonyi közbevetette: talán nagyobb baj, hogy a Fidesz meg sok helyen együtt vezet településeket, kerületeket a neonáci jobbikkal".
- Jó hír azoknak, akiknek még be van drótozva a retrócsatorna, hogy Chaplin-sorozat indul a Filmmúzeumon. A Filmmúzeum hamarosan bemutatja Charlie Chaplin leghíresebb egész estés filmjeit. Látható lesz többek közt a Kutyaélet, az Aranyláz, a Kölyök és a Rivaldafény, majd az év végén sor kerül a két leghíresebb Chaplin-film, a Modern idők és a zseniális Hitler-paródia, A diktátor premierjére is. Minden szerdán este 8-kor. Első adás 2009. május 6.: Kutyaélet, A kölyök.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.