Egy hét szünet után alaposan felturbózott epizóddal fordult a célegyenesbe a Lost, nem panaszkodhatott senki a 100. epizódra. Az íróknak külön köszönet azért, mert hagytak elég teret Jeremy Davies-nek ahhoz, hogy pár örökké emlékezetes momentummal gazdagítsa a Lost történetét. A kép után spoileresen.

Szegény Daniel Faraday, ő volt talán az egyetlen karakter, akinek semmi baja nem volt a faterjával, erre most kiderül, hogy istenigazából azért, mert a) az anyja elég volt ahhoz, hogy egy idegroncs legyen belőle és b) mert nem tudta, hogy Widmore az (jól sejtettük, minden összefügg), mert ha sejtette volna, akkor régen elvágja a saját torkát. A sorozatok 100. epizódjától eltérően a Lost nem az eredeti szereplőkre fókuszált, hanem mesélte tovább a történetet és ugyan választ kaptunk pár kérdésre, de maradt még rejtély bőven a hatodik évadra (és a hátralévő két részre) is.

Dióhéjban Daniel története: szegény gyerek úgy nőtt fel, higy az anyja állandóan baszogatta, hogy használja az agyát, és menjen matematikusnak vagy fizikusnak, ha lehet, mindkettőnek, és ne klimpírozzon a kurva zongorán, mert abból nem lehet megélni, majd meglátod Daniel, te mennyivel többre viszed, mint a szomszéd Elton nevű kölyke. Epic fail, persze, de ennek oka van, mert a muter egy manipulatív ribanc, aki egyrészt eltitkolta a fia elől, hogy Widmore az apja, és még akkor sem mondta el neki, amikor Charles bátyánk (aki maga is egy gyökér eleve) egymillió fontos ösztöndíjjal segíti a gyerek időutazásos kísérleteit. 

Persze valahol megértem a szörnyű szülőket, mert ők már 1954-ben tudták, hogy a gyerek meg fog nekik jelenni a szigeten, tehát úgy kellett felnevelni szerencsétlent, hogy először is menjen egyetemre, ott tanuljon sokat, növesszen magának hippihajat (a Lost történetének első hihető parókája), majd legyen egy csaja, akit tönkretesz az időutazásos bizbasszal, de csak szigorúan azt követően, hogy elsőzör saját magán próbálja ki a dolgot, minek következtében egy napnál hosszab időre nem emlékszik semmire. És majd akkor eljön érte Widmore, és feltoszigálja a hajóra, hogy elmenjen a szigetre, mert ott meggyógyul, és elkezd utazni az időben, és visszamegy 1954-be, hogy a muter lelkére köthesse: temessétek el azt a kurva hidrogénbombát.

Elég zavaros, mi? Annyira nem, csak oda kell figyelni egy kicsit, és felfüggeszteni a logikus gondolkodást. Ami a többieket illet (még Danielről lesz szó, nyugi), Lokkbácsiékkal most sem foglalkoztunk, ez nem jó, de volt Miles és Hurley beszólás nem is egy (He is crazy on a whole new level), Daniel végre rávilágított (?) az incidensre: a Swan építése közben belefúrnak egy ugyanolyan energiabuborékba, mint ami az Orchidea alatt van, és felrobban a egész hóbelevanc, emiatt betonba öntik az alját, és egy számítógép vezérelte cuccal kisütik 108 percenként - és itt harap a saját farkába a kígyó. Nagyszerű jelent volt az, amikor Chang dokinak bemutatta Miles-t, a fiát a csúcspont pedig a kis Charlotte figyelmeztetése volt a hintánál, hogy menjen el innen messze, és ne jöjjön vissza soha.

A szerelmi négyszögünkben Sawyer elgyengülése okozott problémát, az, amikor Kate-et Pulykatojásnak szólította - Juliet arckifejezése mindent elárult, a sebesség, amivel megadta a kódot a szónikus kerítéshez, meg méginkább árulkodó volt, fél a csaj nagyon is, hogy Sawyer elgyengül, és Kate-et választja (mert persze Kate ebben nem is dönthet, gondolja a hímsoviniszta írógárda, ez egy kicsit sántít nekem). Dez jól van, Ben csak megsebesítette, és ennek örüljünk, mert amikor Cusick és Walger szerelmespárt játszik, az ember szíve repes, ennél hihetőbben ezt a tévében jelenleg senki nem tudja láttatni.

Az ádörökhöz igyekvő Daniel-Jack-Kate triót az idegbeteg paraszt Radzinszki próbálja megakadályozni, tudom, hogy ez az arc mindent túlél, mert ő fogja nyomogatni a gombot a Hattyúban sokáig, de ettől még valaki pofán verhetné egy szívlapáttal. Végül elérkezünk az utolsó percekhez, amikor Daniel elmagyarázza Jacknek, hogy mindez, ami most történik, azért van, mert a Dharma tagjai faszok voltak, és belefúrtak abba az energiabuborékba, és így tovább, VISZONT eddig nem vettük figyelembe az ún. változókat, azaz az embereket, akik saját akaratuknál fogva igenis változtathatnak az eseményeken, és Jack, nem mellesleg jó nagy palimadár vagy, mert az anyám átbaszott, nem kellett volna visszajönnötök. Ez persze elentmondhat az "ami megtörtént, megtörtént" elvnek, amit eddig hangoztatott a pali, nem tudunk megváltoztatni semmit a múltban, illetve most már igen. Ez egyelőre eléggé biceg nekem, de van még pár epizód, hogy tisztességes magyarázatot kapjunk.

És a kisfickó ezzel elindul az ádörökhöz, hogy elkérje tőlük az 1954-ben eltemetette bombát, hogy most, 1977-ben azt felrobbantva betemethesse a Hattyú állomást, ezzel meg nem történtté téve a gombnyomogatást, meg az egész sorozatot, mert ha nincs mit nyomnia Desmondnak, akkor az Oceanic 815 nen zuhan le, és minden helyreáll. Az, hogy ez mégis hogy a jóégben jöhetne össze, nem derül ki, és lehet, nem is fog, mert amikor Daniel bemegy az ádörök táborába, és emberkedni kezd a pisztolyával, hogy neki most azonnal beszélnie kell a muterral, akkor az fogja, és szépen hátbalövi, és csak néz azokkal a hideg kék szemekkel, miközben a fia(feltehetően) haldoklik. És ez a nő képes volt úgy leélni az életét, hogy pontosan tudta, mi fog történni. Már értem, miért volt tőle így befosva Benjamin Linus a templomban. Promót nem ágyazok be, tessék izgulni velem együtt egy hetet.