Szenzációs hetet zártak a valóságshow-k a múlt héten, sajnos időhiány miatt nem volt érkezésem mindről külön-külön írni, de egy posztot mindenképpen kell nekik száni, mert az általam követett "nagyok", azaz az American Idol, a The Amazing Race, a brit Apprentice és a Survivor készítői és szereplői igazán odatették magukat szórakoztatásunk érdekében. Az ugrás után kissé spoileresen, addig is egy kép a jelenlegi legellentmondásosabb reality-arcról, Coach "Dragonslayer" Wade-ről, a Survivor idei évadának messze legjobb fazonjáról.

A 18. évadát fogyasztó veterán, a Survivor, az előző, kicsit laposabb, de ettől még simén élvezhető évadot követően nagyszerű kiadással tért vissza a tévébe, és továbbra is uralja a 18-49-es sávot. A múlt heti adás 6.3/11-es adatokkal bizonyította, hogy öregember nem vénember, nagy összegben mernék fogadni abban, hogy lesz 20. évad is, ami minden bizonnyal valami űberfasza All-star kiadás lesz majd. És ha már itt tartunk: ha Coach nem lesz benne ebbe a feltételezett 20. évadban, akkor a CBS-nél vakok vagy hülyék dolgoznak a reality-osztályon.

Itt van ez az első látásra unszimpatikus, magát csak Mesternek tituláló csávó, akiről már az első adásokban látszott, hogy egy öntelt fasz, aki amellett, hogy a száját állandóan jártatja, fizikálisan nem egy nagy durranás (egy versenyt sem nyert még meg, sőt, a közelébe sem került), az ún. social game-t viszont állati jól nyomja, és elhiteti a többiekkel, hogy ő tényleg egy óriási arc, akit nem tudnak legyűrni. Nem tudom, meddig lehet ezt csinálni, lehet, nem megy el a döntőig, de persze pont ellentmondásos személyisége miatt van rá nagy esély, hogy aki esetleg mozgatja a szálakat (jelenleg éppen Tyson) csak azért viszi majd be magával a fináléba, hogy mindenképpen nyerjen. Érdemes belepróbálni ebbe az évadba.

A The Amazing Race a Survivor ellenpontjaként iszonyú szerethető párokkal jelentkezett az idén, komolyan mondom, még a kisnövésű kaszkadőr-párosra sem tudok haragudni, pedig aztán tényleg minden böszmeséget elkövettek eddig amit ebben a játékban el lehet, ennyi büntetést (négy és fél óra + fekvőrendőr, wtf???) eddig még senki nem volt képes összeszedni 14 évad alatt. A favorit testvérpárt sem tudom utálni, bár a csávó minden héten beszól valami irdatlan nagy faszságot, amitől kinyílik a zsebemben a bicska, a néger csajok lelkesek, de sokat hibáznak, az egykori pomponlányok meg hozzák a tipikus, hisztis, amerikai picsákat, de emellett megepően jó döntéseik is vannak. Miután Mel White forgatókönyvíró és apja már nincs versenyben, én a süket srácnak és hősies muterjának drukkolok, meglátjuk. (A tegnap esti adást még nem láttam, NE spoilerzze el senki, mert kitérek a hitemből).

Az American Idolt azért kezdtem el négy évad szünet után ismét követni, mert kiváncsi voltam, milyen változást jelent egy plusz zsűritag személye. A felszínen nem sokat, már az előzetes válogatások alatt kiderült, hogy Kara egy Paulába öltött Randy, lózungokat puffogtat és idióta érvekkel próbálja alátámasztani véleményét, de legalább nem hajtogatja ötpercenként, hogy "dog", amiért Randy-t már régen agyon kellett volna verni. Ami emellett a legnagyobb negatívum az, hogy a négy zsűritag sokkal többet pofázik, mint három, ráadásul idén Seacrest is úgy van vele, hogy ha már ott van a műsorban, akkor szerepel is, így az Idolok rendszeresen túlcsúsznak az egyórás kereten.

Egy alkalommal másfélórásra húzták ki az adást, akkor, amikor az Osbournes Reoaded bemutatkozott, de ott is 93 perces volt az Idol. Ez azért megbocsáthatatlan bűn az amerikaiaknál, mert ezzel belelógnak a következő sorozat sávjába, a nézettségi adatok csak hosszas korrekció után lesznek érvényesek, és felborítják az egész estés menetrendet. A műsorokat felvételről nézők pedig külön szívnak, mert lemaradnak kedvenc sorozataik utolsó 2-3 percéről, hiszen a TiVO órás blokkokban rögzít, nesze neked XXI. század. Mi, magyar kertévékkel birkózó nézők persze csak röhögünk mindezen, nálunk ha egy adás időben kezdődik, az a különleges.

A versenyzőkről is szólva, ez az évad Adam Lambertről szól és fog is szólni, mert amelett, hogy a palinak nagyon jó hangja van, kiválóan ért ahhoz, hogyan adja el magát. Egyetlen dalválasztásánál sem az egyszerű utat választotta, mindent áthangszerelt és megvariált (Ring of Fire, anyone?) bátran nyúl hozzá a nyersanyaghoz, amit aztán kiválóan elő is tud adni - a végén pedig a megfelelő szerénységgel és spontánnk tűnő pirulásokkal fogadni azt a virtuális faszszopást, amit a zsűritől kap hetek óta. Az ellenfelek sokkal nyugisabb, unalmasabb produkciókat adnak elő, talán Danny az egyetlen, akinek esélye lehet megszorítani a félprofi Lambertet, és hatalmas meglepetés lenne, ha nem ők ketten jutnának a döntőbe.

Sir Alan Sugar az az ember, akitől a tévén keresztül is jobban félek, mint egy szittyajelmezbe öltöztetett Semjén Zsolttól, pedig. A szakállas milliárdos akora, mint egy kutya ülve, mégis, amikor az Apprentice című üzeti reality epizódjainak végén elkezdi kérdezgetni a jelölteket az adott heti feladat elkúrásáról (mert ebben az évadban istenigazából faszán elvégzett feladat nem is volt még), az ember olyan kicsire szeretne összemenni, mint a hangya faszán a szőrszál. Sir Alan kíméletlenül kioszt mindenkit, egy lehetőséget sem hagy ki, hogy az öntelt, nagyképű gyökerek visszavegyenek egy kicsit az arcukból. Az idei évad megint jól sikerült a kiváló castingnak köszönhetően, igazi egyéniségeket kaptunk, (immáron az ötödik alkalommal) ebben a műsorban a külső SEMMIT nem számít, eyecandy csajokat vagy Beckham-imitáror fiúcskákat hiába keresünk. Lehet, pont ettől működik.