Hiába a villámgyorsasággal bevonult tavasz, azért a közéleti műsorok épp elég trágyát forgathatnak meg, és mivel csütörtök van, ezért az este részben a közéleti műsoroké. Kezdhetünk a Szemponttal, amelyben az áramlopásról lesz szó, például Sajókazán rengetegen nem fizetnek az áramért. Aztán lesz szó még arról a bérházról is, aminek lakóit szállodaépítés címén elfalazták. Érdekes sztori (m1, 20:10). Utána persze A la carte, amelyben Konrád György író, Dés László zeneszerző, Lányi András író, Balogh Erika színésznő, Mesterházi Attila MSZP képviselő, Simicskó István KDNP képviselő lesznek a vendégek. A dolog érdekessége, hogy már nagyon régen nem hívtak képviselőket, politikusokat a műsorba, ugyanis kiderült róluk, hogy civilben is szalonképtelenek és síkhülyék. Hát, most úgy látszik valami miatt visszaszivárogtak a műsorba (m1, 21:10). A Házon kívülben pedig folytatódik a Gulyáskapitalizmus című sorozat, a mai adásban az adófizetők milliárdjait elnyelő állami cégekről és beruházásokról lesz szó (RTL, 23:15).
Ha mindezt ép elmével átvészeltük, akkor kattinthatunk késő este Hajósra, akinek régi show-ja újból fut a Comedy Centralon (23:00). Sorozatok közül egyébként a Szex és New Yorkot hölgyolvasóinknak (Viasat3, 19:00), a Tetthelyt olyan retrókedvelőknek, akiknél még nem kapcsolták ki a Filmmúzeumot (20:00), a Drótot pedig bárkinek ajánljuk (Duna, 23:05).
Későn lesz, de akkor is ezzel kezdem, mert Eastwood-rajongó vagyok, szóval Éjfél a jó és rossz kertjében, elmesélném én a sztorit szívesen, de hülyeség lenne, inkább olvassunk a filmről itt (m2, 23:25). Ha korán elkezdjük a mozizást, akkor kapcsolhatunk a Csúcsformában 3. című filmre, amelyben kínaiak nyomoznak Párizsban (HBO, 18:30). A vélemények megoszlanak a filmről, egy lehúzás itt, egy hátbaveregetés itt. Mindenestre szerepel benne napicsajunk Noémie Lenoir. És műsoron van a Mission: Impossible 2. is Tom Cruise-zal és Thandie Newtonnal, van olyan kritikus, aki szerint jó kis önironikus akciófilm (TV2, 21:45).
Ugorjunk az ismeretterjesztő filmekre. Kedvencem a Páratlan évek, amelyet már nem követhetek nyomon, mert nincs Filmmúzeumom. A mai részben 1971-ről lesz szó (Filmmúzeum, 21:40). A másik jó doku a Megidézett csaták, amelyben számítógépes animáció, meg egyebek segítségével régi csatákat vesznek górcső alá. A mai részben a Spanyol armada nagy veresége lesz a téma, ez jó, hiszen a tengeri ütközet elég látványos (Spektrum, 22:20). A háborúk évszázadából meg kiderül, hogy a harmadik világháború tulajdonképpen már megvolt, méghozzá a harmadik világban vívták meg a nagyhatalmak (m2, 19:35).
Fejlődő Szervezet 2009.04.16. 18:11:15
leslie nilsen (törölt) 2009.04.16. 18:25:05
galleries.hollycelebs.com/pictures/2/Noemie_Lenoir/01/Noemie_Lenoir_14.jpg
all-celeb-nude.com/tgp/1_Noemi_Lenoir/noemi_lenoir_sexy_10.jpg
:P
Tűzvillám (törölt) 2009.04.16. 19:02:31
Mert kíváncsi lennék a véleményére a kormányváltásról.
:P
Papp Sanyi 2009.04.16. 19:03:10
Fejlődő Szervezet 2009.04.16. 19:24:04
Kösz! Ezt a képet még forgatni is lehet! :)
elmouse 2009.04.16. 21:20:50
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.04.16. 21:28:34
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2009.04.16. 21:57:23
a többiek szerencsére nem vették észre, mert csak a napicsajt nézték :))
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.04.17. 11:24:59
-boxos- 2009.04.17. 12:38:52
és naná, hogy BLOKKOLNÁM!!!
Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.04.17. 17:40:43