- Nem tudjuk, hogy mennyire kamu a hír, de viccesnek még így is vicces. Papp Gergő parkolóellenőrnek álcázva forgatta éppen a Pimasz úr egyik epizódját és büntetőcédulát rakott az egyik luxuskocsi szélvédőjére, írja a Bors. Kiderült, hogy a verda Győzikéé, aki viszont meg akarta vesztegetni Pimasz urat, pontosabban "a parkolóőrt", ez nem sikerült, most meg éppen azon mesterkedik, hogy letiltassa a műsort.
- A MTV több, nagy értékre szóló szerződésének újratárgyaltatását kezdeményezi a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének egyik, Fidesz által delegált tagja; Szabó László keddi közlése szerint a testület másnapi tanácskozásán terjeszti elő indítványát. Mindenképpen ebbe a körbe soroltatná az Antenna Hungáriával és a Nap-kelte című reggeli műsort szállító társasággal, valamint az új tévészékház bérbeadójával kötött megállapodást - mondta az MTI-nek, indítványát a köztelevízió rossz anyagi helyzetével indokolva.
- Április 18-án újból kódolatlan napot tart a HBO. Lesz Dennis, a komisz, de ennél azért érdekesebb a Pánik, Till Attila mozija. Nézhetünk Kylie Minogue koncertet, és A másik én című thrillert.
- Húsvét hétfőn a Film+ három filmjével is több nézőt csalogatott a csatornára, mint a középmezőny többi csatornája. a Bűnvadászok, Az igazság mecénása, és a Penge szövetsége című akciófilm is több nézőt érdekelt, így magasabb közönségarányt ért el mint a többi csatorna azonos időben sugárzott műsorai. A 18-49 évesek 6,4%-át, a sokcsatornás háztartásban élők 7,7%-át kötötte le a három mozi.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
leslie nilsen (törölt) 2009.04.15. 13:03:17
akyyy 2009.04.15. 14:54:36
chronologie 2009.04.15. 16:04:09
Tisztelettel: Egy kedves néző
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2009.04.15. 17:01:08
gyerekkoromban én is utáltam, de aztán őszülő halántékkal rájöttem, hogy nem olyan rossz az. sőt: egyenesen jó!
Papp Sanyi 2009.04.15. 19:11:17