Van a Discovery Channelen sok érdekes műsor, ezek közül is kiemelkedik egy szórakoztató mivoltában is ismeretterjesztő darab, a Dirty Jobs (Piszkos munkák), aminek ha más nem is, de az a haszna kétségkívül megvan, hogy az iskolából lógós gyerekünket le lehet elé ültetni, és megmutatni neki, hogy mi lesz belőle, ha nem tanul rendesen. A sorozatban Mike Rowe ugyanis mindent bevállal, amit épeszű ember nem nagyon, a szamarak inszeminálásától kezdve a vagontakarításig, meg egy rakás olyan melót, amikről álmodni sem mertünk, hogy egyáltalán lézetnek. A főszereplővel készített interjút a Discovery Channeltől kaptuk, köszönet érte.

Volt-e olyan munka a sorozatban, amiről azt gondoltad, hogy totál felesleges ilyen egyszerű módszerekkel végezni?

Ez a műsor nem arról szól, hogy a technikai vívmányok fontosságát hangsúlyozzuk és a legújabb fejlesztésekről beszéljünk, hanem arról, higy ha bizonyos kényes - vagy akár piszkos - melókat az emberek nem végeznek el, akkor nagy bajban leszünk. A bemutatott tevékenységek között egy olyan sem volt, amit feleslegesnek tartottam volna, de olyannal találkoztam, amit némi segítséggel jóval egyszerűbben el lehetne végezni.

Milyen traumákat okozott a forgatás? Elég veszélyes melókról van szó, illetve olyanaokrtól, amik lelki megrázkódtatást is okozhatnak.

Hú, sok minden történt 2005 óta, mióta sorozat formájában jelentkezünk, felsorolni is nehéz, de istenigazából nem is szeretnék a múlton rágódni, elég a legfrisebb élményt felidézni, máris beleborzongok. Elfagyott a jobb lábam kisujja ugyanis, mert a Superior-tónál melóztunk, és három napon át stabilan nulla fok alatt volt a hőmérséklet.

Mikor döbbentél rá, hogy legszívesebben a mocsokban szeretsz melózni?

A mocsokban? Ez vicces, komolyan. Az egész egy nagy véletlen volt, mert úgy öt éve volt, hogy szerettem volna valami fasza nyugis elfoglaltságot a Discovery-nél, és arra próbáltam rádumálni őket, hogy csináljunk egy olyan műsort, amiben elutazok mindenfelé, a Titanic roncsaitól a piramisokig Egyiptomba,  aztán fél évig meg csak lógatom a lábam. Kellett egy felvezető műsor, és ekkor mondtam el nekik egy régebbi ötletemet, a Someone Gotta Do It címűt (Valakinek ezt is meg kell csinálnia). Ebből lett a Piszkos melók, amiből aztán kilenc epizódot forgattunk első körben, és azt hittük, nem is lesz belőle több, mert "ki a fenét érdekelne". Azóta megállás nélkül ezzel foglalkozom, és ez még így lesz sokáig.

A mai napig a denevérbarlang a legundorítóbb, amit megcsináltál, vagy sikerült már azóta űberelni?

Nem nevezném a legundorítóbbnak, de benne van az első háromban, az biztos. Főleg azért nem emlékszem vissza szívesen az élményre, mert ez volt az első ilyen forgatás, ami azzal kezdődött, hogy amikor elmerültem a guanóban, húsevő bogarak százai estek nekem a szmötyiben, mert azok meg éppenséggel ott élnek. Ráadásul amikor a földön feküdtem, a denevérek folyamatosan a légzőmaszkomra csináltak, a végén alig láttam ki rajta. Képzelheted.

A nézőktől beérkező javaslatok közül mi alapján válogattok? Te döntesz egyedül?

Az elsődleges szempont, hogy csináltunk-e valami olyamit, amit javasolnak éppen, vagy sem. Mivel már 219 meló a hátunk mögött van, ezt nem is annyira egyszerű feladat eldönteni, mint gondolnád. A producerem és a kameraman is beleszólhat a döntésbe, mert a logisztikához ők értenek inkább. Ha éppen Floridában forgatunk, nincs értelme átugrani a túlpartra, Kaliforniába, hiába kaptunk egy jó tippet, mert iszonyú költséges lenne. Ez is szempont.

Nem okoz nehézséget csajozni úgy, hogy a tévében hétről-hétre nyakig merülsz a moslékba? Nem riasztja ez a nőket?

Egyáltalán nem, sőt. Az a fura, hogy míg a műsor előtt nehezen ment az ismerkedés, most, hogy a tévében látják az arcom, sokkal többszö szólítanak le nők. Magam sem értem, miért, de jólesik.

Miközben egy birkát herélsz ki a fogaiddal, nem jut eszedbe, hogy "de jó lenne valami mást csinálni"?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. A sorozat előtt 12-15 éven át szabadúszóként dolgoztam a tévében, vezettem vetélkedőket, talkshow-kat, énekeltem, színészkedtem, szóval megtapasztaltam azt is, hogy milyen nem gumicsizmban menni dolgozni. Amit azonban semmi másra nem cserélnék el, az az egész hangulata. Életemben nem éreztem még magam ilyen jól, és nem röhögtem ennyit, mint a Piszkos melók forgatásán. 

Ha választhatsz, mi mellet döntesz: egy iszonyú büdös vagy egy nagyon veszélyes meló mellett?

Maradjunk abban, hogy a büdös melók azért rosszabbak, mert sokkal tovább emlékszem rájuk. A veszélyhelyzetek viszont cs ak addig tartanak, amíg mondjuk az embert egy cápa lerángatja a tenger mélyére és rázza, mint a rongybabát. Iszonyatosan féltem, de csak addig míg tartott a dolog, utána a parton már röhögtünk az egészen. Ugyanez érvényes arra, amikor majdnem leestem egy hídról, vagy amikor elfogyott a levegőm a tenger alatt.

Mit gondolsz, rendesen megfizetik azokat az embereket, akik ezeket a melókat végzik napról-napra?

Egyáltalán nem. A műsor sikerének egyik titka az, hogy a nézők is tisztában vannak azzal, hogy társadalmunkat valahol az tartja össze, hogy az ilyen nemszeretem munkákat is van, aki hajlandó elvégezni. Vegyük például azokat, akik az USA országútjain elütött állatokat szedik össze. Mi van, ha egyszer csak mindegyikü beteget jelent, és nem megy be melózni két hétig? Káosz, az. Az utakon nem lehetne haladni, nekem elhiheted. A műsort azért is készítjük, hogy felhívjuk a figyelmet arra: ezeket a mókat is el KELL végezni, és jobban meg kellene fizetni. Aztán persze nem történik semmi, de ezzel nem tudok mit csinálni.