Bryan Fuller mindössze 39 éves, de máris a tévé világának egyik legkeresettebb írója. Az egyetemen ismerkedett meg a szakmával, majd a Star Trek-franchise Deep Space 9 és Voyager című sorozatainál lett belőle forgatókönyvíró. A Halottnak a csók című sorozatának második évadát április 28-tól vetíti a Viasat3 (amerikai DVD-megjelenés: május 25.) - többek között erről is beszélgettünk vele.

Hogy kezdődött a pályád?

Az egyetemen. A USC-re (University of Southern California) jártam, ahova eredetileg azért jelentkeztem, mert tetszett a rendezés, mint szakma. Aztán az első évben annyi műszaki dologgal tömték a fejemet, amitől elment a kedvem az egésztől. Kreatív embernek tartom magam, inkább ez a része érekelt a folyamatnak, nem a megfelő lencse kiválasztása, és hasonlók. Egy este, miközben minden rendes emberhez hasonlóan otthon néztem egy Star Trek-epizódot, összeállt a kép, és átláttam az egészet. "Aha, szóval így építenek fel egy epizódot!" Nekiültem, és írtam egy tervezetet, amit aztán benyújtottam a gyártó stúdióhoz. Elfogadták, majd kisvártatva kértek még egyet.

A Voyageren is dolgoztál, ott hány részt írtál?

Összesen 21 epizódon dolgoztam, volt, amelyikhez csak a sztorit szállítottam, másoknak az átfésülésében vettem részt, és akadt, amit nagyrészt én írtam. Egy televíziós sorozat epizódjait átlalában nem egy ember, hanem egy egész stáb írja, van ahol mindenki mindenbe beleszólhat, másutt bizonyos karaktereknek vannak külön írói, ez változó.

Miért hagytad ott a Star Treket?

Mert kezdett elegem lenni az egysíkú történetekből, idegen lényekből, meg a 400 évvel későbbi jövőből. Én mindig is a karaktereket tartottam fontosnak, azt vallom, hogy ezek a legfontosabb elemei egy forgatókönyvnek, nem a történet. Ha a történet érdekében alakítjuk az egyes szereplőket, akkor valami nagyon félremegy - ez történt a Voyager esetében is. Valami földhözragadtabbat, megfoghatóbbat szerette volnma írni, olyan emberekről, akikkel könnyeb azonosulni, mint mondjuk egy csillaghajó parancsnokával.

Erre megírtad a Dead Like Me (Haláli hullák) pilotját, amiben a főszereplők mind halottak. Velük könnyebb azonosulni?

Ha így kérdezed, nem, de ha azt vesszük, hogy ez a sorozat tulajdonképpen egy 18 éves lányról szól, aki történetesen halott, azaz élőhalott kaszás, de ugyanazokkal a problémákkal küszködik, mint te vagy én, azaz laknia kell, melóznia, ennie, és szerelmes akar lenni, és így tovább, akkor nem olyan nehéz beleélni magunkat a ő bőrébe. Kisvárosban nőttem fel, ahol az emberek nyugodtak voltak, nagyon ráértek mindenre, és az idősebb generáció sokat fantáziált a halálról, az elmúlásról, azt hiszem ez volt a fő oka annak, hogy ez az egyik visszatérő témája lett az írásaimnak.

A sorozataid főszereplői mind elveszett lelkek, ennek van valamilyen különleges oka?

Annak idején láttam egy kiváló Twiglight Zone (Alkonyzóna)-epizódot, aminek After Hours volt a címe (kb. Záróra után), és Rod Sterling írta. Egy nőről szól, aki szépen lassan rádöbben, hogy ő tulajdonképpen egy kirakati bábu, aki 30 napot élhetett az emberek között, de most ideje visszatérnie a boltba, hogy a következő bábu is megtapasztalhassa az élet örömeit. Imádtam a történetet, és azt hiszem ez hatott George (Haláli hullák) vagy Chuck (Halottnak a csók) karakterére is, de valahol Claire-nél, a Hősök pomponlányánál is merítettem belőle. Ők hárman, no meg a Wonderfalls című, egy évadot megért sorozatom főszereplője, és Ned, a Halottnak a csók cukrászmestere is vagy árvák, vagy igazi szülői irányítás nélkül nőttek fel, nincs akire igazán felnézhetnek, és keresnek valakit, vagy valamit, ami majd irányítja az életüket.

A Dead Like Me mellől aránylag korán kiszálltál, pedig te voltál a sorozat készítője, írója, producere. Miért?

A gyártó stúdió (MGM) és a kábelcsatorna, ahol vetítették (Showtime) szinte semmiben nem tudott megegyezni a sorozat sorsával kapcsolatban, nem volt világos iránya a történetnek, soha nem tudtam, melyik héten mire fognak nemet mondani azzal az indokkal, hogy nincs pénz erre vagy arra. Sajnos középen én, illetve a stáb voltunk a legroszabb helyzetben, és az állandó veszekedésekből elegem lett. Belefáradtam, hogy minden egyes fillérért meg kell küzdenem. Inkább megírtam a Wonderfalls című sorozatomat (itthon még nem mutatták be), amit sokkal nyugodtabb körülmények között forgathattunk le, bár ebből is csak 13 rész készülhetett el.

A Fox nem igazán bánik kesztyűs kézzel a sci-fi-sorozatokkal.

Erről azt hiszem Joss Whedon sokkal többet tudna mesélni. A Firelfy című sorozatát teljesen tönkretették azzal, hogy az epizódokat nem sorrendben vetítették le. Emlékszem, amikor az első, tévében bemutatott részt láttam, egy szót nem értettem az egészből - nem csoda, hiszen ez a sorozat negyedik része volt. A Wonderfalls esetében ugyanaz volt a probléma, mint a Halottnak a csókkal: egy nem konvencionális, első látásra furcsának, idegennek ható történetet mesélünk el, olyan eszközökkel (kameraállások, színvilág, zene, stb.), amik a network tévéken nem megszokottak, így kevésbé eladhatók. A marketingesek nem tudtak mit kezeni azzal, hogy a Wonderfalls főszereplője műanyag állatfigurákkal társalog, akik megelevenednek, és mindenféle küldetést adnak neki. A Halottnak a csók reklámkampánya is megizzasztotta az ABC-t, bár ott az első évadban a nézettségre nem lehetett panasz.

A Halottnak a csók 2007-ben 11 Emmy-jelölésből hármat megnyert, a kritikusok imádták, átlagban 9 millió nézőt ültetett le a képernyők elé, de ez sem volt elég ahhoz, hogy a második évadot befejezhessétek. Miért?

Elsősorban az írósztrájk miatt. Nagyon rosszkor jött, és az ABC úgy döntött, hogy abban az évben nem kockáztat, és nem kér több epizódot az első évadból. Ez nagy hiba volt, mert például a The Big Bang Theory (az egyik rivális adó, a CBS vígjátéksorozata) ami a sztrájk után folytatódott, még mindig műsoron van, és ha jól tudom, lesz is még vagy két évig. Bennünk nem bíztak ennyire, és eltűntünk a képernyőről 10 hónapra. Mire visszatértünk, a nézők el is felejtették, hogy van ilyen sorozat. Pedig a pilotnak 13 millió felett volt a nézettsége, az ABC-től állandóan csak dicsérő szavak jöttek, aztán beütött a sztrájk, és el lettünk felejtve. Még mindig nem tudom, hogy a második évadból hátralévő három részt egyáltalán szándékukban áll-e levetíteni az USA-ban, de úgy tudom, hogy nálatok a teljes évad adásba kerül.

Sikerült úgy befejezned a történetet, ahogy szeretted volna?

Sajnos nem, mert az ABC olyan későn szólt, hogy "kösz, de nem kell több epizód", hogy nem tudtunk rendes befejezést írni. Pont egy új fejezetet kezdtünk volna el Chuck és Ned történetében, ami áthúzódott volna a harmadik évadra is, amit mellesleg már előre feltérképeztem magamnak, így lehetetlen volt úgy lezárni a sztorit, hogy a rajongók is elégedettek legyenek vele. Öröm az ürömben, hogy a Marvel Comics jelezte, őket érdekli a folytatás, így képregény formájában mindenképpen elmesélhetem, amit szeretnék, és a közeljövőben nekilátok egy mozifilm megírásához is, amivel tisztességesen elbúcsúztathatjuk majd a karaktereket.

Most a Hősök írói stábjában dolgozol, mint konzultáns producer. Ez pontosan mit takar?

Jó kérdés. A Hősök első évadában a 4. és a 17. részt írtam én, de mivel épen ráértem, nagyon sokat lógtam a forgatáson, és az írókkal rengeteget beszélgettünk a karakterekről. Azt hiszem ekkor neveztek ki kvázi konzultánsnak, azaz tanácsokat adok, hogy szerintem az adott karakter egy adott szituációban hogyan viselkedne, ilyesmi. Most éppen a harmadik évadot próbáljuk talpra állítani, ebből két epizód, a 20.és 21. az én művem.

Az első évadhoz írt Company Man a rajongók szerint az egyik legjobb Hősök-epizód. Szinte Messiásként várják, hogy ismét valami hasonlót írj.

Noah, azaz a Szemüveges Ember az egyik kedvenc karakterem volt a sorozatban, pont azért, mert nincs semilyen szuperképessége, ő csak egyszerű fickó, aki próbál a saját meggyőződése szerint élni, a háttértörténete pedig fantasztikusan érdekes volt. Remélem az idei évadban sem okozok csalódást a rajongóknak.

Mi volt a baj a Hősökkel? Az első évad nézettségének lassan a felével sem számolhatunk.

Az első évben a hangsúly a karaktereken volt, ők vitték előre a történetet, és nem a történet alakította a sorsukat. A második évadban aztán jött egy rakás új szereplő, akikkel nem tudtak mit kezdeni az írók, a sztrájk miatt pedig nem tudták kibontani azokat a szálakat, amik pedig igenis érdekesek lehettek volna. A harmadik évad elején egy amolyan tabula rasát csináltak, előről kezdték szinte az egész történetet, de megint az akció, a cselekmény sodorta magával a szereplőket, és úgy látszik, ez nem tetszett a rajongóknak. Remélem, a negyedik évadra talpraállunk majd.

Csak a Hősökkel foglalkozol?

Nem, munkamániás vagyok, egy sorozat egyszerre nem elégít ki. A már említett filmterv és a képregények mellet az NBC-nek fogok sorozatot készíteni, de erről egyelőre csak annyit mondhatok, hogy egy klasszikus horrorfilm sorozatverziója lesz, és lesznek benne szőrös teremtmények. Van még pár ötletem, de azok nagyon kezdeti stádiumban vannak, így nem szívesen beszélek róluk.

Ha lehetne választani, milyen jelenlegi sorozat stábjában dolgoznál még?

Lost. Azonnal igent mondanék, ha Damon Lindelof vagy Carlton Cuse megkeresne, mert a jelenlegi sorozatok között egy ehhez fogható sincs. Most Londonban vagyok, és pont tegnap volt az ABC-n az új epizód, amit így kihagytam, és ez idegesít. Lehet, felhívom Damont, hogy küldje el gyorspostával.

Mi ilyenkor alternatív megoldásokhoz fordulunk.

A letöltésre gondolsz? Hajrá, csak nyugodtan. Művészként semmi kifogásom nincs az ellen, hogy az alkotásaimat minél több ember akarja látni, olyan helyeken, ahol még életemben nem jártam. Tudom, hogy a stúdiók nem örülnek neki, de én megtiszteltetésnek veszem, ha valaki hajnal háromkor csak azért kel fel, hogy letöltse valamelyik sorozatom epizódját. Pénteken este lesz a Battlestar Galactica fináléja, lehet, én sem bírom ki addig, míg hazaérek, és megnézhetem a tévében.