Az Emmy-díjak jelölésekor az egyes színészek legjobb munkáit bemutató epizódokat a címben olvasható mondattal szokták elküldeni a tévéakadémia tagjainak, és kb. annyit tesz, hogy "figyelmükbe ajánlom az Emmy-díj odaítélésekor..." Nu, ha eddig valaki kételkedett volna abban, hogy Terry O'Quinn megérdemelten kapott korábban egy legjobb drámai mellékszereplőnek járó szobrot, az nézze meg a The Life and Death of Jeremy Bentham című részt, majd klikkoljon a továbbra, és jöjjön spoileresen ömlengeni.

Ha ezért nem kapja meg a második díját O'Quinn, akkor nincs igazság a földön. Egyszerűen zseniális volt a teljesítménye, a szigeten megszokott titokzatos arcától a kétségbeesetten a hitébe ragaszkodó, majd abban csalódó megszállott szerepében, nem tudok és nem is akarok rosszat mondani rá. John Locke mindig is az egyik kedvenc karakterem volt, simán tudok azonosulni azzal a konok önfejűséggel, amivel a szigeten nyomogatta a gombokat, és irigyeltem tőle az iszonyú erős (vak)hitet, amivel a sorstól kapott szerepet betöltötte.

A részben megvoltak a szokásos lostos momentumok, azaz a kérdésekre őszintén felelünk, de csak pont annyit mondunk el, ami nagyon szükséges (pl.: "Miért van maga ilyen szép öltönyben?" "Mert ebben akartak eltemetni."), és persze titkolózunk egymás előtt ezerrel elv továbbra is érvényesül (az új szigetlakó ember hogy dugdosta már a térképet és a puskát a csaj előtt!), szerintem Lindeloféknak nagyon szar gyermekkora lehetett, a szülők biztos nem mondtak el nekik semmit a Jézuskáról, cliffhanger követett cliffhanger a karácsonyfa alatt.

A főszál, azaz Jeremy Bentham születése és mártírhalála akár egy egyházi éneknek is beillene, az önfeláldozás mint központi téma is hálás ilyen körökben, meg persze a tamáskodók jelenléte, és a gonosz, meg annak csábítása - és akkor most mondja el nekem valaki, de világosan, hogy melyik a jó oldal? Team Linus? Team Widmore? Ki tolt ki kivel jobban? Ki manipulálta John Locke hitét a legkegyetlenebbül? Ki mozgatja a szálakat a háttérben? Félelmetes, ahogy az írók egy-egy egyszerű mondattal hogy a feje tetejére állítják a történetet és kergetik a magát már-már nyeregben lévőnek gondoló rajongót a totális kétségbeesésbe.

Benjamin Lunus, you magnificent little shit, you. Michael Emersonnak is jár egy jó nagy hátbaveregés a mostani epizódért, az, ahogy eljátszotta a Locke életéért aggódó "barátot" a térdrerogyással együtt, az félelmetes volt, mint ahogy az a finom, szintre észrevehetetlen átalakulás is, ami Jin neve említésére végbement az arcán, döbbenetes milyen tartalékai vannak az amerikaiaknak kiváló színészekből. Még Evangeline Lilly is jó volt a konyhai jelenetben, pedig sem ő, sem Matt Fox nem tartozik a kedvenceim közé.

Jó lenne, ha Waltot is visszaírnák a történetbe, mert az időutazás faszán megmagyarázza a hirtelen növést (mármint Sawyerék szemében lenne hirtelen), és nincs semmi akadálya már annak, hogy kiderüljön, mitől és miben különleges a kiskölyök. Azt már tudjuk, hogy Sawyerék miért építettek leszállópályát a harmadik évadban (oda tette le a repülőt Lapidus) és azt is, hogy az időutazás feltámasztja a holtakat - ezért írtam az előző rész kritikájában, hogy a 815-ös lezuhanásakor is volt egy időugrás, lásd még Christian Shepard csudálatos élete a szigeten.

A következő rész, legalábbis a promó szerint a nagy összetalálkozás és egymásba borulás epizódja lesz, csak tudnám, hogy ebben milyen szerepet fog kapni a két új karakter, akiket szerintem nem sikerült olyan erősen bemutatni, mint Faraday csapatát, de még mindig jobban, mint Paolót és Nikkit. Zuleikha Robinson igencsak rendőr vagy valami antiterrorista egységnél dolgozó tyúkot játszik, és egyértelműen az Ana Lucia-Kate vonalba tartozó keménycsaj, a titkolózó csávó (Said Taghmaoui) meg az új Jack lehet a táborban. "Mindez már megtörtént korábban és ismét meg fog történni?"