Az NBC marketingesei nem szívbajosak: a tizenödik évadát taposó, és a tévétől búcsúzó Vészhelyzet fináléjának reklámperceit a szokásos ár háromszorosáért, 425 000 - 500 000 dollár közötti összegért kínáéják, és ennyiért csak félpercet adnak, még jó. A veterán sorozat eddig átlagosan 135 000 dollárt tudott a harminc másodperces szpotokért elkérni, ezzel epizódonként 2 870 000 dolláros bevételhez juttatva a csatornát (ami állítólag még így sem fedezi az egyes epizódok gyártási költségét), amit most alaposan megfejelnek majd.
Az április 2-án adásba kerülő, és minen bizonnyal kiemelten magas nézettséget hozó, duplarészes búcsút egy visszatekintő különrész vezeti majd fel, így tulajdonképpen három órán át csak belezés meg kisrutin megy majd az NBC műsorán. A majd' félmillió dolláros reklámdíj nem csak a finálé miatt ilyen magas, hanem azért is, mert ebben a részben ismét együtt látható George Clooney, Eriq LaSalle, Anthony Edwards, Noah Wyle és még pár másik színész, akik az első évadokban állandó szereplői voltak a sorozatnak.
A reklámdíj ettől függetlenül nem is olyan magas, ha belegondolunk abba, hogy a Szeretünk, Raymond zárórésze alatt fél perc 1.3 millió dollárba került, ami viszont megint csak smafu a Jóbarátok-finálé félperces szpotjainak 2.3 millió dolláros (!!!) díja mellett. A képet izomtibor csajának küldjük.
andris|bandis · http://howtoiphone.blog.hu/ 2009.02.24. 15:40:29
A legjobb sorozat volt... szerintem.
Wolf Gabor · http://www.MarketingCommando.hu 2009.02.24. 16:32:36
Ez színtiszta kereslet kínálat. Hülyék lennének kevesebbért adni, amikor ennyiért is simán megveszik a reklámhelyeket.
Arról nem is beszélve, hogy ehhez még hozzájön a gyártási költés is. Bob Parsons, a GoDaddy.com tulaja mesélte pont a múlt héten, hogy a Suberbowl szünetében futó reklámjuknak a gyártási költsége a szokásos duplája volt, mivel a csatorna több reklámtervet visszadobott (mondjuk a GoDaddy reklámjait ismerve ez nem is csoda :)
A lényeg: ha van olyan cuccod, amiért a nép fizetne, akkor óriási hiba akciózni.
Ha az NBC beleölt 15 évadot a Vészhelyzetbe, akkor a legkevesebb, hogy a végén egy ilyen "arany ejtőernyővel" száll ki belőle.
Yeto 2009.02.24. 16:32:42
Elég röhejes volt, ahogy sokáig "bizonytalan" volt, hogy Ross doki visszatér-e...
sixx · http://comment.blog.hu 2009.02.24. 16:53:09
ThufirHawat 2009.02.24. 18:16:28
Megdobbent 2009.02.25. 02:17:53