Csakazértis Holy Frak, bármennyire is elcsépelt már ez a fordulat. A Battlestar Galactica múlt szombati epizódja az előző három, összeesküvéstől terhes, akciódúsabb rész után lelassított, és mesélt egy kicsit vallásról, arról, hogy mitől ember az ember, és a Cylonokról, tanulságként pedig megtudtuk, hogy soha ne idegesítsd fel a fiadat, mert bezár egy dobozba. A kép után spoileresen folytatjuk.

A már említett összeesküvéstől behányó kisebbség most remélem, elégedetten csettintett, mert nem ropogtak a fegyverek, az első és második évad lassúbb, filozofálgatósabb epizódjaira emlékeztetett a No Exit, ráadásul annyi választ kaptunk, hogy én bevallom őszintén, menten kétszer néztem meg ezt a 42 percet, mert ki kellett jegyzetelnem a Cylon-történelmet. Erről egy külön posztban emlékezünk meg, mert iszonyú hosszú, most inkább maradjunk az epizódnál, pontosabban a színészeknél. Kate Vernon és a Cavil modellt alakító Dean Stockwell káprázatos volt ebben az epizódban, ezért imádom én ezt a sorozatot, egyszer csak előszednek két ritkán látott arcot, és írnak nekik egy olyan részt, hogy az állam leesik tőle.

A történet dióhéjban annyi, hogy a kissé brazil szappanoperás fordulattal afféle kollektív emlékezetté előlépett Anders (az agyába fúródott golyó miatt emlékezik, és ha kive szik, akkor nem fog, de ha nem veszik, akkor meghal) a többi skinjobnak meséli el a Cylon-történelmet a BSG-n, közben ugrunk egyet vissza az időben, és tanúi leszünk Ellen Tigh újjászületésének, akiről kiderül, hogy Minden Nem-Final Five Skinjob Anyja. Ennek mi örülünk, a Cavil modell (number 1) annyira nem, mert anyakomplexusa mellett baja van az emberi testével, a hasznavehetetlen érzékszervekkel és így tovább, ő abszolút gép akar lenni, nem úgy, mint a Boomer modell, vagy a Hatos, akik elfogadták azt, hogy az érzelmek, a szeretet, a gyűlölet tesz élővé mindenkit, legyen az ember vagy Cylon.

Kiderül, hogy Cavil (akit, ha jól értettem, a fia nyomán alkotott Ellen, aztán meg dugott vele egy sort New Capricán - nesze neked Ödipusz) a hetes, Daniel modellt kinyírta, de végleg - na szerintem ő lehet majd Starbuck, mert művészi hajlama is van, meg minden, csak a nagy kavarodásban annak idején más testet kapott, esetleg Ellen volt az, aki direkt másikat adott neki, hogy Cavil ne találjon rá, mittudomén, de lehet, hogy ez csak hülyeség. A két idősík a végén összeér mégpedig akkor, amikor Ellen a Boomer modell segítségével lelép Cavil hajójáról (báziscsillag?), és meg a többiek után - fasza lesz majd a terhes Hatos és Tigh arcán a reakciókat látni.

Ami a flottát illeti, a BSG repedezik és ugyan meg lehet javítani néhány sérülését, de nem mindet, így Tyrol cylon módszerek alkalmazását javasolja, azaz organikus anyag befecskendezését az acélszerkezetbe vagy mibe, király, Alastair Reynolds nagyszerű űropera-trilógiájában is ilyen hajókról ír, afféle hibridekről, és már ott is nagyon bejött az ötlet. Adama persze tiltakozik egy kicsit, meg csikorgatja a fogát, de aztán egy deci pálinka után (na, ugye, hogy iszik!) beadja a derekát, mert ez így van rendjén, a hajó sorsa fontosabb, mint a Cylon-gyűlölet.

Kiváló rész volt ez is, természetesen, és nekem legalább annyira tetszett, mint az előző, akciódúsabb dupla - bár, mint egy kedves kommentelő korábban említette, agyatlan, sekélyes hülye vagyok. A kameramunka, a rendezés, a zene, a díszletek - ezeket felesleges kiemelni ismét, mert a színvonal nem csökent, sőt. A színészek közül nekem most Trucco (Anders) és Sackhoff (Starbuck) nem nagyon jött be, de ez legyen a legnagyobb bajom. A promó kiváló szórakozást sejtet jövő hétre.