sklasse79: lesz harmadik évad a Tudorokból?
Igen lesz, sőt, ha minden igaz már le is forgatták, és hamarosan bemutatja a Showtime, majd ezt követően az HBO is - nálunk.
easyfriend: Pár éve volt az AXN-nek egy olyan terve, hogy "The Amazing Race Central Europe", ahogy a neten utánaolvastam, casting is volt rá, aztán eltűnt a terv a süllyesztőben. Miért alakult úgy, ahogy?
Amennyire mi tudjuk, a terv valóban megvolt, sőt, már a casting is elkezdődött, amikor az egész kútba esett - az anyagiak miatt. A sorozat állítólag túl drága lett volna a várható bevételekhez képest, ráadásul a limitált terület (Közép-Európa) miatt annyira nem is lett volna érdekes a műsor más kontinensek lakóinak.
András: A Viasat csoport nem tervezi a labdarugó BL mérkőzéseket visszatenni a Viasat3ra? Illetve a következő sport idényekre (2009-2010) hogyan alakulnak a közvetítési jogok? (pl: labdarugás, jégkorong, tenisz, stb.)
A Viasat nem tervezi a BL-t visszahozni a TV6-ról, ezt a tájékoztatást kaptuk. Ami a másik kérdést illeti, ez így elég tág, nem tudunk hirtelen a világ összes sporteseményéről pontos tájákoztatást adni - a Viasat BL-szerződése 2009-ben lejár, monden bizonnyal újra ringbe szállnak a jogokért. Állítólag a Bundesliga magyar és román közvetítésének jogait a PL-t is kizárólagosan közvetítő Eurosport2 szerezte meg szeptembertől.
nyomasek bobó: Az AXN és a UPC miért nem tud Sopronban összehozni feliratos Letterman-showt?
Nem is tudtuk, hogy bajok vannak Sopronban, de az kicsit furcsa, hogy csak Soporonban nincs "normális" felirat, ezt vajon hogy csinálják? Ha lehet, részletesebben is írd meg a problémát, kösz.
nyomasek bobó: Lesz 24 az m1-en?
Nincs jó hírünk, az m1 a tavaszi hónapok végéig a Tűzvonalbant adja. A csatorna sajtósa megígérte, amint kiderül, hogy mikor folytatódik a 24, a comment:comnak szólnak először.
sélli: Az Alias 5. évada az AXN-re várhatóan mikor érkezik? (ha egyáltalán a csatorna hajlandó leadni az utolsó csonka évadot.)
Hajlandó leadni, februárban képernyőre kerül Kémbarbie kalandjainak utolsó fejezete.
RobinGood: Egy régi sorozat címét szeretném megtalálni. Még valamikor a 90-es évek elején mehetett, egy szigeten volt egy ház, ahol egy nő lakott aki babákat gyűjtött.
Alighanem az Örvény című sorozat lehetett. Eredeti címe Maelstrom volt, egy BBC minisorozatról van szó. Bővebbet itt találsz róla. Az összes rész egyébként fönt van a youtube-on (katt ide), csak sajna nem magyar szinkronnal. És itt pedig egy magyar fórumot találsz Örvény témában.
Gulyás Szabolcs: Mikor lesz újra Showder klub?
Rényi Ádám, az RTL kommunikációs igazgatója szerint majd csak tavasszal, azon belül március-április körül.
EasyFriend 2009.01.16. 13:37:05
LouiS 2009.01.16. 13:49:49
emdé_old · http://emtv.blog.hu 2009.01.16. 13:52:48
rognork 2009.01.16. 14:00:20
sixx · http://comment.blog.hu 2009.01.16. 14:03:45
nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.01.16. 14:12:38
en-gé · http://aapp.blog.hu 2009.01.16. 14:51:09
Fickin-Funckin-Fuck. -.-"
sélli_ 2009.01.16. 14:56:27
Örvény - az milyen jó kis sorozat volt!!!
FayeFaye 2009.01.16. 15:30:26
Tudatlan 2009.01.16. 15:53:00
Balázs1983 2009.01.16. 16:45:29
1116001 2009.01.16. 17:30:07
rognork 2009.01.16. 18:29:02
arra hogy lesz-e esetleg-e 2. évad?
ha jól tudom, az elsőt lenyomták, lewis megtalálta a gyilkost, örül-örül. folytatását is megnézném. ha még nem adták le.
TexasRanger · http://www.cadillacdesert.blogspot.com 2009.01.16. 21:35:35
Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2009.01.17. 08:50:33
Mitya Ivanov 2009.01.17. 09:53:24
Mitya Ivanov 2009.01.17. 09:57:19
volt a 70-es vagy 80-as években egy görög tematikájú sorozatfolyama a BBc-nek, a Ki fizeti a résvészt, Az afrodité öröksége és egy harmadik, aminek nem tudom a címét. Az első kettőt még nagyon régen leadta a magyar tv, még a rendszerváltás előtt. Ezek a sorozatok most szépen beleillenének az m2 műsorába, van rá esély valamikor?
RobinGood 2009.01.17. 13:01:27
Viszont a babákat azóta is rühellem. Erre van egy lányom. Szerintetek!? :-)
RobinGood 2009.01.17. 13:03:21
(sabeth) 2009.01.17. 20:40:14
Kisvacak mamája 2009.01.19. 11:07:48
Ezek milyen jó sorozatok voltak...! Szívesebben nézném a sok mai fércmű helyett bármelyiket.
Matheo · http://hobbymania.blog.hu/ 2009.01.19. 12:27:23
sixx · http://comment.blog.hu 2009.01.19. 12:30:03
Matheo · http://hobbymania.blog.hu/ 2009.01.19. 14:44:21
Várom a többit! :)
Üdv
Matheo