Döbbenetes, hogy mennyi feszültséget, érzelmet és gyomorszorító közelit volt képes Shawn Ryan belszorítani a Kemény zsaruk hetedik évadának 13. epizódjába, abba, amivel a sorozat elbúcsúzott a képernyőktől. Hét évad, 88 borzongató óra, felejthetetlen karakterek és történetek - ennél többet nem kérhetünk egy sorozattól sem. A kép alatt NAGYON SPOILERESEN folytatjuk.

Kezdjük a végével: nem meglepő, hogy a zárójelenetet a Maffiózók utolsó másodperceihez hasonlítják, itt is félbehagyjuk a történetet, bár nem hiszem, hogy Vic mozdulata, amivel magához vette a fegyvert, bármi másodlagos jelentéssel is bírna, nem fogja ő fejbelőni magát, mint Shane, ő nem az a fajta. Egyrészt képtelen lenne ezt, az egyszerűbb megoldást választani a földi pokoljárás befejezésére, másrészt pedig személyiségéből fakadóan sem, mert Vic Mackey MINDENT és MINDENKIT túlél, krízishelyzetben bekattan az akciósorozatok szereplői között is példátlan életösztön, és a köz érdekét azonnal felülírja az egyéné.

Félelmetes volt látni, ahogy a Strike Team beleáll a földbe, kezdve Lem meggyilkolásától Shane színvallásán át Vic lemondásáig. Zseniálisan játszottak az érzelmeinkkel a készítők, pontosan tudva, milyen húrokat kell pengetni ahhoz, hogy egyre jobban undorodjunk Vic tetteitől, de annyira ne, hogy ne drukkoljunk neki: tegye fel a kezét az, aki nem sajnálta egy kicsit az utolsó jelenetben, amikor a rosszul szabott öltönyben ül az asztal mellett, elveszítve mindent és mindenkit, ami vagy aki kedves volt neki, se család, se társak, se barátok, csak az ő kis különbejáratú pokla maradt, amiben minden áldott nap szembe kell néznie magával és azzal az iszonyatos mennyiségű mocsoksággal, ami ide vezetett.

Ha Shakespeare ma élne, Shawn Ryan mellett dolgozna, ez tuti - aki ilyen drámát tud írni, annak a kezét aranyba kell önteni. A főszereplők sorsát egyébként számomra elfogadhatóan rendezték. Azt valahol lehetett sejteni, hogy szegény Claudette meg fog halni House doki kedvenc betegségében, és ugyan magát a finálét túlélte, de az a megingás a korlátnál mindennél töbet elmondott. Shane tragédiája várható volt az előző rész tragikusan sikerült rablása után, de ettől még nem kevésbé volt megdöbbentő és szívszorító. Annak ellenére sajnáltam, ami vele történt, hogy Shane egy mocskos kis patkány volt - és itt azért már nem csak az írók munkája, hanem Walton Goggins kiváló alakítása is említést érdemel.

Szegény Ronnie szívta meg talán a legjobban Vic mellett, hiszen a sitten nem sok babér terem majd neki, már ha nem kerül villamosszékbe a számos gyilkosság miatt, amit Vic olyan készségesen bevallott a szövetségieknek. Amive kicsit elégedett voltam, az Dutch történetének a lezárása, mert ugyan elkapta (Claudette segítségével) a kis mocsok gyilkost, de én szívesebben láttam volna egy leszámolást, akár az emlékezetes kismacskás jelenethez hasonló pilanatot is, amiben elveszíti a fejét és szétveri a vigyorgó kölyök pofáját. Acaveda pedig polgármester lesz, de úgy, hogy reggelente nemigen fog tudni tüökörbe nézni.

Nagy űrt hagy maga után a Kemény zsaruk: még egy ilyen sorozat nincs a tévében, és egy ideig nem is igen lesz. A készítők határon táncoltak folyamatosan, bátran hozzányúltak olyan témákhoz, amikhez más nem, és sikerült legalább olyan színvonalú történetet elmesélniük, mint a Drót vagy a Maffiózók készítőinek, de sokkal alacsonyabb költségvetésből. A jövő héten visszamelékezünk a hét évad legjobb pilanataira, addig is csak annyit, hogy ha ezért az évadért Michael Chicklis (Vic), Waton Goggins (Shane), CCH Pounder (Claudette) és Shawn Ryan készítő nem kapnak Emmy-díjat, akkor nincs igazság a földön.