Két kiváló sorozatot hozott a hirtelen jött havazás kis hazánk sorozatfüggőinek: az HBO2-re érkezik az idei Emmy-gála saját gyártású rekordnyertese, a John Adams című minisorozat, a Viasat3 főleg férfiaknak szánt testvéradója, a TV6, pedig egy Vértestvérek (Brotherhood) című Showtime-sorozattal erősíti a kemény macsós imidzset.
A John Adams az azonos című, 2002-ben Pulitzer-díjjal jutalmazott David McCullough féle életrajzot követve mutatja be az USA második elnökének és a nemzet első ötven évének történetét. A hétrészes, nagyszabású produkció készítői között megtaláljuk azt a Tom Hanks-et is, aki már az Elit alakulattal (sikeresen) kóstolt bele a tévésorozatok világába, és erre a vállalkozásra sem sajnálta a pénzt: a költségvetés állítólag a 100 millió dollárt is átlépte (ebből úgy 33 Vészhelyzet-epizódot lehet készíteni).
A pénz persze látszik a sorozat minden kockáján, sikerült hitelesen megteremteni a kor hangulatát, a jelmezek, díszletek rendben vannak, kiváló szereplőgárdát sikerült összeszedni (Paul Giamatti, Laura Linney, David Morse, Tom Wilkinson, Rufus Sewell és a mostanában mindenütt feltűnő Zeljko Ivanek), és a rendezésre sem lehet semmi panaszunk. Az imdb.com-on 4475 szavat után 9.0-es átlagot elérő sorozatot mind a kritikusok, mind a nézők kitörő örömmel fogadták, bár akadnak benne történelmi tévedések (bővebben itt), de ezek a műélvezetet semmilyen szempontból nem befolyásolják. Az idei Emmy-gálán 23 jelölésből tizenhármat be is zsbeltek a készítők, amivel a minisorozat minden idők legdíjazottabb ilyen szériája lett. Bemutató: HBO2, december 3, 20:00.
A másik sorozat jóval szerényebb költségvetésből készült, és a Showtime zászlóshajói (Dexter, Weeds, Californication) mellett kissé el is sikkadt, de ettől még igazán élvezetes kis maffiatörténet. A Brotherhood (Vértestvérek) középpontjában egy ír származású testvérpár áll, egyikük hivatásos politikus, a másik meg kőkemény bűnöző. Ez utóbbi a sorozat elején visszatér szülővárosába, a Rhode Island államban található Providence-be, és ugyan azt ígéri, hogy nem fog többé gazemberkedni, de hazudik persze.
A sorozat meglehetősen brutálisan és vulgárisan mutatja be az ír származású gengszterek belügyeit és a velejéig romlott, korrupt politikai élet összefonódását a szervezett bűnözéssel. A szereposztásra itt sem lehet panasz, Jason Isaacs alakítja a nagyon geci tesót (mint általában szokta), a nálunk meglehetősen ismeretlen Jason Clarke a politikust, kisebb szerepekben előkerül Annabeth Gish, Fionulla Flanagan és Kevin Chapman is - ez utóbbi a Sons of Anarchy című sorozatban is ír bűnözőt alakított, úgy látszik ha ilyenre van szükség, mindig őt veszik elő.
A Showtime-on nemrég harmadik évadát kezdő Brotherhood a TV6 műsorán sajnos magyar nyelven kerül adásba, pedig a vaskos akcentus miatt érdekesebb lehetett volna a feliratos verzió. Bemutató: TV6, november 27, 22:30.
horvathd 2008.11.25. 18:12:10
Donnie23 · http://donnie.blog.hu/ 2008.11.25. 20:35:18
John Adams pedig már csak a színészgárda, valamint az elismerések miatt is érdekel, bepróbáljuk majd.