- Megújult a hirstart.hu. A hírgyűjtő oldal színesebb megjelenése mellett változás az is, hogy minden hír címe alatt megjelenik a hír forrása és a témája is. A lap nyitott a bulvár olvasók felé is, egy kattintással választhatunk a nyitóoldalon a "komolyan" és "könnyedén" témák közül.
- Tizenöt éve indultak a határon túli magyaroknak szóló műsorok a köztévében. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az ünnepségen mondott beszédében hangsúlyozta, a médiának hatalmas felelőssége van abban, hogy a megosztottságon túllépve bemutassa az összmagyarság sokszínűségét, és erősítse a nemzet tagjai közötti párbeszédet.
- Karbantartás miatt kedden reggel 5 és 6 óra között egy órára leáll a Filmmúzeum, a TV Paprika és a Deko. A Chellomedia, a Liberty Global Inc. európai, tartalommal foglalkozó részlege, még 2007 októberében vásárolta meg a TV Deko, a TV Paprika, valamint a Filmmúzeum csatornákat, a már korábban felvásárolt Minimax, SPORT1, valamint SPORT2 televíziók mellé.
- Te szent ég! címmel mától új német vígjátéksorozat indult délelőttönként az m1-en. A sorozat hősnője egy apáca, aki afrikai karitatív tevékenysége után igencsak felforgatja a bajor kisváros, Kaltenthal életét. Lotte nővér kalandjait minden hétköznap 9 órakor nézhetik meg.
- November 11-én, kedden Lengyelország nemzeti ünnepén a Duna Televízió lengyel estet tart. Este nyolctól egy dokfilmet adnak a gdyniai filmfesztiválról, aztán Preisner filmzenéinek hangversenyfelvételét sugározzák, amelyet 1995-ben a wielickai sóbányában rögzítettek, majd fél tizenegytől Krzysztof Kieslowski Veronika kettős élete című filmjét vetítik.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.11.10. 12:58:23
De jó! Pár hónapja volt egy úgyszintén német sorozat, ha jó emlékszem a címe valami "Te atya ég", vagy ilyesmi volt. Az is hasonló témát dolgozott fel. Csak az délután ment, és szerepelt benne "Harry" (Fritz Wepper) a Derrickből... Jó lenne ha azt még ismételnék!
Új??? Nem Pervollal mosva!
Az MTV ad ki ilyen híreket? Ezek most új részek, vagy megy előlről?
redzsihemond 2008.11.10. 14:06:24
És EZ az a sorozat.
vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.11.10. 18:15:47
Tudom, csak azt nem értem mi benne az új?
Új sorozat? Már az M1-en sem!
Új részek? Megy elölről!
Új-ra? Igen, új időpontban! :-D
Már az 5 nap az életre is azt mondták egy hete, hogy új... dehogy mitől...??
Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.11.10. 18:49:22
barb 2008.11.10. 18:55:04
vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.11.10. 20:14:35
Csupán furcsa volt, hogy mitől új.
SzilviBarack 2008.11.11. 11:34:25