Akármennyire elbénázták a Sztárok a fejükre estek-et, ha tíz, celebnek nevezett bohócot végigutaztatnak Afrikán, hozni fogják a formájukat. Ráadásul a második epizódra sikerült egy nagy raftingborulást összehozni valahogy, egyébként azok a jelenetek tényleg jól is néztek ki. Fekete Lacit nem féltjük, őt úgyse bírja elsodorni a víz, viszont Klaudia nagyon komolyan mondta a kamerába, hogy vajon Oláh Ibolya túlélte-e. Ha rosszul csinálták meg a show-t, akkor kiszavazás nélkül is fogyatkozni fognak a celebek, a nézők pedig megspórolják az emeltdíjas sms árát.
De valószínűbb, hogy Oláh Ibolya kábé csak olyan sérüléseket szenvedett, mint a másik csatornán Zimány Linda, amikor megcsípte egy hernyó. Ezt onnan is tudjuk, hogy a TV2, azon belül is Kovács Áron elcseszte az egészet, ugyanis a ma reggeli Mokkában gond nélkül bemondta, hogy Ibolyának semmi baja. Gratula, így kell promózni. Ehhez képest ugye a tegnapi Fejükre estekben Klaudia drámai arccal jelentette be, hogy a ma esti adásból megtudhatjuk, mi történt Ibolyával.
Amiben viszont biztos veri a Celeb vagyokot ez a reality, az az, hogy egy rakás afrikai csajt lehet benne mutogatni. A Celeb vagyokban meg marad nekünk a falfehér, gringó Tóth "Tesztoszteron" Gábor tetovált feneke. Kezd körvonalazódni egyébként, hogy milyen reality-kből gyúrta össze Frei ezt a formátumot, a jussunk el A-ból B-be két dollárral és egy szendviccsel-típus erősen bejátszik. A második epizód tehát azzal nyitott, hogy toporgott két csapat idióta Afrika közepén, mint egy-egy erősen bepálinkázott japán turistacsoport a Hortobágyon, és senkinek fingja sem volt, hogy mi van. Úgyhogy az adás első részében Fekete Laci ismételgette azt, hogy "nonononononó", Lakatos Márk pedig dettó.
Azt már most látjuk, hogy itt a két legröhejesebb figura nagy eséllyel Horváth Ágnes és Kozsó lehet. Fiala egyelőre nem túl irritáló, de még ő is átváltozhat bármivé. Alábbi képünkön volt egészségügyminiszterünket láthatjuk, amint megmutatja a nézőknek emberibb arcát.
Frei Tamás persze valószínűleg megfogadta valahol Kongó őserdejében egy benszülött varázslónak iboga-trip közben, hogy meg fogja mutatni "Afrika másik arcát" is, nem csak a raftingosat. Úgyhogy Kozsóék sofőrje tök véletlenül pont megállt a semmi közepén, így Kozsó tök spontán segélyt oszthatott az éhező afrikai gyerekenek, pedig ő maga is éhezik, a szájától vonta meg a szendvicset, sőt, még sírva is fakadt a kamerák előtt, szóval Kozsó zseniális.
Megdobbent 2008.11.05. 19:24:24
szabóZ · http://comment.blog.hu 2008.11.05. 19:27:46
W Joe 2008.11.05. 19:37:08
Kozsó elviszi Afrikába a "szeretetet". Azért az nem semmi, hogy azt kiabáltatta a gyerekkekel, hogy "Kozsó, Kozsó, Kozsó" meg "Who is the Boss? - I'm the Boss" :|
Megdobbent 2008.11.05. 19:40:54
De vazze, ha egyszer hatborzongatoan osszecsapott, es frei-el promotalt valami. Konyorgom, mirol ad hiteles kepet Frei, ha mar egy egyszeru szalloda arban is akkorat hazudik, hogy szegyenletes. Szal az egesz a dilettantizmus iskolapeldaja. Szot sem erdemel.
Node azert par szot az rtl-rol is:
Ruhellem a programigazgatojat, nem tetszik, hogy mindenbe beeroltet egy ciganyt es egy buznyakot. A gyozikesotol idegrohamot kaptam mar vagy 2 eve, azota a kozelebe sem megyek. Galvolgyit nem improvizativ szerepben hagyni szanalmas, a show-ja nezhetetlen. Farby nyilt elmezavarat mutogatni kethetente: tamadas a joerzes ellen. Sorolhatnam. De speciel ez a Celebvagyok elerte azt, amit a tv2 a BB ota nem tudott: fanyolgva beleneztem egy tetszoleges (nem premier) adasaba, es ott tudott tartani 5 percen at folyamatosan. Ehhez meg az en vaskalapos finnyassagom mellett sokat kell nyujtani.
Es meg egy jo szo az rtl-nek a vegere: minden letezo forumot telesirtam, hogy a totgabi fejhangu rikacsolasat, es tajparaszt lengojit ne vagjak mar nekem bele semmilyen adasba, es lam: halistennek egyre kevesebbet latom :)
Ugyhogy tv2: vegyel fel igazgatonak bazzeg, es megduplazom a nezettseged :)
"azta" 2008.11.05. 19:51:10
Megdobbent 2008.11.05. 20:25:39
panoz (törölt) 2008.11.05. 20:51:39
Lám, lám de sok ócska ember van, aki a celebes postban hőbörög a fejukre estek hiánya miatt, itt meg egy betűt nem írnak le véleményként.
ON
Csak hogy én is írjak valami értelmeset ide: egy másodpercet sem láttam még ebből a műsorból tv-zsi szokásaim miatt, szóval nincs is véleményem erről a műsorról.
Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2008.11.05. 20:55:10
nem basszogatás kép kérdem
Zenit Incompatible · http://nufunk.blog.hu/ 2008.11.05. 21:18:28
Elírtad.
A mondat úgy kezdődik, hogy "ha jól csinálták meg..."
tv-kolyok 2008.11.05. 21:26:50
Sok pénzdugdosós, megvádolós commentbe került ez a napi fejükre estek...
Megdobbent 2008.11.05. 21:39:31
megadeth1 2008.11.05. 21:40:06
Megdobbent 2008.11.05. 21:40:29
Megdobbent 2008.11.05. 21:42:44
megadeth1 2008.11.05. 21:49:18
[Sven] 2008.11.05. 22:33:58
szabóZ · http://comment.blog.hu 2008.11.06. 00:19:44
tv-kolyok: azert valaszoltam mindegyik ilyen kommentre, mert egyszeruen nem hiszem el, hogy van olyan ember, aki nem hiszi el, hogy az ujsagirast itthon sem szponzorpenzek hatarozzak meg. Van bannerunk, azert fizetnek, lesz es volt is mar jatek, de arrol megirjuk, hogy ki es miert, nem titkoljuk, es nem is nekunk van belole penzunk, hanem par esetben az Indexnek, mas esetekben meg a sales megallapodasa mindenkinek jo alapon. Mi fizetest kapunk. Az Indextol. Oszt jonapot, ezzel a kerdessel most foglalkoztam utoljara.
szabóZ · http://comment.blog.hu 2008.11.06. 00:20:54
Dmg 2008.11.06. 08:30:15
ScooHu 2008.11.06. 08:36:44
Itt legalább mozgásban vannak, lehet látni mást is nem csak azt, hogy x darab celeb dögölni a tűz körül.
Ha más nem is a környezet sokat dob rajta. Persze most letáboroztak egy ideig.
Az viszont tényleg nagy hibája a realitynek, hogy nagyon kevés infót adnak arról, hogy most mi merre miért.
Mindenestre míg a Celebvagyok más ismétlésekbe bocsátkozik, addig itt benne van a pakliba, hogy mikor tovább lépnek új fajta kalandot fogunk látni.
Egyébként nem gondoltam volna, hogy lesz akit Kozsónál is jobban fogok rühellni. Konkrétan Oláh Ibolyáról van szó, aki elvileg kemény csaj lenne mégis állandóan azon van, hogy kiszavazzák. A pénzt felmarkolni az jó volt, mi, de játszani már büdös?!
Várdmegamitmondok 2008.11.06. 09:02:43
Amúgy nincs itt vita: az egyik rtl-es, a másik tv2-s. Ha az eddigi műsorokat nézzük, az afrikai túra hatalmas bukta lesz. Tudjuk már, hogy mik a számok?
Viszont az jó, hogy nehéz elhinni a fejreesőkről, hogy egy kispesti hangárban forgatják, amikor Bódi Margó egy 19. századi cseléd engedelmességével leugrik 110 méterről, mert férjura azt mondja.
És hál Istennek olyan szerencsések vagyunk, hogy nem kell választani. A tv2 -jogos- félelmei miatt később van, így mindkettőt nézhetjük.
Amúgy nem ártana, ha összekapná magát a csigakettes, mert ha ennyire elhúz az rtl, akkor nem sok jóra számíthatunk vetélytárs nélkül. Pl. Pákóka só a 21. század helyett, vagy Tóth Átigazolt Gabihoz csengetnek be a Házon kívülben. Szóval kezdjétek nézni a Józsi Barátot!
Off voltam?
csenty · http://www.filmkviz.hu 2008.11.06. 09:15:07
Beru 2008.11.06. 09:47:49
0Hanga 2008.11.06. 09:59:07
E vacak miatt rakták későbbre a House-t, tisztára el vagyok keseredve.House volt az egyetlen sorozat a csigán ami simán verte Retek Klubot most meg elrakják későbre.
Nem fogom tudni megnézni, mert korán kellek és szerintem vannak ezzel így jó páran.
Danis 2008.11.06. 10:16:02