Kedvenc időjósunk, Reisz András végre saját műsort kapott. A palóc származásával büszkélkedő meteorológus állítólag a hétköznapi életben egyáltalán nem á-zik, de bármikor képes átkapcsolni, így szerencsére a szombaton délben indult Időjárókban sem buktatja le magát. Ízes beszédét most is élvezhetjük, de a tálájmenti fágy helyett most népviseletbe öltözött öregasszonyként sápítozik, hogy Szűz Mária, édesanyám, hol a gyertyá. Félretéve a gonosz urbánus humort, az ismeretterjesztő műsor szembetűnően kis költségvetése ellenére egészen jól sikerült.
Reisz András a narráció szerint egy eldugott laboratóriumban éli titkos életét, afféle Dexterként gyertyát rak a mikrósütőbe, napocskát és felhőket rajzol egy táblára és Benjamin Franklinnek öltözve sárkányt ereget. Az első adásban a villámot és a gömbvillámot magyarázta el azoknak, akik sose tudták vagy már rég elfelejtették, hogy miért nem érdemes fa alá állni viharban.
A népszerű meteorológus mindezt úgy teszi, mint egy szakosodás előtt álló kiskamasz, tele kutakodási vággyal és pattanásos félelemmel. A műsorban olyan édes önvallomások hangzanak el, mint "Hölgyeim és uraim, meteorológus vagyok, minden nap úgy mondom el az időjárást, hogy tudományosan hiteles legyen, hiszek benne, higgyék el, ennek most az árá, hogy ki kell próbáljak egy Faraday-kalitkát". És tényleg beül a vasdobozba, aztán közli, hogy úgy megijedt, amikor belecsapott a villám, hogy egy zabszem sem férne el a seggében, majd kis híján behány, amikor felmászik egy ötven méteres toronyba Bugyi községben, és kihagyhatatlan vicc az is, hogy tele lett a bugyija.
Reisz Andrásból nem lesz egy David Attenborough, nem a hitelességével vagy a tudományos elkötelezettségével van a probléma - bár ami azt illeti, Egely Györgyöt berakni egy tudományos műsorba, elég punk húzás -, hanem médiasztárnak alkalmatlan személyiségével. Szerény modora, idétlen viccei, kisfiús szemlesütései csak az anyáskodó nőket képes megfogni.
Ez persze nem baj, a köztévének nem kell versenyeznie a nézőkért, úgyhogy egy ilyen műsor simán elfér a hagyományosan kisebbségi és vallási műsorokat kitevő műsorsávban. Főleg, hogy nem kerül sokba, a húszperces adásidő kitöltéséhez nem kellett más, csak egy hátvánötből származó villámregisztráló műszer, egy piros poló Időjárók logóval, egy alulról előszeretettel filmező operatőr és egy kellemes hangú narrátor.
Az Időjárók következő adása október 25-én szombaton 12:05-kor lesz, ha nem bírja ki addig, nézze meg ezt.
Tengertánc (törölt) 2008.10.20. 14:45:41
fortytwo 2008.10.20. 14:47:26
Dik mán, vákáblák
2008.10.20. 16:25:19
Gondolom, más is így lehet ezzel (mármint, hogy bírja a hapsit, mint főmetorrot), és ezt a "népszerűséget" próbálták kiaknázni a plusz műsorral, ami már önmagában csoda, ha az MTV-nek ilyen eszébe jut.
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.10.20. 16:59:58
Anak 2008.10.20. 17:26:35
bbandi 2008.10.20. 19:13:38
FéeVerte 2008.10.20. 19:19:05
Lagalábbis a villám-fa összefüggés. Faraday kalicról álmodni sem mernék olyan helyen..
Edward Nygma 2008.10.21. 10:06:27
Zooltán 2008.10.21. 13:09:40
Lopó-völgy 2009.01.22. 17:33:07
flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2009.05.26. 20:06:57
http://nimbus.elte.hu/staff/images/ra1.jpg
lol